Tényleg olyan nehéz bizonyítani Biszku bűnösségét?

"Nem szokványos büntetőper" a háborús bűntettel megvádolt Biszku Béla ügye, de ettől még Mansfeld Péter forog a sírjában.

A jogászt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a Fővárosi Ítélőtábla hétfői másodfokú végzésével hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet a háborús bűntettel megvádolt 94 éves Biszku Béla ügyében. A döntés értelmében új eljárásban másik bírói tanácsnak kell eljárnia első fokon az ügyben. 

"Rég volt, talán igaz sem volt"

Filó Mihály kitért az ítélőtábla azon utasítására, hogy az új eljárásban fel kell tárni, miként keletkeztek a korábban bizonyítékként felhasznált, több mint fél évszázaddal ezelőtti levéltári okiratok. Példaként említette erre, hogy fontos feltárni, a pártbizottsági jegyzőkönyveket az elhangzottaknak megfelelően, szó szerint vezették, vagy utólag állították össze.
 
 
Az eljárás másik nehézségeként említette, azt a vád sem állítja az 1956-os két sortűzzel kapcsolatban, hogy a volt belügyminiszter "húzta volna meg a ravaszt", vagy akár jelen lett volna a sortüzeknél. Ehelyett azt vizsgálják, hogy Biszku Béla közvetetten, "az akkori államapparátust használhatta-e fegyverként", és ezt igen nehéz bizonyítani.
 
A jogász az elsőfokú eljárás hibái közé sorolta, hogy a tényekből hibás következtetéseket vontak le, például az egyik sortűzben megállapították Biszku Béla büntetőjogi felelősségét, a másiknál nem, noha az akkori belügyminiszter mindkét esetben az államvezetés tagjaként adott vagy nem adott bizonyos utasításokat.

Megalapozatlanság

A Fővárosi Ítélőtábla hétfőn Biszku Béla ügyében kimondta: az elsőfokú döntés annyira megalapozatlan, hogy arra érdemi másodfokú határozatot nem lehet építeni. Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék nem tett eleget ügyfelderítési és indoklási kötelezettségének, de különösen a bizonyítás hibái miatt elkerülhetetlen új elsőfokú eljárás lefolytatása, amelyre egy másik bírói tanácsot kell kijelölni - határozott a tábla.
 
 
A vád szerint Biszku Béla a forradalom leverése után részt vett a karhatalom megszervezésében és irányításában, és felelős a karhatalom által leadott, halálos áldozatokat követelő sortüzekért; a fővárosi Nyugati pályaudvarnál és Salgótarjánban lőttek fegyvertelen polgárokra 1956-ban. Tavaly májusban a Fővárosi Törvényszék nem jogerősen öt és fél év szabadságvesztésre ítélte Biszku Bélát, aki bűnösségét mindvégig tagadta.

Mansfeld Péter forog a sírjában

Felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja a Jobbik a Biszku Béla egykori MSZMP-s belügyminiszter ügyében kihirdetett végzést, amellyel új eljárást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla. A nemzeti párt szerint a kormányzat után az ügyészség, majd most a bíróság időhúzása zajlik, hogy ne kelljen ítéletet hozni a 94 éves kommunista vezető ügyében. Szilágyi György parlamenti képviselő úgy fogalmazott: látható, hogy a hatalom arra próbál rájátszani, hogy Biszku Béla már nagyon idős, és „várják azt, hogy meghaljon, és ne kelljen ítéletet hozni az ügyében”.
 
Novák Előd, szintén jobbikos képviselő szerint „Biszku Bélának nemhogy egyetlen egy napot sem kell börtönben töltenie, de várhatóan még a bűnösségét sem fogja bíróság jogerősen kimondani az életében”. „Mansfeld Péter forog a sírjában a mai döntés miatt, amivel újabb évekre elhúzzák ezt az eljárást” – fogalmazott.
 
A Novák Előd, Szilágyi György és Apáti István képviselők által eredetileg benyújtott feljelentésben szerepelt kényszervallatás, felbujtóként elkövetett emberölés, a magyar állam területe elleni hűtlenség és felségsértés is. Az ügyészség tájékoztatása szerint az e bűncselekmények miatt indult nyomozást bizonyítottság hiányában megszüntették. Ezzel együtt az eljárás nyomán beszerzett adatok alapján az internálás, politikai okokból történő kitelepítések ügyében ismeretlen tettes ellen új nyomozást rendeltek el az említett tényállással.