Pegasus-ügy: A brüsszeli jelentés szerint a kémprogramok használata a magyar kormány stratégiájának a része

Pegasus-ügy: A brüsszeli jelentés szerint a kémprogramok használata a magyar kormány stratégiájának a része

„Az Orbán vezette Fidesz-rezsim lehetővé tette, hogy célba vehessenek ügyvédeket, újságírókat, politikai ellenfeleket és civil szervezeteket, anélkül hogy tartaniuk kellene a felelősségre vonástól.”

A kémprogramokat az ellenfelek, az újságírók és a civil társadalom megfigyelésére, megfélemlítésére és hiteltelenítésére használták, a jövőben így csak szigorú feltételek teljesülése esetén kellene engedélyezni őket, emellett a nemzetbiztonság egységes meghatározására is szükség lenne - idézi az Európai Parlament vizsgálóbizottságnak jelentését a Hvg.hu.

Az EP illetékes testületének dokumentumában megállapítások és ajánlások is szerepelnek. Összességében a képviselők elítélik a kémprogramokkal való visszaéléseket, amelyek

célja a politikai ellenzék megfélemlítése, a kritikus média elhallgattatása és a választások manipulálása. Ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy az uniós irányítási struktúrák nem képesek hatékonyan kezelni az ilyen támadásokat, és szerintük reformokra van szükség.

Igen nagy teret kapott a jelentésben Magyarország és hasonlóan sokat foglalkoztak Lengyelországgal is. Megállapították, hogy Magyarországon a kémprogramok használata a kormány által a médiaszabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának lerombolására irányuló, kiszámított és stratégiai kampány része.

A magyar Belügyminisztérium 2017-ben vásárolta meg a Pegasust az NSO Group-tól, nem sokkal azután, hogy Orbán Viktor találkozott Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel és Benjamin Netanjahu volt izraeli miniszterelnökkel. A magyar Belügyminisztérium ezt csak 2021. április 8-án erősítette meg, amikor az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnöke, Kósa Lajos elismerte, hogy a Fidesz- kormány megvásárolta a Pegasust. Kósa Lajos azonban továbbra is kitartott amellett, hogy a kémszoftvert soha nem használták magyar állampolgárok ellen.”

Az is szerepel az anyagban, hogy „az Orbán vezette Fidesz-rezsim lehetővé tette, hogy könnyedén célba vehessenek ügyvédeket, újságírókat, politikai ellenfeleket és civil szervezeteket, anélkül hogy tartaniuk kellene a felelősségre vonástól. Ráadásul az összes magyar médiaorgánum felett gyakorolt ellenőrzésük lehetővé teszi számukra, hogy továbbra is a saját verziójukat tolmácsolják az igazságról, megakadályozva, hogy a nyilvánosság általi ellenőrzés nagy része, amit a média végez el, eljusson a magyar állampolgárokhoz.”

Ugyancsak elmarasztaló bekezdések születtek Görögországgal és Spanyolországgal kapcsolatban is. A tiltott kémprogram-gyakorlatok azonnali leállítása érdekében az EP-képviselők úgy vélik, hogy a kémprogramokat csak azokban a tagállamokban szabad használni, ahol alaposan kivizsgálták a kémprogramokkal való visszaélés gyanúját, a nemzeti jogszabályok összhangban vannak a Velencei Bizottság és az EU Bíróságának ajánlásaival, valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága által elbírált ügyekkel.

Az EP-képviselők uniós szabályokat szeretnének a kémprogramok bűnüldöző szervek általi használatára vonatkozóan, amelyeket csak kivételes esetekben, előre meghatározott célra és korlátozott ideig engedélyeznének. A vizsgálóbizottság tagjai a nemzetbiztonság megfigyelési alapként való felhasználásának közös jogi meghatározását is szorgalmazzák a nyilvánvaló visszaélések igazolására irányuló kísérletek megelőzése érdekében.

Két jelentést fogadott el a bizottság, az egyik vonatkozott a vizsgálat eredményeire, a másik pedig az ajánlásokra. Ezeket még a plenáris ülés elé is viszik, de mivel a szakbizottságban nagy többséggel fogadták el őket, minden bizonnyal a plenáris is rábólint majd.

Címlapkép: Alfahír/Verebes Károly