Zavarba ejtő pörformánsszal ünnepelte a BKV a Föld napját

Avantgárd, modern, szinte már dadaista. A lényeg, hogy ez M.Ű.V.É.S.Z.E.T.

Mindenki igyekszik képességeinek megfelelően és lehetőségeinek figyelembe vételével ünnepelni a Föld napját. Ki egy-egy állami földparcella jutányos áron történő megvásárlásával, ki közparkok fátlanítás felújításával, ki egy-egy virág elültetésével.

Utóbbi módszerhez folyamodtak a BKV-nál is. Öröm látni, hogy a közlekedési vállalatnál szintén fontosnak tartják környezetünk védelmét, természeti örökségünk ápolását. Vagyis azt, hogy utódaink büszkén gondolhassanak ránk, amikor körbenéznek és gönyörködnek a tájban, szívják a friss levegőt, vagy csak ránéznek a kiültetett muskátlikra.

"A BKV is igyekszik tenni közös otthonunkért, a Földért. Társaságunknál immár hagyomány, hogy kollégáink az összes telephelyen azonos időpontban elültetnek néhány növényt minden év április 22-én. Idén gyöngyvirágcserjékkel szépült a környezetünk. További képek is jönnek még, egyelőre a székházi kertészkedésről tudunk hírt adni, melyből természetesen Bolla Tibor elnök-vezérigazgató is kivette a részét. Jelszavunk a régi: Tegyünk együtt a környezetünkért, lépjünk együtt közelebb egy zöldebb BKV-hoz!
A szavakat tett követte, nézzük meg mi történt pontosan!
ghj
A jól végzett munka után a megérdemelt fotózkodás, a végeredmény pedig magáért beszél. Ha csak egy picit is, de ők már hozzátettek valamit a Földünk megóvásáért.