Tudja, mi a szomorú igazság? Rosszabbul élnek a magyar gyerekek, mint négy éve

Nem csoda, hogy a 15 évesek korcsoportján belül negyven százalék nyilatkozott úgy, hogy életében többször berúgott!

Ebből kiderül a kétségbeejtő helyzet! Magyarországon az egy főre jutó elkölthető jövedelem 2009 óta gyakorlatilag változatlan, alig éri el az ipari államok átlagának a felét. Az OECD az elkölthető jövedelmekből 29 országra számított vásárlóerő-paritást, e tekintetben Magyarország egyedül Mexikót előzi – számol be a Világgazdaság.

A tanulmány kiemeli, hogy a gyerekek, a fiatalok esélyei rosszabbak, mint Csehországban, Szlovákiában vagy Lengyelországban. A jövedelem középértéke kevesebb, mint feléből élő háztartásokban a 0–17 éves korosztály aránya 2007 óta majdnem két és félszeresére, 16,7 százalékra emelkedett! Ennyire drasztikusan egyetlen országban sem növekedett a szegénységben élő gyerekek száma.

A magyar gyerekek az OECD átlagánál rosszabb anyagi körülmények között élnek, 16,5 százalékuk olyan családban nő fel, amelyben minden szülő munkanélküli, ezért nem is csoda, hogy a hazai ifjoncok legkevésbé elégedettek közé tartoznak. 

Nem csoda, hogy

a 15 évesek korcsoportján belül negyven százalék nyilatkozott úgy, hogy életében többször berúgott!

Igaz elégedetlenségük nem tart sokáig, mert Magyarország azon államok közösségébe tartozik, ahol az élettartam a legalacsonyabb. A „Milyen az élet?” – kérdésre a fentiek és a saját tapasztalataink tekintetében immáron kielégítő feletet, tudunk adni, de minek elrontani ezt a szép pénteki napot?