Tudták, hogy drogdíler, mégsem hajították ki a berlini merénylőt Németországból

A német hatóságok dokumentálták, hogy

a berlini merénylet elkövetője drogkereskedelemmel foglalkozik,

köztörvényes bűncselekményeket hajtott végre, ennek ellenére nem tudták ezt bizonyítani és lépni vele szemben, ami szakmai hiányosságokra mutat rá - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán szombaton.

Horváth József kifejtette, meglepőnek tartja azt az információt, miszerint a merénylő Svájcban szerezte volna be a lőfegyvert, mint mondta, Svájcban nagyon szigorúak a fegyvertartási szabályok.

Azzal kapcsolatban, hogy személyazonosító okmányok nélkül érkeztek tömegek Európába, a szakértő úgy vélekedett,

a rendvédelmi és titkosszolgálati szervek munkája ellehetetlenül.

Véleménye szerint a támadásnak az is egy formája, amikor egy ország gazdasági erejét "szívják el", példaként hozta fel, ha

egyesek hat-nyolc helyről is felvesznek segélyeket,

tudatosan és tömegesen visszaélnek a fogadó ország jóhiszeműségével.

A berlini merénylet december 19-én történt egy karácsonyi vásárban. A merénylő, egy 24 éves tunéziai férfi teherautóval hajtott a tömegbe, amely során 12-en haltak meg és mintegy ötvenen megsebesültek.