Pintér Sándorral is kezet fogott a fertőzött marokkói miniszter, a szentendrei Városházát miatta fertőtlenítik

Pintér Sándorral is kezet fogott a fertőzött marokkói miniszter, a szentendrei Városházát miatta fertőtlenítik

Abdelkader Amara, marokkói közlekedési miniszter a héten Magyarországon járt, szombaton pedig azt közölte a marokkói média, hogy a politikus koronavírustesztje pozitív lett. 

Magyarországi látogatása során Mosóczi Lászlóval, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkárával tárgyalt, és kezet fogott Pintér Sándor belügyminiszterrel is. 

Frissítés:

"Minden magyar állampolgárra egyformán érvényesek a szabályok, ezért Pintér Sándor belügyminiszter esetében is elkezdődtek a járványügyi vizsgálatok. A miniszternek tünetei nincsenek, ennek ellenére az egészségügyi előírásoknak megfelelően az ő esetében is elvégezték a szükséges vizsgálatokat, melyeknek eredményéről a nyilvánosságot is tájékoztatni fogjuk" - Kormányzati Tájékoztatási Központ

Sőt, az Index arról is ír, hogy a szentendrei önkormányzat Facebookon jelezte, a településen is járt a marokkói politikus, aki többekkel is találkozott. Már ma, március 15-én meg is kezdik a Városháza teljes fertőtlenítését, és a városvezetés többek között úgy döntött, hogy a mai koszorúzáson nem vesz részt sem az alpolgármester, sem a polgármester, sem a kabinet és a hivatal azon tagjai, akik a marokkói delegáció fogadásán részt vettek, és egy listát is összeállítanak arról, ki volt még ott a fogadáson. 

Tisztelt Szentendrei Polgárok! UPDATE: A mai nap, azaz március 15-én, délig megkezdődik a Városháza teljes...

Közzétette: Szentendre Hivatalos Oldala – 2020. március 15., vasárnap