„Tízezerszám szaladgálnak a fővárosban a patkányok”, a szegedi kormánypárti lap szerint ez is Karácsony is sara

„Tízezerszám szaladgálnak a fővárosban a patkányok”, a szegedi kormánypárti lap szerint ez is Karácsony is sara

Beizzították a fideszes propagandasajtót Szegeden is, és drámai helyzetet festenek le a patkányinvázió sújtotta Budapestről.

Patkányinvázió kezd kibontakozni Budapesten – írta meg a Magyar Nemzet, mondván, hogy a nyár végére kétszeresére nőtt a bejelentések száma, és a helyzet azóta is rosszabb lett.

„Az októberi 1187-es adat több mint duplája a tavalyinak, és zsinórban a negyedik hónap, amikor több mint ezerszer értesítették a kártevőkről a hatóságokat”

– fogalmaz a kormánylap. A cikkből kiderül azonban, hogy ezek az adatok és sommás megállapítások nem a lap saját gyűjtéséből származnak. Egy ugyanahhoz a lapcsoporthoz tartozó, másik kormánylapot idézve vette át szó szerint ezeket a Világgazdaságtól, amely szerint a patkányinvázió bizony „sok nagyváros életét megkeserítik és Budapesten is ismét elszaporodtak” a kártékony állatok. A Kanári-szigetekről angol nyelvű híreket szolgáltató újság, illetve Edinburgh és környékéről szóló helyi lapot idézve ismerteti, mi a helyzet a patkányokkal Tenerife szigetén, Edinburghban vagy épp New Yorkban, mielőtt rátérne Budapestre, ahol ugyancsak „nem rózsás a helyzet” – fogalmaz. A magyar főváros szennyezettségének adatait a Vg némileg meglepő módon egy másik hazai város ügyeivel törődő helyi laptól, a Szeged Ma nevű hírportálról idézi, ugyancsak szó szerint.

Ez a szegedi lap ugyanannak a kormánypárti médiavállalatnak a része, mint az előző kettő. A tiszaparti újság még erősebb megállapításokkal él a fővárost illetően, mint társai.

Azt írja, „rekordmagas a patkányfertőzöttség Budapesten”, és „tízezerszám szaladgálnak a fővárosban a patkányok”.

A drámai megállapításainak alapját képező adatok a Fővárosi Önkormányzat oldaláról származnak, amely a budapestiek által tett bejelentések számát tükrözi. „Karácsony pedig csak mélyen hallgat és nem tesz semmit annak érdekében, hogy mérsékelje a katasztrófát” – olvasható tovább a cikkben, amelyben egy visszahúzódó szakértő is megszólal neve feltüntetése nélkül, és azt fűzi hozzá mindehhez, hogy „amennyiben nem változik a helyzet, tavaszra akár százezres patkányinvázióval kell szembenéznünk”.

A szegedi portál szerint az elviselhetetlen állapot amiatt alakult ki, mert már nem a fideszes Tarlós István vezeti a fővárost. Ugyanis „a Tarlós-féle városvezetés észlelve a problémát nagyszabású patkányirtási programot indított 2019 tavaszán, amely azt célozta, hogy a csatornákban drasztikusan visszaszorítsák a fertőzöttséget. A program eredményei látványosak voltak, Karácsony Gergely kampányában mégis folyamatosan támadta azt, majd hatalomra kerülve azonnal leállította. Új patkányirtási modellt és új vállalkozót hozott, az eredmények sem maradtak el. Több éves folyamatos javulás után idén tavasszal elképesztő mértékű felszaporodás indult, mostanra a fertőzöttség jelentősen meghaladja a 2019. évit. Emlékezetes, hogy akkor a kampányban – mostaninál kedvezőbb helyzetben – Karácsony közegészségügyi veszélyhelyzet kihirdetését követelte, és a katasztrófavédelem beavatkozását hiányolta.”

A helyi ügyekkel foglalkozó Szeged Ma cikkében az a legfurcsább, hogy a fővárosi adatokat nem veti össze a szegedi adatokkal.

Az, hogy miért nem teszik, nem derül ki a kormánymédium cikkéből.

(Címlapkép: Karácsony Gergely - Facebook)