Hová tűntek a férfiak? - Az „utolsó Puma” - vitéz Michna György

Cikk Front kép - 280x185: 

Manósapkás fiúk, cérnalábú emberkék, nőiesen hosszú haj, néha festett is, nagy hang, apró kis ész. Rengetegen vannak. De hová tűntek a férfiak? Az igazi, ős-gént hordozó, klasszikus értelemben vett férfiak? Egyre kevesebben vannak.

Sorozatunkban igazi férfiakat mutatunk be. Olyanokat, akik jellemükben, tetteikben, akár megjelenésükben is tetőtől-talpig férfiak, követendő példák. Persze ember hiba nélkül nincsen – tartja a mondás, de minél közelebb a lényeghez, annál jobb.

Ezúttal  vitéz Michna Györgyöt, a repülő hadnagyot állítjuk a példa-emelvényre. Zetényi Csukás Ferenc, a Horthy István - Mártírok és Hősök Alapítvány elnöke segít megismerni Michna Györgyöt, az embert.

A fiú, aki nem halad apja nyomdokain

Michna György 1921. december 19-én született Miskolcon, de iskolai tanulmányai Pápára vezették őt. Édesapja patikus volt, fia viszont hamar hangot adott annak, hogy nem követi majd édesapját a mesterségben. A Református Kollégiumban sem kifejezetten jeles tanulmányi eredményeivel tűnt ki társai közül, hanem sokoldalú, sikeres sportolói tevékenységével és sziporkázó humorával. Teniszezett, úszott, nyilazott, vívott, síelt és korcsolyázott. Évekig ő volt az iskola szertornász bajnoka és sportolói példaképe.

Higanyos mutatvány

A repülőket már kiskora óta vágyakozva bámulta, valami egészen különös, szavakkal ki nem mondható vágyat érzett, hogy a felhők fölé szálljon. Tizenhat évesen Szolnok volt az első állomás a repülésben, Zögling vitorlázó repülőgépen. A felvételi orvosi vizsgán sem hazudtolta meg önmagát. A tüdő térfogatát mérő műszerből egyetlen lélegzettel kifújta a higanyt. Az orvos kicseréltette a készüléket, mert azt hitte, hogy elromlott, de a jelölt a második műszerrel is megismételte a „mutatványt”. 

Aranysasos csibész

Társaival együtt vadászrepülőnek választották ki, Szombathelyhez közeli Vát repülőterén az olasz Cr.32-en és Romeo vadászgyakorló gépeken kapott kiképzést. A tanfolyam befejezése után varrhatta a zubbonyára az „ aranysast”, minden fiatal pilóta álmát. Innentől kezdve lettek igazán önállóak, hiszen ha később a frontra kerültek, nem számíthattak arra, hogy hibáikat az oktató helyesbítheti. 

Tapolcáról a többiek egyből az Akadémiára kerültek, őt azonban egy „csibészsége” miatt csapathoz osztották be. Rövidesen mégis bevonult a kassai Horthy Miklós Repülő Akadémiára és – bár a tananyagban volt mit pótolnia – ő oktatta a többieket Arado Ar 96 gyakorlógépekkel. Az Akadémián céllövőbajnok és remek lovas volt, az összes szabadidejét a sportnak szentelte. 

"Zsül" százados és a "Messzerek"

Az Akadémia befejezése után, Michnát három társával együtt a börgöndi német Messerschmitt tanfolyamra került. Először Héjával repültek, utána a kiváló repülőtulajdonságú „Messzerrel”. A kötelékrepülést és a légiharcot gyakorolták, majd miután elsajátították a biztonságos tudást, átvezényelték őket a Budapest melletti Mátyásföldre, Horváth Gyula „Zsül” százados parancsnoksága alá. Itt a keleti frontot megjárt, harcedzett magyar pilóták, az „öregek” oktatták őket, hogy megszerezzék a légiharcban létfontosságú biztonságos műrepülő gyakorlatot. 

Merényi-Scholcz keze alatt

Februárban a századhoz új parancsnok érkezett, Merényi-Scholcz Miklós százados és tizennyolc új Messerschmitt Me 109G-6 gépet is a rendelkezésükre bocsátottak. A Budapestet ért első nagy bombatámadások alkalmával, 1944. április 3-án és 13-án, a „fiatalok” még nem szállhattak fel, csak az „öregek” mehettek bevetésre. Michna és a többi fiatal pilóta –fájó szívvel ugyan- de csak a rádiós irányítókocsiból követhette végig az eseményeket. A ledobott bombák iszonyatos dübörgéssel egyre közelebb és közelebb csapódtak be. A rádiós nem bírta tovább és félelmében kiugrott a kocsiból. Alig néhány méterre futhatott, amikor egy bomba közvetlenül mellette robbant. Az ifjú katona egyszerűen eltűnt a robbanásban.

Április közepén Scholcz Miklós századossal lementek Veszprémbe, hogy a megalakuló új alakulatnak, a 101/I. osztálynak előkészítsék a helyet. Amikor Veszprémből visszajöttek - Scholcz a repülőtéren egy ott álló Messerschmittre mutatott és azt mondta: Szállj be és csinálj három iskolakört! Ő lentről figyelte mit csinál a fiatal pilóta, majd a leszállás után megelégedetten nyugtázta, hogy nagyon jó repülőt kapott Michna hadnagy személyében a század.

„Vezérünk a bátorság, kísérőnk a szerencse"

A hónap végével Veszprémben megalakult a 101./I. vadászrepülő osztály, amelynek első százada, „Zongora” fedőnévvel, 101./1. jelzéssel, a volt 2/1. század lett. Az egységek egyenként tizenkét Me 109G-6 típusú gépből álltak, négygépes osztályparancsnoki raj vezetésével. 
„Amikor Balatonalmádiban a Yacht Clubban, a Pannóniában és a Vasutas üdülőben elhelyeztek bennünket, úgy éreztük, hogy mi vagyunk az élet császárai. De reggel jött értünk a „terrorkocsi”, hogy a repülőtérre bevetésre vigyen bennünket, visszafelé pedig már nem mindenkit hozott. Vízpart, napsütés, és ötvenszeres túlerő. Az „amerikai szezon” kemény próba elé állított bennünket. Nagy szükségünk volt rá, egyben erkölcsi kapaszkodó is volt a jelmondatunk: „Vezérünk a bátorság, kísérőnk a szerencse”. A tó partján rengeteg csinos lány nyaralt, esténként – akár a béke idején – szólt a zene, szórakozhattak, flörtölhettek, de hajnalban készülhettek a bevetésre az óramű pontossággal érkező amerikai kötelékekkel szemben.


Június 16-án a 15. USAAF több, mint 600 bombázógépe 290 vadász kíséretében Magyarország délnyugati határát átlépve Pozsonyt és a Bécs környéki olajfinomítókat, üzemanyaggyártó műveket támadta. A Bécs és Pozsony között vívott légiharcok nyomán több négymotoros bombázó zuhant le magyar területen.

Tűzkeresztség

Michna Messerschmittje nehezen indult. A DB 605 motorokat az indításhoz be kellett kurblizni és az első indítás nem sikerült. Mire felszállt, a többiek már messze jártak. Rádión hallotta a többiek gyülekezését és ő is elindult abba a légtérbe. Egy tizenkét gépes köteléket vett észre és – azt gondolva, hogy magyarok – csatlakozni akart hozzájuk. Közelebb érve látta meg a német jelzéseket a gépeken, de már nem volt idő a kiválásra, mert a németeket Wiener-Neustadt fölé irányították. Ebben a pillanatban támadtak rájuk az amerikaiak és a hátul repülő fiatal pilóta szeme előtt fantasztikus légiharc bontakozott ki. 

Még csak a fejét kapkodta, hogy körülnézzen, nem támadják-e őt is, amikor a németek leborítottak, az amerikaiakkal a nyomukban és Michna egyedül maradt 5000 méteren. Észrevett egy délnyugatnak tartó köteléket és elhatározta, hogy – ahogyan tanulta - valamelyik lemaradó bombázót megtámadja. Nem volt szerencséje, mert addigra már a Drávánál jártak és kigyulladt az üzemanyag mennyiséget jelző piros lámpa. Nem sokat tétovázott, rácsapott az egyik gépre és minden fegyveréből lőtte. Biztosan volt találata, de az eredmény megfigyelésére nem volt idő. Harmincas köteléket támadva nem volt lehetőség egy gépet kiválasztani, Michna egyszerűen a gépek csoportjára lőtt és a találatok biztosak voltak. Látta, ahogy a lövedékek becsapódnak, de tovább kellett nyomnia a gépet, a zuhanásból alig tudta kivenni. A fák magasságában repült Veszprémig. Szerencsére elérte a repülőteret. A szerelők öt géppuska találatot számoltak össze a szárnyon. Így esett át a tűzkeresztségen.

Orosz ősz

Az „amerikai nyár” után kemény „orosz ősz” következett. A magyar vadászokat egyre inkább csak a szovjetek ellen vetették be, szeptember 1-től november 7-ig csak öt esetben harcoltak az amerikai légierő ellen. Ennek ellenére Michna számára ez az időszak hozta meg az első két légigyőzelmet.

November 5-én az 101/I. osztály a németekkel együtt a Bécs-Florisdorf körzetéből visszatérő amerikai köteléket támadta. Ebben a légiharcban Michna hadnagy lelőtt egy B-24 Liberatort. A gép kigyulladt, majd Felsősegesdnél viszonylag épségben kényszerleszállt. Személyzetét a németek elfogták. Ez volt feltehetően az első gép, amit a kötelékből kilőttek, további három Nagykanizsa közelében zuhant le. A magyarok közül hősi halált halt Lőrincz Mátyás őrmester és Hoy Tibor szakaszvezető, Ditróy hadnagyot a veszprémi repülőtérig üldözték és súlyosan sebesült, meghalt Gáspár József zászlós is. Michna sem úszta meg:

„1944. november 5-én kemény légiharcba kerültünk. Már lőszerem sem volt és földközelben igyekeztem hazafelé déli irányból. Még nem értem el a Balatont, amikor felnéztem és magam felett úgy ezer méterrel két „sportgépet” vettem észre. Ezüstszínűek voltak és ellenkező irányba, északról délre repültek. Mi a légiharcban szétszóródtunk, de Málik Józsika mögöttem repült. Egyszer csak látom, hogy zuhannak lefelé és Málik mögé helyezkedtek. Málikot szinte azonnal lelőtték. Balra hátranézve láttam, hogy kiugrott (Máliknak hat ejtőernyős ugrása volt a háború végéig). Gázt adtam és alacsonyan, egészen a fák magasságában igyekeztem eltűnni. 

Füred után már láttam, hogy előttem porzik a föld. A methanolt is benyomtam, de a sorozatok egyre közelebb jöttek, néhány lövedék eltalálta a páncélülést is. Behúztam a könyököm és megpróbáltam teljesen behúzódni a páncél mögé. A szárnyaim már olyanok voltak, mint a szita. Úgy éreztem, ha kifordulok, azonnal lelőnek. Amíg az egyik lőtt, a másik egy bizonyos távolságra mellettem jobbra repült és szinte kíváncsian figyelte, hogy mi történik. Olyan volt számukra az egész, mint egy gyakorlat, élő céltáblára. Perceken át lőttek, a gépem égni kezdett. Ugranom kellett. Belerántottam, ledobtam a kabintetőt és kidobtam magam a kabinból. Úgy 150 méteren lehettem. Ebben a reménytelenül alacsony magasságban még az is nehezítette a helyzetemet, hogy az ejtőernyő zsinórjai a lábam köré csavarodtak. Az ernyőnek csak a harmada nyílt ki, a zsinórok a lábam közé keveredtek. Háttal pörögtem a levegőben és szinte azonnal földet értem. Lábra érkeztem, de nagyon nagy sebességgel. Akkorát estem, mint egy liszteszsák. A gép tőlem háromszáz méterre csapódott a földbe, de nem robbant fel és nem is égett. Most is Litér és Hajmáskér között voltam, ez a hely nekem nem hozott szerencsét.

A földetérés helytől néhány méterre egy parasztember kapált. Felállni nem tudtam, de láttam, hogy a két gép megfordul és rám csap. Legalábbis úgy éreztem, hogy nem a gépre, ami háromszáz méterre tőlem a domboldalba csapódott, hanem egyenesen rám. Azt hittem, mindennek vége. Összekulcsoltam a kezem és az ég felé emeltem, jelezve, hogy rájuk bízom magam. A két gép billegtetett és elrepült. Olyan alacsonyan voltak, hogy még az arcukat is láttam.

A domboldalról légvédelmi tüzérek jöttek le, a paraszt kinyitotta a pincéjét és bort hozott, de – ki tudja miért – nem tudtam inni.”

A kalandot fájdalmas zúzódásokkal úszta meg, de semmije sem tört el. A repülőtéren lábadozott, majd egy hét után egy Bückerrel hazarepült Pápára. Egy hónap múlva már bot nélkül is tudott járni. 

A sportember előbújik

A szovjet csapatok előretörésével egyre hevesebbek lettek a légiharcok. 1945. januárjában a 2. Ukrán Fronttal szemben 525 német és magyar gép tevékenykedett, közülük 170 volt a vadászgép.
„A lelövésnél tél volt. Szabadvadászat. A felhők közül estünk ki és megláttuk őket. Ezek olyan légiharcok voltak, ahogy az iskolán tanultuk. Az dunaföldvári hídfő felett voltunk, négy-hat géppel, de hat-nyolc ruszki volt ott. Én támadtam, engem sohasem kaptak el hátulról. Szétszakadoztunk, fordulóharc. sohasem néztem a célkeresztet, csak érzésre lőttem. Tizenhárom évesen kaptam apámtól egy flóbert puskát és a környéken nem maradtak verebek. A gimnázium céllövő bajnoka voltam négy éven át. Volt, hogy a parazsat kilőttem a cigarettából. Ebben az időszakban én már tapasztalt, „öreg róka” voltam, a gép a kezemben volt, csak a lövéssel kellett törődnöm. Már a rádiót is ledobtam, azzal sem foglalkoztam. Itt bújt ki belőlem a sportember…”

"A csavargás volt a megmentőm"

A „Pumák” hősiesen küzdöttek, de a túlerő végül legyőzte őket. „Bátran küzdöttünk, de csak a túlélők tarthatták magukat szerencsésnek is. A Pumák közül 75 pilóta bajtársunk adta a hazának életét. Vadászpilóta-pályafutásom hét igazolt légi győzelemmel fejeztem be. Volt közöttük egy Liberátor, egy La-5-ös és egy La-7-es is. A mi erőnk kevés volt. Kiszorultunk az országból, Raffeldingben számunkra véget ért a háború. 1945 karácsonya előtt egy nappal érkeztem Pápára. Pár hónap múlva a tulajdonunkban lévő patika okán internálták a családom. Engem a szokásos csavargásom mentett meg. 1948-ban híre jött, hogy elindult a repülés. Mint afféle rossz katona, de jó sportoló, én a civil vonalat választottam. Az OMRE oktatója lettem Kilitin. 1950-ben a Budaörsi Repülőnapon az ötös Bücker-kötelék tagjaként repültem. Úgy konferáltak fel minket, hogy végre, nem a fehérkesztyűs Horthy- fiúk ülnek a gépekben, hanem a munkásosztály kádergyerekei. Aztán engem is kirúgtak. 

Úgy gondoltam teherautó-sofőr leszek, mert mint fizikai munkást nem zaklatnak. 1958-ban az indiai követségen megüresedett a konzul sofőrjének posztja, jelentkeztem és 15 évet töltöttem ebben a beosztásban. Közben megtanultam a festmények restaurálását. Nem tudott velem kibabrálni a sors. A rendszerváltást követően a függőben lévő dolgok rendeződtek. Az MVRSZ kezdeményezésére előléptem őrnaggyá. Az évek elrohantak felettünk, de azt a szellemet, amelyet a repülés adott nekünk és utódainknak is, nem lehet kiradírozni belőlünk. Befejezésül kívánok utódainknak, a számtalan vihart átélt nemzedék nevében, sok szerencsét és mindig jó leszállást.”

Itt ér véget Michna György Magyar Királyi hadnagy eddig megélt életének története, amely a közöttünk járó, élő, igaz történelem.

Michna György 90. születésnapján

Nagy Kata

barikad.hu