Varga Judit azon kesereg, hogy csak Lengyelország szavazta meg a magyar uniós javaslatot

Varga Judit azon kesereg, hogy csak Lengyelország szavazta meg a magyar uniós javaslatot

Varga Judit igazságügyi miniszter szerint "a jogállamiság és demokrácia nyugat-európai “bajnokai” félnek a nyilvánosságtól." Mint azt Facebook posztjában írja,

"az Európai Bizottság magyar jogállamisági jelentéséről nem merik a saját polgáraik előtt elmondani az álláspontjukat, és megemlíti azt is, hogy a 20 tagállam helyett egyedül csak Lengyelország támogatta ma Luxembourgban “azt a magyar javaslatot, hogy az átláthatóság és a valódi demokrácia jegyében legyen minden európai polgár által követhető a 27 tagállam uniós miniszterének eszmecseréje.”

Varga megjegyzi, "a Tanács eljárási szabályai szerint 20 tagállam támogatása esetén lehetett volna ez a napirendi pont nyilvánosan is követhető, viszont így “jelenleg zárt ajtók mögött vitázunk sajtószabadságról, átlátható működésről és persze a Vêra Jourova felügyelete alatt összeállított és a Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott 11 “civil” szervezet megállapításain alapuló, Magyarország kapcsán abszurd és téves megállapításokat tartalmazó jogállamisági jelentésről."

Varga Judit ismét kitért a momentumos EP-képviselőre, Donáth Annára: azt írja, "jó lett volna, ha Vêra Jourova a nyilvánosság előtt tud számot adni a Magyarországot és a magyar embereket támadó szavaira. Arról is beszámolhatott volna, hogy valóban 3 naponta egyeztet-e informálisan Donáth Anna momentumos EP képviselővel. És ha igen, akkor miért nyilatkozta pár napja egy cseh napilapban, hogy nem egyeztetett a magyar ellenzékkel."

Donáth Anna a vele kapcsolatos kijelentésekre szintén a Facebook oldalán reagált. A momentum politikusa szerint nem annyira sikerül érthető lejárató anyagot gyártania a Fidesznek az európai politikusokkal való beszélőviszonyáról.

Nem annyira sikerül érthető lejárató anyagot gyártania a Fidesznek az európai politikusokkal való beszélőviszonyomból....

Közzétette: Donáth Anna – 2020. október 13., kedd

Úgy fogalmaz,

“az egyik héten azért vagyok bűnös, mert BEISMERTEM, hogy jó munkakapcsolatot ápolok egy kollégámmal, akivel ugyanazért küzdünk, az igazságos és emberséges jogállamért. A másik héten pedig azt állítják, LETAGADTAM, hogy beszélnénk. Most akkor legyen az, hogy a Fidesz ebből kiválasztja AZ EGYIKET, és abból gyárt propagandát, akkor legalább van mire reagálni.”

Szerinte egyébként a valóság az, hogy jó munkakapcsolatban van Vera Jourovával, ami természetes az európai politikában, mivel ugyanazzal a témával foglalkoznak, illetve egy pártcsaládból jönnek. 

Donáth emellett újfent visszautasította a “sorosista összeesküvéssel” kapcsolatos vádakat.