Püspöki konferencia: ezért nem szórhatjuk szét a hamvakat

A halottak eltemetése hitbeli és kulturális kérdés is - mondta Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára.

A Vatikán Hittani Kongregációja október végén tette közzé az Ad resurgendum cum Christo (A Krisztussal való feltámadásért) kezdetű dokumentumot, amely megtiltja a híveknek szeretteik hamvainak szétszórását, illetve hazavitelét.

Mohos Gábor a dokumentumot magyarázva kiemelte: a katolikusok hisznek abban, hogy a halottak lelke az örökkévalóságba költözik, és imádsággal kapcsolatba lehet lépni velük. Az imádságnak pedig kiemelt - bár nem kizárólagos helye - a megszentelt terület, legyen az köz- vagy urnatemető.

Rámutatott: az egyház továbbra is a holttestek eltemetését tartja a legjobbnak, mert az "kifejezi a test feltámadásába vetett hitünket és reményünket", de engedélyezi a hamvasztást is.

A hamvak szétszórása azért nem szerencsés - tette hozzá -, mert ebben az esetben nem marad egy konkrét hely, ahol emlékezni lehet az elhunytra, ahol gyertyát lehet gyújtani, imádkozni lehet érte. Ez tehát leginkább az életben maradt hozzátartozó számára fontos, ugyanakkor az elhunyt iránti tiszteletet is kifejezi, ha megszentelt helyre kerülnek maradványai.