Titkos QUAESTOR-lista - akik tudhattak valamit

Az N1TV megszerezte és nyilvánosságra hozta azt a titkos listát, amelyből kiderül, kik vették ki a pénzüket a Quaestorból a bedőlés napján.

Több mint 6,5 milliárd forintot szipkáztak ki a bedőlése napján a Questorból. A legtöbbet, közel négymilliárd forintot a Külügyminisztérium cége, a Magyar Nemzeti Kereskedőház mentett ki az utolsó napon, akadt azonban olyan magánszemély is, akinek pont az utolsó pillanatokban jutott eszébe készpénzben felvennie több mint 400 millió forintot.

Az N1TV szerint a táblázok azt mutatják: sokan fülest kaphattak a Questor csődjéről. Többeket felkerestek azok közül, akik több tízmillió forintot vettek fel 2015. március 9-én, a brókercég bedőlésnek napján. A felvételekből az is kiderült: a Legfőbb Ügyészség egykori sofőrje jól gazdálkodott, ugyanis öt év alatt több mint kétszáz millió forintot tudott összespórolni gépjárművezetőként, ennyit vett ki a becsődölt cégből az utolsó pillanatokban.

A Questor egykori kommunikációs igazgatója szerint csak az igazán nagy kutyák rendelkezhettek bennfentes információkkal, így csak azok menthették ki pénzüket, akik a legmagasabb körökből kaptak fülest.

Sokkal hosszabb lehet a lista?

A nyilvánosságra hozott kifizetési listával kapcsolatban Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője pénteken rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Parlamentben.

A jobboldali ellenzéki politikus szerint azért érdekes a lista, mert szerepelhetnek rajta olyan személyek, akik egyértelműen a Fideszhez köthetőek.

Szilágyi György meglehetősen furcsának tartja, hogy a Legfőbb Ügyészség volt sofőrjének 200 millió forintos megtakarítása van, amit aztán a bedöntés előtti utolsó nap fel is vett. Hozzátette: elképzelhető, hogy nem az ő pénze volt, hanem strómanként valaki másnak a vagyonát kezelte és mentette ki bennfentes információk alapján a csőd előtti utolsó nap.

Szilágyi György szerint nagyon fontos dokumentum lenne, ha az utolsó két hét kifizetéseit tartalmazó listát is megismerhetné a közvélemény. Úgy gondolja: azon még több kormánypárti politikus, vagy Fideszhez köthető személy szerepelhet.

Szilágyi György ismételten felszólította a Fidesz politikusait és a kormány tagjait, hogy nyilatkozzanak arról: kivettek-e a Quaestor-botrány kirobbanása előtt bennfentes információk alapján pénzt a brókercégből?

Emlékeztetett továbbá arra, hogy a Jobbik képviselői és hozzátartozói már ügy kirobbanásakor nyilatkoztak arról: semmilyen pénzt nem vettek ki a Quaestorból, a dokumentumok pedig mindenki által elérhetőek a Jobbik holnapján.

Frissítés

“Valótlanul jelent meg a hírekben, hogy az ügyészség egyik gépjárművezetője, aki tavalyig a Legfőbb Ügyészségen dolgozott, 200 milliót vehetett ki a cégből a Quaestor csőd napján. A valóság ezzel szemben az, hogy a listán szereplő személyek közül egy névazonosságot mutató személy valóban dolgozott gépjárművezetőként a Legfőbb Ügyészségen, azonban – a hírekkel ellentétben – a munkaviszonya több mint 5 évvel ezelőtt megszűnt és azóta nem áll egyetlen ügyészi szervnél sem alkalmazásban” - írja a Legfőbb Ügyészség a közleményében.

 
Az N1TV szerkesztősége pedig erre így reagált: "Az ügyészség állításával ellentétben mi nem állítottuk azt, hogy az említett férfi, Bolya Gábor Richárd tavalyig a Legfőbb Ügyészségen dolgozott. Ezt egy jelenleg is ott dolgozó kollégája mondta. Azt viszont nem cáfolta az ügyészség, hogy Bolya a Quaestoros számlanyitás időpontjában, azaz 2009-ben ott dolgozott."