Rekonstruálták és a Colosseumban állítják ki az Iszlám Állam által lerombolt műemlékeket

A tárlaton látható lesz az UNESCO világörökségi listáján is szereplő szíriai város, Palmüra 2015-ben lerombolt, kétezer éves Baál-templomának eredeti méretű rekonstrukciója. Az észak-szíriai Ebla város állami archívuma csarnokának egy részét és a Moszultól délre lévő Nimrúd híres szárnyas bikaszobrát is megcsodálhatják a látogatók október 6. és december 11. között.

"Ez egy egyszeri projekt, amelynek segítségével a fundamentalizmus vak haragja által tönkretett kulturális műemlékek új életre kelnek. Két évnyi munka után úgy döntöttünk, hogy a múlt nagy civilizációit szimbolizáló emlékeket rekonstruálni kell, hogy megmutassuk a közönségnek" - mondta Francesco Rutelli egykori kulturális miniszter a tárlat csütörtöki bemutatásán Rómában. Az UNESCO védnöksége alatt álló, Újjáéledés a rombolásból című kiállítást Sergio Mattarella olasz elnök nyitja meg.

A rekonstrukció három olasz vállalkozás innovatív technológiájának köszönhető, amelyek a 3D-s nyomásra specializálódtak. A Colosseum mint kiállítási tér különleges jelentőséggel ruházza fel a kiállítást - mondták a szervezők. 

"A Colosseum Olaszország leglátogatottabb műemléke és globális szinten is szimbolikus helyszín. Ezzel a tárlattal jelezni szeretnénk, hogy egy közösség kész arra, hogy az elpusztított emlékek újjáépítésének szolgálatába álljon" - hangsúlyozta Rutelli.