„Sajátos portré, nem tűéles fotó Steve Jobs-ról” – mondta az Apple társalapítója a Jobs-filmről

Steve Wozniaknak elnyerte a tetszését a Steve Jobsról szóló új film, ezért nem haragszik, hogy sok minden a fantázia szüleménye benne. "Minden velem kapcsolatos jelenet merő kitaláció - mondta az Apple egyik alapítója a Bloomberg TV-nek. „Egyébként nagyon jól szórakoztam, elvégre ez egy mozi, méghozzá nem is rossz."
 
 
Steve Wozniak számos alkalommal találkozott Aaron Sorkin forgatókönyvíróval, hogy bizalmas információkkal segítsen felépíteni a figuráját, akit Seth Rogen játszik a filmben. Wozniak enekívül nagyon tapintatos volt: nem is kérte, hogy elolvashassa a forgatókönyvet. "Illetlenség lett volna, elvégre művészi szabadság is van a világon – mondta. „Ezért úgy fogalmaznék, hogy ez a film sajátos portré Steve Jobsról, nem pedig tűéles fotó, amely pontosan a valóságot adja vissza."
 
A helyzet iróniája, hogy hasonló problémája volt Mark Zuckerbergnek a Facebook létrejöttéről szóló Közösségi háló című filmmel kapcsolatban. Annak is Sorkin írta a forgatókönyvét, és Zuckerberg szerint alaposan elrugaszkodott a valóságtól a drámai hatás kedvéért. Persze a Facebook-alapító sem csinált nagy ügyet a dologból, Sorkin pedig Oscart kapott munkájáért.