Orbán vejének volt cége Jászberényben is tarol

Annak ellenére nyert a jászberényi közvilágítással kapcsolatos tenderen Tiborcz István volt cége, hogy a versenytársai olcsóbban vállalták volna el a munkát – írja a VS.hu.
 
A lap úgy tudja, a miniszterelnök vejének volt cége, az Elios Innovatív Zrt. annak ellenére nyerte meg a jászberényi közbeszerzést, hogy a Miniszterelnökség Közbeszerzési Felügyeleti Főosztálya (KFF) tavaly kétszer is visszadobta azt, ugyanis versenykorlátozónak találta, miután túl szigorúan fogalmazták meg a pályázóknak szükséges referenciákat.
 
A Miniszterelnökség több körben is alkudozott a várossal a kiírásról, végül május 15-én jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben a kiírás, amelyben viszont az is szerepelt, hogy nem a legalacsonyabb összegű ajánlattal lehet majd nyerni, hanem az „összességében legelőnyösebbel”, ami csak 80 százalékban függ az ártól.
 
A jászberényi tender iránt végül öt cég érdeklődött, három pedig ajánlatot is nyújtott be, két vetélytárs ráadásul alaposan aláment árban az Eliosnak: a 310 millió forintos tenderre az Elios ajánlata 306 millió forint volt, míg a magyar magánszemélyek tulajdonában lévő Hungaro Lux Light Kft. 249 millió forintos ajánlatot nyújtott be, a német tulajdonú SAG Hungaria Kft. pedig 215 millió forintért megcsinálta volna a munkát. Az önkormányzat viszont hiánypótlásra szólította fel a két olcsóbb ajánlatot tevő céget, végül pedig műszaki és anyagi indokok miatt érvénytelenítették is a két másik pályázatot, így az Elios egyedül maradt talpon, a legdrágább ajánlattal - írja a lap.