Salam aleikum - mondta Dzsudzsák, és aláírta a szerződést

Hétfő délután bemutatták Dzsudzsák Balázst új klubjánál, a török Bursaspornál.

Török sajtóértesülések szerint a klub 1,6 millió euróért vásárolta meg a Dinamo Moszkvától a középpályást, akit még decemberig kötött a szerződése az orosz fővárosba. Információk szerint Dzsudzsák évi 1,7 millió eurót keres majd, valamint pályára lépésenként további 5000 euró jár neki.
 
"Salam aleikum" - köszöntötte muszlim szokás szerint Dzsudzsák a sajtótájékoztatón résztvevőket, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy a klubhoz szerződjön. Hozzátette, alig várja már, hogy a Bursaspor új stadionjában először pályára lépjen. A sajtótájékoztatóra a csapat szurkolóinak egy csoportja is bejutott, ők hangosan éltették a magyar játékost.
 
A 69-szeres válogatott Dzsudzsák 2008-ig a Debrecen játékosa volt, majd a PSV Eindhovenben szerepelt három éven át. Oroszországba előbb 2011-ben az Anzsi Mahacskalához igazolt, majd egy évvel később a Dinamo Moszkvához került.
 
A Bursaspor 2010-ben bajnok volt Törökországban, az előző idényben pedig a hatodik helyen zárt.
Sajtóhírek szerint 5000 eurót (mintegy másfél millió forintot) kapna mecsenként, míg a juttatásokkal együtt havi szinten 161 ezer eurót keresne majd.
 
Ez éves szinten 1.865 millió eurót, a három éves szerződést tekintve pedig 5.6 millió eurót jelent.