A doni katasztrófára emlékezünk

Hétfőn országszerte tartanak megemlékezéseket a szomorú évfordulóról.

A kaukázusi olajmezőket és Sztálingrádot célzó előrenyomulás azonban év végére megtorpant és a Sztálingrádban, valamint a város környékén kialakuló csata során a 2. magyar hadsereg a Don folyó mintegy 200 kilométernyi szakaszának védelmét kapta feladatul. Ennek szakszerű teljesítésére azonban a korábbi harcokban legyengült, az orosz tél viszontagságaira fel nem készített és hiányos felszereléssel rendelkező 2. magyar hadsereg a kezdetektől képtelen volt.
 
Az 1943. január 12-én, Voronyezsnél megindult szovjet támadás ezért néhány nap alatt elsöpörte a papírvékony, mélységi tagoltsággal, valamint bevethető tartalékkal nem rendelkező, német segítséget sem kapó magyar védelmet, melynek eredményeként hazánk, történelmének egyik legnagyobb vereségét szenvedte el. A több hétig tartó visszavonulás során, a mai napig nem lehet pontosan megállapítani, hogy hány magyar katona vesztette életét. Egyes becsélesek szerint az elesettek száma elérheti a százezer főt. 
 
Vasárnap országszerte tartanak megemlékezéseket a szomorú évfordulóról. 
 
A Jobbik IT helyi tagozatai a következő napokban országszerte közel ötven helyen emlékeznek meg a hősi halált halt magyar katonák emléke előtt.