Terjed a multikulti: nemi szerv csonkolás Európában

Elmondta, hogy mennyire megdöbbentő belegondolni, hogy 500 ezer olyan nő él Európában, akik átélték ezt a traumát.
 
Kijelentette, meg kell akadályozni, hogy azok az Európában élő családok, amelyek olyan kulturális körből érkeztek a kontinensre, ahol tradíció a kislányok nemi szervének megcsonkítása, meg tehessék ezt a beavatkozást.
 
Emlékeztetett, miközben a csonkítás tiltott, de a hasonló országból érkező orvosok végrehajthatnak ilyen műtéteket.
 
Morvai Krisztina az európai kulturális minimumnak nevezte, hogy a bevándorlókat felvilágosítsák az egyenjogúságra, mert mint elmondta a csonkítás a nőkkel kapcsolatos felfogás része, aminek az a célja, hogy a lányok ne élvezzék a szexuális életet.
 
Egyetérthetünk-e azzal, hogy nem lehet a multikulturalizmus része a nők megcsonkítása, a méltóságuk, az emberi jogaik megtagadása? - tette fel a kérdést, majd hozzáfűzte: azoknak, akik idejöttek, el kell fogadniuk, hogy vannak olyan kulturális tradíciók, amiket fel kell adni, ha Európában akarnak letelepedni.