Újabb két embert ítéltek el

Újabb két embert állítottak bíróság elé, akik a Magyarország-Románia mérkőzést biztosító rendőrökre támadtak. Nem jogerősen mindkettejüket felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

A Fővárosi Főügyészség pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a vád szerint a két - 24 éves és 49 éves - férfi tagja volt a rendőröket támadó csoportnak, ők is köveket, illetve egyikük hanggránátot is dobott a rendőrök felé.
   
A két férfit csoportosan és felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak miatt gyorsított eljárásban állították bíróság elé. A Pesti Központi Kerületi Bíróság az ügyészi indítvány alapján mind a két vádlottat bűnösnek mondta ki és két év börtönbüntetésre ítélte, négy év próbaidőre felfüggesztve. Mindkettejüket három évre eltiltották a sportrendezvények látogatásától. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztésért fellebbezett.
   
A rendőrség szeptember 7-én azt közölte, összesen százhúsz embert keresnek a labdarúgó-mérkőzés előtt a belvárosban történt garázdaság miatt. A közlemény szerint a BRFK "csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt" indított eljárást.
   
A gól nélküli döntetlennel végződött pénteki Eb-selejtező során több atrocitás történt a környéken. A zavargásokat nem sokkal éjfél után sikerült felszámolni a budapesti Groupama Arénánál. A mérkőzés előtt alatt és utána is egy 1500-2000 fős csoport tagjai rendszeresen és tartósan támadták a biztosításban részt vevő rendőröket. Üvegeket, pirotechnikai eszközöket, köveket és a földből kitépett közlekedési jelzőoszlopokat dobáltak feléjük. Az MTI ugyan nem jelzi, de a rendőrök sem válogattak az eszközökben: a lovasrohamból, a könnygázból és a vízágyú jótékony hatásaiból is jutott a békés szurkolóknak is.
   
A rendőrség szombatra virradó éjszaka 51 ember állított elő a rendbontások miatt. A történtek során a szurkolók és a rendőrök közül összesen 38-an sérültek meg.
   
A Fővárosi Főügyészség hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy három embert letöltendő, kettőt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság a Magyarország-Románia labdarúgó-mérkőzés előtt, alatt és után rendőrökre támadók ügyeiben. Továbbá valamennyiüket határozott időre eltiltották a sportrendezvények látogatásától.
   
Korábban a Pesti Központi Kerületi Bíróság öt vádlottat bűnösnek mondott ki. Három vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetést szabott ki, ezek időtartamát 2 évben, 2 év 6 hónapban, illetve 3 év 4 hónapban állapította meg. További két embert a bíróság 2-2 év börtönbüntetésre ítélt, ezek végrehajtását 5-5 év próbaidőre felfüggesztette.