Jön Magyarország Cukormentes Tortája - újdonságok augusztus 20-án
A már megszokott események és programok mellett új elemek is színesítik a központi augusztus 20-i ünnepségek rendezvényeit - hangzott el az ünnepi programokat ismertető keddi sajtótájékoztatón. Kovács Zoltán társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár hangsúlyozta: az idei ünnepségeket a biztonság és a költséghatékonyság határozza meg, hogy ne ismétlődhessenek meg a 2006-os események, illetve hogy a lehető legkevesebb pénzből a lehető legszínvonalasabb szórakozást nyújtsák a rendezvények.
Az ünnepi események augusztus 19-én kezdődnek, amikor délben ismét megnyílik a Magyar Ízek Utcája az Erzsébet híd budai hídfője és a Bem tér között. Idén itt mutatják be Magyarország Tortáját, de most először lesz Magyarország Cukormentes Tortája és az Év fagylaltja is.
Kovács Zoltán hozzátette: vasárnap este 20 órától a Clark Ádám téren és a Bem téren is könnyűzenei koncertek várják az érdeklődőket, másnap pedig többek között bábszínház, néptáncbemutatók és újabb koncertek szórakoztatják egész nap a közönséget.
Augusztus 20-án reggel 8:30 órakor a Kossuth téren kezdődnek meg a hivatalos programok. A ceremónián katonai tiszteletadás mellett felvonják a nemzeti lobogót, majd itt avatják fel a frissen végzett honvédtiszteket is. Az eseményen beszédet mond Áder János államfő és Hende Csaba honvédelmi miniszter.
Aznap délelőtt 10 órakor a Duna felett és a Dunán vízi és légi parádéval folytatódnak az ünnepi programok, 15 órától pedig a Clark Ádám téren tartják az ökumenikus kenyéráldást, majd elindul az aratómenet a Szent István-bazilikáig, ahol 17 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, majd utána a Szent Jobb körmenet.
A londoni olimpia évében rendhagyó módon az augusztus 20-i rendezvények között szerepel a Gyulai István Atlétikai Magyar Nagydíj is 20-án 16 órától a Puskás Ferenc Stadionban magyar és külföldi olimpiai bajnokok részvételével.
A tűzijáték idén is 21 órától kezdőik a Dunán. Kovács Zoltán elmondta: a közbeszerzés már lezárult, a nyertes pályázó - a tavalyi is győztes Pyro1 Kft. - bruttó 150 millió forintért vállalta az esemény megrendezését. Idén a Margit híd és a Szabadság híd között három uszályról, valamint a Citadella helyett a Lánchídról lövik majd fel a tűzijáték rakétáit.
Augusztus 20-án a Parlamentben átadják a Magyar Köztársaság Érdemkeresztje kitüntetéseket és a Külhoni Magyarságért-díjakat is.
Kovács Zoltán kiemelte: az idei ünnepség alatt is fontos az összefogás, ezért a Magyar Ízek Utcája bevételének egy részét a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány kapja, valamint lehetőség lesz direkt adományozásra is.
Az államtitkár hozzátette, hogy az ünnepség egész ideje alatt működni fog egy operatív törzs az ő vezetésével, amely a rendezvények zökkenőmentes és biztonságos lebonyolítását felügyeli.
MTI - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:54
Házi őrizetben van a Hunvald-per fő vádlottja
- 21:48
Megjelent az e-útdíj törvény végrehajtási rendelete
- 21:36
Szerdán extrém UV-B sugárzás várható
- 21:21
Facebook-megosztással sikerült a szervdonorok számát növelni
- 21:13
Nem vonul Debrecenben a Jobbik Becsky Tibor háza elé
- 20:59
Meg kell semmisíteni a génmódosított terményeket!
- 20:32
Teljes kártalanítást kapnak a kirabolt trafikosok
- 20:21
Kövér: az Országgyűlés nem hoz létre anticionista csoportot
- 19:56
Béke születik Afganisztánban? Az USA tárgyalna a tálibokkal
- 19:44
Külügy: az ENSZ főbiztosa túllépte a hatáskörét
- 19:28
Jogellenes adatkezelés miatt mondott le a gimnázium igazgatója?
- 19:20
Eddig háromezer dohányboltnak adott ki engedélyt a NAV
- 18:51
Kiakadtak a távközlési cégek az Orbán-kormányra
- 18:42
Szeméthegyeket eredményezhet a rezsicsökkentés
- 18:38
Víz alatt a Lourdes-i zarándokhely
- 18:36
Permetkapukat állítottak fel Pécsen
- 18:12
Bronzérmes a magyar női tőrcsapat
- 17:49
Fegyverek és lőszerek Ózdon
- 17:35
Obama Berlinben - elvitték a kukákat
- 17:26
Autizmust okozhat a levegőszennyezés
- 17:18
A magyarok többsége belföldön nyaral
- 17:02
Vegyi hulladéklerakó helyére telepítették a cigányokat
- 16:40
Rendkívüli: három faj is megszállta Madridot
- 16:28
Életfogytot kaptak a brutális pilisi gyilkosok
- 16:11
145 esztendeje született a kormányzó
- 16:00
„Megöljük a magyarokat” - Cigányok vertek össze egy öttagú családot
- 15:40
Szalonnás szendvicset akart venni, ezért kirúgták
- 15:32
Elhunyt a Trabant konstruktőre
- 15:23
Erdogan: legyőztük az összeesküvést
- 15:10
Izgalmas egyéjszakás kalanddal csalogat Hódmezővásárhely
- 15:08
A PSZÁF a polgárokat védje, ne a bankszektort!
- 14:48
Tovább tartanak nyitva a strandok Budapesten
- 14:39
Végre bezárulhatnak az offshore adómenedékek
- 14:27
Lavrov szerint nem szabhat feltételeket a szír ellenzék
- 14:09
Rasszista cigánybűnözők tartják rettegésben Karcagot
- 13:59
Legalább nyolcvan fegyveres támadt egy üzemre Ukrajnában
- 13:36
Magyar kézben van a legtöbb Szlovákiában működő külföldi cég
- 13:27
Brüsszelben döntenék el ki kormányozza hazánkat?
- 13:20
Csapdahelyzet - Bogár László előadása
- 13:13
Az új űrhajósok fele nő
- 13:07
Napi cukiság: Macska is indul polgármesteri választáson
- 13:06
Az árvíz miatt kitelepítettek többsége már hazatérhetett
- 12:52
Tömegesen csukja le a provokátorokat a török rendőrség
- 12:49
Darwin-díjas: "Belefulladt" egy nő egy adományruhabankba
- 12:41
Adósarc, adócsökkentésnek álcázva
- 12:40
Napkollektoros buszmegállókat vert szét barbár módon két „fiatal”
- 12:23
Kiszabadult a legfiatalabb amerikai halálraítélt
- 12:14
Kurzort rajzolt a rendőrség a szatír fejére
- 12:00
Törvénysértőnek ítélte L. Simon ülésvezetését a kormánytöbbség is
- 11:50
A nyugati sajtó még nem tudja hová tenni az új iráni elnököt
- 11:43
Kirobbant az EU-Törökország hidegháború
- 11:40
Új szavazás az alfahir.hu-n: Ön szeretne menekülttábort lakóhelye környékén?
- 11:38
A magyarok nagy része nem támogatná a homokosok házasságát
- 11:35
A törökök miatt sopánkodnak, 2006-ban némák voltak
- 11:25
Az évtized legnagyobb drogfogását jelentették be Kínában
- 11:11
Legyen nemzeti ünnep a Rákóczi-szabadságharc évfordulója!
- 11:03
Elfogták az autókat gyújtogató egyetemistát
- 10:55
Felelőtlen terhes nőt pofozott fel a villamosvezető
- 10:43
Obama szerint átlátható és jogszerű volt az adatgyűjtés
- 10:38
Karcagon is demonstrálnak a bűnözés ellen
- 10:24
Megpuccsolták Vadim Tudort
- 10:18
Csatáry ellen gyorsan sikerült vádat emelnie az ügyészségnek
- 10:01
Felgyújtották a szőregi Rózsafesztivál kabaláit
- 09:44
Az új magyar zarándokhely
- 09:39
Újra megismétlik az eljárást vörösiszap-ügyben
- 09:32
Sorozatrablót keres a rendőrség
- 09:21
Bukaresti demonstráció a magyar orvosképzésért
- 09:16
Pénztemető, ráadásul eladhatatlan az OPNI
- 09:11
Újabb vasutassztrájk elé nézünk?
- 09:07
Befejeződött a NATO szerepvállalása Afganisztánban
- 08:55
Washingtonban fontoskodik Szijjártó
- 08:52
Állami légiszállító flotta?
- 08:48
Bíróság elé áll a családját kiírtó 21 éves férfi
- 08:43
A PSZÁF a bankokat támogatja az emberek helyett?
- 08:41
Tovább gyengült a forint








Pörzse Sándor: A gát két oldalán