Szerzetesek tere

Szerzetesség... rabság… gondoljuk egyből. De mi a véleményük nekik erről, akik járják is ezt az utat, igazán? Milyen lehet szerzetesként élni az életet?

Hogy viszonyulnak az örök fogadalmukhoz?
„Ez a hármas fogadalom valahogy a szabadságomnak a záloga.”
 
Ahhoz, amiben mi csak az elzártságot és a magányos szomorúságot látjuk?
„Nem értik azt a fajta szellemi örömöt, ami meghalad minden múlandó örömöt.”
 
És mi a véleményük arról a kötelességszagról, amit mi a szerzetesség hallatán érzünk?
„Nem azt jelenti, hogy én azt mondom, hogy legyen mindenki szerzetes. Mert nem biztos, hogy mindenkinek jó. Nekem jó volt.”
 
 
A Szerzetesek tere nevű rendezvényen találkozhatunk, beszélgethetünk szerzetesekkel és apácákkal. A tőlünk, rohanó világban tevékenykedő emberektől, alapvetően elzárt világuk kapuit nyitják ki most felénk szeptember 18-án, pénteken 17 órakor, majd újra zárják 19-én, szombaton 22 órakor. Akit érdekelnek a szerzetesek elhívásának személyes történetei, vagy valamiféle kérdés foglalkoztatja Istennel, a szerzetességgel, szerzetesek lelki életével kapcsolatban, kiváló lehetőség ez a hétvége a válaszok (ha nem is megtalálására, de legalább) felkeresésére. 
 
„E terek és a hozzájuk kapcsolódó templomok másfél nap erejéig „nyitott kolostorrá”, a szerzetesekkel való találkozás helyszínévé válnak, ahol jelen lesz a magyarországi szerzetesrendek színe-java. A Szerzetesek Tere mintegy 100 szerzetesrend életének, imádságának, tevékenységének, kapcsolatainak több mint 24 órás keresztmetszete, ahol megnyitjuk számodra a szerzetesekkel való találkozás sokszínű lehetőségét. Legyél fiatal, idős, gyerek vagy felnőtt, egyedülálló, családos, barátaiddal, közösségeddel vagy egymagad érkező, katolikus vagy más vallású, útkereső vagy akár magad ateistának valló, ha szívesen élsz annak a lehetőségével, hogy betekints a szerzetesek életébe, ha szívesen beszélgetsz, mesélsz, vagy csak  másokat  hallgatnál, ez egy rendkívüli és emlékezetes alkalom erre.” – invitálnak mindenkit a lelkes szervezők.
 
Templomok, kolostorok építészete, kerekasztal beszélgetések, kézműves sarok gyerekeknek, meditációk, elmélkedések, „élő könyvtár” – beszélgetési lehetőség szerzetesekkel… szerintem érdekes programnak ígérkezik! Nem utolsó sorban a népművészet kedvelőinek is ajánlom e rendezvényt, mivel pénteken este táncházat is tartanak, illetve szombaton 15 órakor gyermekműsorral készül a Kaláka együttes!
 
A rendezvény honlapján is találhatunk érdekességeket, például néhány szerzetes egyéni elhívásának történetét is megosztotta az olvasókkal. Ebből emeltem ki alább számomra megkapó részleteket:
 
 
Szabolcs atya (jezsuita szerzetes)  
 
18 évesen egy igen erős benyomás vetett véget az addigi ateista, materialista gondolkodásának. Ez külsőleg nem volt rendkívüli. Egy decemberi hideg, nyirkos vasárnap estéjén sétálni indult, hogy kicsit kijárja magából a sok negatívumot, és elgondolkodjon az addigi életén. A gyaloglás közben átfagyott, így az egyik templomba vezetett az útja, ahová bement melegedni.
 
„Ahogy ott álltam, semmi rendkívüli nem történt, csak mint amikor az ember kivesz a computerből egy lemezt és betesz egy másikat. Akkor értettem meg a 20. századi nagy magyar misztikus - kellően nem értékelt - Dienes Valériánkat, aki vallott arról, hogy ateistaként, Istent keresve ment hazafelé 1924-ben a Rákóczi úton, beült egy kicsit a pesti ferencesek templomába. Ateistaként ült be és hívőként állt fel. Velem is ez történt. A lényeg, ami máig nagyon erősen bennem van. Egy ajándék tapasztalat, hogy kerek a világ. Minden rendben van, és valami végtelen öröm, béke, ami ezzel jár, és ezt mindenkinek el kell mondani. Ez az, ami fontos volt, és fontos most is számomra."
 
 
Fecske Orsolya (szociális testvér)  
 
„Valahogy a festészet és a szerzetesség, a hivatásomnak ez a két oldala együtt alakult”- meséli Orsolya. „Ott kezdődött talán, hogy nagyapám, akivel rajongva szerettük egymást, karonülő koromtól fogva két helyre vitt rendszeresen, templomba és képtárba. Aztán sok év múlva, amikor a ráckevei Keresztelő Szent János templom festésekor festősegédkeztem, egyidőben a bérmálkozásra is készültem. Egyszer, amikor az állványom már csak egyedül voltam fent, Vangelisnek az 1492 című lemezét hallgattam. Abban van egy bizonyos pont, amikor Kolombusz Amerika partjaihoz ér. Ez egy csodálatos rész, pánsípok szólnak és az egész tiszta mennyország. Amikor ezt hallgattam, és közben Jákob lajtorjájának szikláit festegettem, elöntött egy érzés, egy mély vágy: Istenem mennyire jó lenne mindig ezt csinálni, de úgy hogy egészen a Tiéd vagyok. Soha előtte nem gondoltam erre”.
 
További információk a honlapon és a Facebook oldalukon.