Simicska és Demján már nem pénzeli Orbán csapatát

Hirtelen megfogyatkozott a felcsúti csapat támogatóinak listája.

Szinte semmi sem jellemezte jobban a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, mint a Puskás Akadémia honlapján látható támogatók listája. Mikor Orbán Viktor csapata évekkel ezelőtt feljutott az NB1-be, már akkor úgy látták a legnagyobb magyar cégek - nyilván önkéntes döntés és piaci elgondolások alapján - hogy az 1800 fős település csapatát szponzorálják.

A támogatók közt találjuk többek közt a MOL-t, az OTP-t, a Duna Takarékot, a Duna Aszfaltot, vagy a Magyar Suzuki Zrt.-t is.

A Figyelő azonban kiszúrta, hogy a támogatók listája hirtelen megfogyatkozott az utóbbi időben. Eltűnt a szponzorok közül Simicska Lajos három cége, a Közgép, a Hír TV és a Pro-Aurum Zrt. is, ami persze a vállalkozó és Orbán Viktor viszonyának megromlása tükrében egyáltalán nem meglepő.

Már nem támogatja a csapatot Demján Sándor cége, a Trigránit sem. Bár a milliárdos korábban jó kapcsolatot ápolt a fideszes körökkel, az utóbbi években több alkalommal is élesen kritizálta a kormányt.

Persze az is lehet, hogy az említett cégek vezetői megvizsgálták a csapat helyezését, valamint nézőszámait, és ez alapján döntöttek úgy, hogy talán mégsem éri meg százmilliókat önteni Orbán csapatához.