Védjük meg a gyermekeinket a „Pedofidesztől”!

Védjük meg a gyermekeinket a „Pedofidesztől”!

Sajtótájékoztatót tartott az Egységben Magyarországért pártszövetség „Elég volt a fideszes pedofilokból, elég volt a hazugságokból!” címmel.

A sajtótájékoztatón felszólalt Kálmán Olga, a DK elnökségi tagja, aki elmondta, hogy nagyon nehéz olyan helyzetben felszólalni, amikor gyerekekkel szemben elkövetett bűncselekményekről van szó.

„Mondok önöknek három nevet. Ezt a három nevet én még csak nem is akarom megjegyezni”

– fogalmazott Kálmán Olga és felelevenítette Fohsz Tivadarnak, a Fidesz XVII. kerületi volt alpolgármesterének és Kaleta Gábornak az ügyét. 

Tímár László korábbi VII. kerületi fideszes képviselő lehetett az Üllőn lebukott pedofil tanár

Tímár László korábbi VII. kerületi fideszes önkormányzati képviselő lehet az az általános iskolai tanár, akit szexuális visszaéléssel és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsított meg a rendőrség...

„A legújabb hírek pedig egy bizonyos Tímár Lászlóról szólnak, aki a hírek szerint jelenleg is egy Pest megyei önkormányzati bizottság külsős tagja és tanár” – tette hozzá a DK elnökségi tagja.

Kálmán Olga szerint miközben ilyen politikusok vannak a Fideszben, aközben a városokat és a falvakat ellepték a Fidesz, „gyermekvédelmi népszavazásról” szóló plakátjai.

Üllői pedofilbotrány - "A Fidesz politikusai nagyobb veszélyt jelentenek gyermekeinkre, mint a nemátalakító műtét"

Egy Pest megyei általános iskola egyik tanára szexuális visszaélést követhetett el az egyik 13 éves diáklánnyal szemben...

„Mi, az Egységben Magyarország politikusai nem kérünk a fideszes gyermekvédelemből”

– jelentette ki és hozzátette, hogy mindent megfognak tenni azért, hogy „a fideszes erkölcs” a történelem temetőjébe kerüljön és „csak egy rossz álom legyen”.

„Április 3-án erről is szavazunk, mert tényleg meg kell védenünk a gyermekeinket. Tudják, hogy mitől és kitől? A Fidesztől”

– zárta beszédét Kálmán Olga.

Demeter Márta országgyűlési képviselő szerint hiába plakátolja tele a kormány az országot a gyermekvédelemről szóló plakátokkal, ha a fideszes pedofil bűnözőkkel kesztyűs kézzel bánik. Úgy látja, hogy a Fidesz csak akkor tesz valamit ezekkel a bűnözőkkel szemben, ha már országos botrány lesz egy-egy ügyből.

„Ez engem politikusként és édesanyaként is mélységesen felháborít”

– jelentette ki Demeter.

Az országgyűlési képviselő szerint olyan állítólagos propagandával harcol a kormány, ami a Fidesz szerint a nemátalakító műtéteket népszerűsíti.

„A Fidesz ezzel a gyermekekre egy olyan dolgot zúdít rá, amiről még soha életükben nem hallottak és meg sem fordult a fejükben. Most viszont már a gyermekek tesznek fel ezzel kapcsolatban kérdéseket”

– mondta Demeter, aki szerint kormányváltásra van szükség ahhoz, hogy megvédhessük gyermekeinket a pedofil bűnözőktől és a hazug propagandától.

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese kifejtette, hogy nem csak a pedofiloktól kell megvédenünk gyermekeinket, hanem többek között a szegénységtől is.

„Az elmúlt 12 évben azt láttuk, hogy a Fidesz csak beszél a családbarát kormányzásról, gyermekbarát országról, de ehhez képest egyre több gyermeket érint a szegénység”

– fogalmazott Tordai, hozzátette, hogy a Fidesznek a gyermekvédelem, csak egy politikai termék.

A Párbeszéd frakcióvezető-helyettese szerint a Fidesz, hagyja, hogy olyan rossz körülmények közé kerüljenek családok, amely megakadályozza, hogy „teljes értékű felnőttek váljanak a ma gyermekeiből”.

Tordai Bence elmondta, hogy kormányváltás esetén ők megemelik a családtámogatásokat és igazságosabbá teszik a gyermekek utáni adókedvezményi rendszert, amely jelenleg a magasabb bevételű családoknak kedvez.
Tordai azt is kifejtette, hogy az iskolán belüli abúzusoktól is meg kell védeni a gyermekeket, azonban ehhez nem iskolaőrségre van szükség, hanem iskolapszichológusokra, pedagógiai asszisztensekre és iskolai szociális munkásokra.

Tordai Bence szerint még ő sem találkozott korábban azzal a kifejezéssel, hogy szexuális propaganda, nem, hogy a gyermekek. Most azonban sok szülő panaszkodik arról, hogy gyerekei rajzfilmjei közben, olyan reklámok tűnnek fel, amelyben egy kislány arról panaszkodik, hogy őt egy szakállas férfi meg akarja győzni, hogy fiú is meg lány is lehet.

„Hát mi ez a baromság? Ez a Fidesz népszavazási kampánya, ez a nem is létező téma, amellyel ők fenyegetik a gyermekeket”

– fogalmazott.

A sajtótájékoztató végén a három ellenzéki politikus leragasztotta a kormány plakátját, hogy „felhívják a figyelmet a fideszes képmutatásra”.
Kálmán Olga és Tordai Bence leragasztja a kormány plakátját.

„Védjük meg a gyermekeinket a „Pedofidesztől”!” – olvasható a leragasztott plakáton.