Tessék csak megnyugodni! Minden rendben van a BGA-nál

Igaz, hogy másfél milliárd forintot vontak el a határon túli magyar családoktól, és közben egymilliárdot tapsolnak el egy évben működésre. 

A vizsgálat során 117 tételt néztek át, és egyetlen hibásat sem találtak. A gazdálkodás "megfelelő, pénzügyileg, számvitelileg is kiegyensúlyozott" volt.
 
Pulay egy meglehetősen merész kijelentést is megeresztett: szerinte az alapot "kisebb mértékben érintették" a kormányzati megszorító intézkedések. Erre a "kisebb mértékre" Szávay István jobbikos képviselő világított rá. A politikus emlékeztetett: az EU túlzottdeficit-eljárása miatt 2013-ban a BGA-nál is takarékossági intézkedéseket léptettek életbe. Ennek során az eleve 2001 óta (!) változatlan oktatási és nevelési támogatás összegét negyedével csökkentették. Ez a "kisebb mértékű" megszorítás 1,5 milliárd forint zárolását jelentette. Akkor a kormány égre-földre esküdözött, hogy a gyermekeiket magyar iskolába írató szülőknek járó támogatás hamarosan visszaáll az eredeti összegre. Ehhez képest harmadik éve változatlan a helyzet. 
 
Szávay szerint 
visszatetsző, hogy miközben 1,5 milliárd forintot vettek el a magyar családoktól, a Bethlen Gábor Alap indokolatlanul magas összeget, évente egymilliárdot tapsol el saját működési költségeire.
A politikus úgy véli, felháborító az is, hogy a bizottság kormánypárti képviselői közül senki sem szólalt fel az Országgyűlésben az ügyben. Az még szomorúbb, és egyben a NER valódi természetére jellemző, hogy a Fidesznek végképp kiszolgáltatottá vált határon túli magyar szervezetek is mélyen hallgatnak - tette hozzá a Jobbik alelnöke. 
 
A szocialista Kiss László azt tudakolta, hogy van-e helyszíni ellenőrzési terve a BGA-nak, milyen dokumentumokat kérnek be.
 
Pulay Gyula válaszában azt mondta: az alapkezelőt ellenőrzik, nem a konkrét támogatottakat. Mihály Erzsébet, a BGA támogatásfinanszírozási igazgatója elmondta: minden nagyobb, 50 millió feletti beruházásnál háromoldalú szerződést kötnek, és havonkénti beszámolót kérnek. Magyarra fordítva: a BGA eldönti, mire ad támogatást, majd maga bírálja el, hogy az általa adott összeget szabályosan használták-e fel. Harmadik félnek, állami ellenőrzési szervnek beleszólása nincs. A szervezet így lényegében önmagát "ellenőrzi".