2016. 02. 24. 18:33

ISIS-sejtet számolt föl a spanyol rendőrség

A marokkói hatóságokkal közösen lebonyolított akcióban a spanyol rendőrség 4 dzsihadistát vett őrizetbe Észak-Afrikában. A gyanúsítottak között van egy korábbi guantánamói fogoly is, akit az Iszlám Államhoz köthető toborzásért köröztek Spanyolországban.

A marokkói és a spanyol belügyminisztérium közlése szerint a négy férfit Ceuta városában fogták el, egy összehangolt razzia alkalmával.

Az autonóm spanyol városban működő szélsőséges csoport vezetője, Hamed Abderraman Ahmed, egy volt guantánamói fogvatartott volt, aki a források szerint komoly katonai ismeretekkel rendelkezik, és az Al-Kaida kötelékében harcolt Afganisztánban.

A férfi 2002-ben esett amerikai fogságba egy tálibok elleni akció során, és 2004-ben adták ki Spanyolországnak, erősítette meg Jorge Fernandez Diaz spanyol belügyminiszter.

Az elmúlt 10 évben ez már a sokadik rendőrségi akció volt Ceutában, melyben dzsihadistákat tartóztattak le. Korábban ilyen razziák keretében fogták el a most felszámolt sejt vezetőjének testvéreit is.

Ezzel az akcióval 9-re emelkedett a Spanyolországban terrorizmus miatt letartóztatott egyének száma.