Válaszra sem méltatja Toroczkait az amerikai nagykövet

Toroczkai három héttel ezelőtt írt a nagykövet asszonynak nyílt levelet, amelyben sajnálatát fejezte ki, hogy Bell

"a határ mellett élő törvénytisztelő magyar állampolgárok helyzete iránt nem mutatott érdeklődést, pedig az illegális migráció nem csupán a sokszor bűncselekményeket elkövető gazdasági bevándorlóknak és háborús övezetből érkező, be nem azonosítható, menekültkérelmet benyújtóknak, hanem a helyi törvénytisztelő magyar lakosságnak is problémákat okoz."

A polgármester meghívta a nagykövetet Ásotthalomra, "a diplomáciai képviselők különleges jogi helyzetének egyik fontos alapjára, a kölcsönösségre" hivatkozva pedig azt kérte,

tegyék lehetővé számára, hogy az USA és Mexikó határán gyűjthessen tapasztalatokat az Egyesült Államok határvédelméről

, illetve az ott emelt falról. Toroczkai szívesen találkozna egy Ásotthalomhoz hasonló mérető határ menti amerikai település vezetőjével is.

A Daily Caller információi alapján azonban erre aligha lesz lehetősége. A portál szerint a nagykövet ugyanis

"visszautasította, hogy válaszoljon a levélre."

A Daily Caller idézi Bell 2014 novemberi szenátus meghallgatásán előadott, az amerikai közéletben azóta legendássá vált bullshit-cunamiját. Amikor a republikánus John McCain arról kérdezte, mik az Egyesült Államok stratégiai céljai Magyarországon, a szappanopera producerből lett újdonsült nagykövet lényegében csak a politikai közhelyszótár felolvasásával tudott válaszolni - de még azt sem sikerült értelmes mondatokban előadnia.

"Stratégiai célunk, hogy együttműködjünk az országgal, mint NATO-szövetségessel, hogy előmozdítsuk és védjük öhm...a biztonságot. mindkét...mind a két országban és...és a világban. Hogy folytassuk a közös munkát az emberi jogok érdekében öhmm..az egész világon. Hogy építsük a kapcsolataink ezen oldalát, öhmm és közben fenntartsunk és folytassunk néhány bonyolult tárgyalást, amelyekre a következő...következő években szükség lehet. "