Megszavazva: 300 euró üti a markát a 60 év feletti szlovákoknak, ha oltakoznak

Megszavazva: 300 euró üti a markát a 60 év feletti szlovákoknak, ha oltakoznak

Elfogadta a szlovákiai parlament Igor Matovič pénzügyminiszter arról szóló javaslatát, amelynek értelmében 300 eurónyi (azaz durván 110 ezer forint) készpénzzel jutalmazzák azokat a 60 év felettieket, akik az elkövetkező hetekben beoltatják magukat a koronavírus ellen – adta hírül csütörtökön az Új Szó.

A szlovák tárcavezető eredeti elképzelése mentén még oltási utalványok osztogatását szorgalmazta kezdetben, ám végül ez a készpénzes, kompromisszumos megoldás ment át a törvényhozáson.

A lap az elfogadás körülményei kapcsán arra is kitért, hogy a jelenlévő 138 képviselő közül 97 a harmadik olvasatban is támogatta a pénzügyminiszter ötletét, így a törvény elfogadásra került. Most már csak Zuzana Čaputová köztársasági elnökön múlik, hogy aláírja-e vagy sem – fűzték hozzá.

Korábban beszámoltunk arról, hogy Szlovákiában már más eszközökkel is igyekeztek ösztönözni az oltakozási hajlandóságot: nyáron ugyanis a vakcinalottó bevezetésének engedtek szabad utat, bár az első sorsolás bizonyára nem éppen a sokak által várt eredményt hozta.

Nem minden kisorsolt örülhetett a szlovák vakcinalottó sorsolásakor

Júliusban hagyta jóvá a szlovák parlament azt a javaslatot, amely a vakcinalottót indította útjára. A szokatlannak tűnő szerencsejáték bevezetésének célja az oltási hajlandóság növelésére irányul. Szlovákiában útjára indították vasárnap azt a lottójátékot, amely az oltási hajlandóság növelését hivatott szolgálni a parlament júliusi jóváhagyásával.