Tuzson Bence: Orbán nem költözik el a Cinege útról, de a dolgozószobája a budai Várban lesz

leszögezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a budapesti Cinege úton lakik, ahonnan nem költözik sehová.

Az államtitkár elmondta, hogy Orbán Viktor dolgozószobáját Tisza István korábbi miniszterelnök "közismerten puritán berendezésű", ma Debrecenben található dolgozószobai bútorainak másolataival alakítják ki, így "semmilyen különleges beruházásra nincsen szükség".
A külföldi közjogi méltóságok fogadására szolgáló tereket múzeumi tulajdonú vagy abba kerülő bútorokkal kívánják berendezni.

A Miniszterelnökség hivatalának bútorzatával kapcsolatban semmilyen döntés nem született

- emelte ki. Az új épület a befejezését követően hosszabb ideig nyitva áll majd a nagyközönség előtt, mindenki számára megtekinthető lesz - hangsúlyozta Tuzson Bence.

Közölte: a kormány arra törekszik, hogy a történelmi hagyományoknak megfelelően abba a környezetbe helyezze a tárcákat, amelyben egykor megtalálhatóak voltak. Közölte: a kormány arra törekszik, hogy a történelmi hagyományoknak megfelelően abba a környezetbe helyezze a tárcákat, amelyben egykor megtalálhatóak voltak. Így például a Belügyminisztérium saját korábbi, a Nemzetgazdasági Minisztérium pedig a Pénzügyminisztérium eredeti épületébe tud költözni.

Magyarország erősödik! Ennyiből bútorozzák be Európa megmentőjének pompás palotáját

Örülhetünk, mert nem csak méltó környezetbe kerül végre Orbán Viktor munkahelye, de a belsőépítészek mintegy négymilliárd forintból megoldják a "puritán" hivatal berendezését is, hogy a miniszterelnöknek legyen honnan kilépnie az újonnan épülő erkélyére. A Fidesz első embere innen büszkén nézhet körbe az országon, az országon, amit megmentett, melynek népe a közel kétmilliós nagyvárosban és azontúl elégedetten nézhet vissza őrá.http://alfahir.hu/a_jobbik_szerint_orbanek_ingyen_elviheto_butorokat_kerjenek_milliardos_csicsa_helyett

A Jobbik szerint Orbánék ingyen elvihető bútorokat kérjenek milliárdos csicsa helyett

Kepli Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján bírálta, hogy az épületbe - ahova a Miniszterelnökség költözik majd - 4 milliárd forintért vásárolnak műkincseket, maga a felújítás pedig 14 milliárd forintba kerül, mindeközben gondokkal küzd az egészségügy és az oktatás.A jobbikos politikus jelezte: az interneten számos ingyenesen elvihető bútor elérhető.