Több százezer lakás áll üresen

Nagyjából félmillió olyan ingatlan van jelenleg Magyarországon, amit ha lehetne is, nem használnak lakhatásra.

Az elmúlt tíz évben több mint százezerrel nőtt a nem lakott lakások száma, így már a legutóbbi, 2011-es felméréskor elérte a teljes állomány csaknem 11 százalékát. Az üresedés fő okozója a kisebb településeknél az elöregedés, máshol pedig a kivándorlás. Az ilyen ingatlanok egyébként jellemzően kisebbek az átlagos 78 négyzetméteres területnél, a fővárosban az üres lakások fele nem éri el az 50 négyzetmétert sem. Érdekesség, hogy a kihasználatlan lakások két nagyobb csoportra, az újakra és a régiekre oszthatók: Sok az üresen álló, 50 évnél régebbi ingatlan, de a 2000-es évek után épültek közül is több mint 60 ezer (!) drága lakás áll céltalanul. Az egyikbe tehát nem igazán akarunk, a másikba pedig nem tudunk költözni.
 
Az elképesztő mennyiségű üres ingatlan már sokak fantáziáját indította be, főleg a Budapesten ijesztő méreteket öltött hajléktalanság miatt. Tény, hogy jóval több üres lakás áll a fővárosban, mint amennyi ember él az utcán, tehát matematikai alapon könnyen kaphatnának fedelet a fejük fölé. Eddig az elképzelésig jutottak a baloldali pártok is, amikor egy tavaly szeptemberi, hajléktalanságról tartott konferencián fejhették ki elképzeléseiket. Akkor, az önkormányzati választások előtti átgondolatlan okoskodásból végül vicces módon a nézőként megjelenő Demszky Gábor rántotta ki a Juhász-Kunhalmi-Osztolykán triót azzal, hogy közölte: az üres ingatlanoknak tulajdonosaik is vannak, nem csak úgy az égből hullottak le. És ez így is van: a KSH adatai szerint a nem lakott lakások 92 százaléka van magántulajdonban, a maradék 8 százalék felett gondoskodik valamely önkormányzat vagy egyéb szervezet, tehát nem lehet csak úgy odaadni a kulcsokat bárkinek, aki rászorulna.
 
Az üresen elöregedő, de magántulajdonban lévő ingatlanok mellett szemmel láthatóan mégis igény mutatkozik az új lakásokra. A fiatalok otthonhoz való jutását, és így családalapítási lehetőségeik bővítését a Jobbik mellett a szakma szerint is egy államilag felkarolt bérlakás-építési program segíthetné. Az önkormányzati bérlakások jelenleg 3-4 százalékát teszik ki az állománynak, többsége 1946 előtt épült, 60 négyzetméternél is kisebb, és rossz állapotban van.