Retróbuli: Jubileumi Republic-koncert a Budapest Parkban

Megalakulásának 25. évfordulóját nagyszabású koncerttel ünnepli a Republic. Szeptember 19-én szombaton a Budapest Parkban az együttes visszatekint eddigi munkásságára, és bemutatja idén megjelent, Rajzoljunk álmokat! című albumának néhány dalát is. A húszéves szülinapi bulijukon még Cipő énekelte a kismadárnak, hogy szálljon el:

Aki most szeretne jegyet venni, valószínűleg nem lesz egyszerű: az előzetes regisztrációk alapján telt házas a csaknem háromórásra tervezett ünnepi koncert, amelyen közreműködnek az együttessel hagyományosan együttműködő szimfonikus zenészek és a Somogy Táncegyüttes is.
 
A Republic 1990-ben alakult, és azóta markánsan jelen van a magyar könnyűzenében. A zenekar frontembere, szövegírója, és számos dal szerzője 23 éven át Bódi László Cipő volt, aki 2013-ban hunyt el szívbetegségben. A csapatból nem sokkal később távozott a meghatározó zeneszerző, gitáros, Tóth Zoltán. Tavaly óta a zenekart négyen alkotják: Boros Csaba (basszusgitár, ének), az egyetlen megmaradt alapító tag; Patai Tamás (gitár, vokál); Halász Gábor (gitár, vokál); valamint Nagy László Attila (dob).
 
A Republic eddig 38 lemezt adott ki, az idei Rajzoljunk álmokat! az első olyan, amely már Cipő nélkül született. Vajon így is a régi formájukat fogják hozni?