Kinyitott a Hitler ruhaszalon
Az indiai zsidó közösséget mélyen felháborította, hogy egy indiai ruhaüzlet tulajdonosa a „Hitler” nevet adta szalonjának.
NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE
2012-08-29
SPIEGEL ONLINE
Miután az EU alkotmánya 2005-ben megbukott, mert a franciák és a hollandok leszavazták azt, és két év türelmi idő után a tagországok - az ír népszavazás megismétlése után- csak nagy nehézségek árán tudták elfogadtatni a Lisszaboni Szerződést, Németország máris új uniós szerződést kíván létrehozni, amely határozott lépést jelentene a „valódi politikai unió” irányában. A kezdeményezés mögött Angela Merkel áll, aki már ez év vége előtt szeretné elfogadtatni a tagországok kormányaival és parlamentjeivel, az Európai Parlamenttel, valamint az Európai Bizottsággal az új uniós alaptörvényt. Merkel reményei szerint az új alaptörvényt már az EU decemberi csúcsértekezletén aláírhatnák. Az új alapszerződés az eddigieknél jóval nagyobb hatáskörrel ruházná fel Brüsszelt. Legfontosabb eleme az lenne, hogy a nemzeti költségvetést az EU-nak rendelnék alá. Az elképzelést a tagországok túlnyomó többsége messzemenően ellenzi.
FINANCIAL TIMES
Az új uniós alaptörvény sikerének érdekében Franciaország és Németország közös munkacsoportot hozott létre, amelynek a feladata a pénzügyi unió részleteinek kidolgozása, az eurózóna nehéz helyzetben lévő országainak pénzügyi kisegítésére vonatkozó általános szabályok kialakítása, a bankunió megteremtése, növekedés és versenyképesség helyreállítása. A munkacsoport keretében a két ország pénzügyminiszterei kéthetenként találkoznak.
NATIONAL POST
Az angol nyelvű kanadai újság Bécsből származó értesülése szerint a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szeptemberi csúcsértekezletén a 17 arab tagország a tanácskozás fő témájává kívánja tenni Izrael titkos atomprogramját. A muzulmán tagországok szerint erre azért van szükség, mert „Izrael nem tesz eleget annak a kezdeményezésnek, amelynek célja a Közel-Kelet megtisztítása a tömegpusztító fegyverektől, mindenek előtt az atomfegyvertől.”
Jordánia bécsi nagykövete szerint ”Izrael veszélyezteti Közel-Kelet biztonságát és békéjét azzal, hogy titkos atomlétesítményeit nem engedi át a nemzetközi ellenőrzésnek.” Izrael élesen tiltakozik az ellen, hogy titkos atomprogramját a Nemzetközi Atomenergia- ügynökség napirendjére vegye. Ehud Azulay, az izraeli delegáció vezetője szerint az arab országoknak „nincs meg az erkölcsi joguk arra, hogy Izraelre mutogassanak.”
ALJAZEERA
Franciaországban a nanterre-i ügyészség megkezdte Jasszer Arafat palesztin vezető halála körülményeinek kivizsgálását azt követően, hogy özvegye gyilkossági keresetet nyújtott be ismeretlen tettesek ellen. A tévécsatorna még júliusban közölte a hírt, hogy Arafat halálát radioaktív polónium 210 okozta, amit nagy mennyiségben találtak a ruháján és személyes tárgyain. A vizsgálatot a katari tévécsatorna megbízásából a Lausenne-i radiofizikai kutatóintézet végezte. Arafat egy Párizs melletti katonai kórházban hunyt el 2004-ben.
The Jerusalem Post
Az indiai zsidó közösséget mélyen felháborította, hogy egy indiai ruhaüzlet tulajdonosa a „Hitler” nevet adta szalonjának. A zsidó közösség tagjai felkeresték az üzletet, és követelték a tulajdonostól, hogy változtassa meg a nevet. A tulajdonos arra hivatkozott, hogy a nagyapja keresztneve volt Hitler, és csak az internetről tudta meg, hogy ki is volt Adolf Hitler. A zsidó közösség tagjai szerint a tulajdonos hazudik, mert aprólékosan megfigyelte Hitler öltözékét, és azok mását árulta ruhaszalonjában.
THE JEWISH CHRONICLE ONLINE
Az izraeli lap angliai tudósítója a Debrecenben tett látogatásáról ad képet. Széleskörű, alapos és meglehetősen pontos képet fest a városról, és környékéről. Természetesen kitér a városban élő zsidókra is. Mint írja, Debrecenben 1840 óta élnek zsidók, számuk egy időben elérte az 12000-et, amiből mindössze 4 000 élte túl a második világháborút. Szól a városban található, és szépen helyreállított két zsinagógáról, ahol Dr. Asher Ehrenfeld rabbi volt a kalauza.
Készítette az Ordosz műhely
(Felhívjuk olvasóink szíves figyelmét, hogy lapszemlénkben a dőlt betűkkel megjelent részek kommentárt jelentenek.)
FRISS HÍREK
- 21:53
Alaszkában is izzadnak
- 21:31
Grúz bűnözőklán vezetőjét fogták el Magyarországon
- 21:28
Rend helyett jöjjenek a bevándorlók!
- 21:15
Felszállás közben meghibásodott egy mezőgazdasági kisrepülő
- 20:57
A kormány semmibe veszi a helyiek véleményét
- 20:40
Megmenekült a Gemenci-erdő vadállományának nagy része
- 20:25
Súlyos büntetést kapott a Szeged
- 20:11
Elutasították Berlusconi fellebbezését
- 20:00
"Ötven év küzdelmét jelenti ez a díj"
- 19:45
Szász Emese bronzérmes lett a vívó Eb-n
- 19:43
Csúszik az e-útdíj regisztráció
- 19:29
Megelőzhető az alkohol májkárosító hatása
- 19:25
Holnap is folytatódik a kánikula
- 18:55
Elszállították az Országháznál talált bombát
- 18:37
Használt F-16-osokat vesznek a románok
- 18:26
Meghalt Horn Gyula
- 18:17
Itt a vége - felmondta a MÁV a józsefvárosi piac szerződését
- 17:47
Életveszélyben a belvárosban bántalmazott eladó
- 17:42
Kikaptunk az ausztráloktól
- 17:30
Internetes csalók buktak le Cegléden
- 17:19
Megölték az olimpiai negyedik orosz birkózót
- 17:06
Visszásság a Klik-nél
- 16:42
Hétfőig lehet bejelenteni a mezőgazdasági károkat
- 16:34
Végre börtönbe kerülhet a kommunista belügyér
- 16:26
Újabb motoros áldozat - traktorral ütközött
- 16:12
Izrael írta a török lázongás forgatókönyvét
- 16:04
Kettős mérce: megszüntették a nyomozást vörös csillag ügyben
- 16:02
Jövő héten már aratnak Zalában
- 16:00
Esküjük betartására szólítja fel a Jobbik a fideszeseket
- 15:57
Sikeresen tesztelte a szólásszabadság határait a Jobbik
- 15:47
Bomba miatt ürítik az Országházat
- 15:35
Három forinttal kevesebbet hagyunk a benzinkúton
- 15:24
Késnek a vonatok a záhonyi vonalon
- 15:13
Regényből valóság
- 14:54
Intezív helyreállítások folynak az árvíz után
- 14:40
Obama szerint csökkenteni kell a nukleáris töltetek számát
- 14:32
Vigyázzunk a forróságban!
- 14:30
Megvan a nap leghülyébb MTI fotója
- 14:22
Tizenöt új díszpolgárt avattak Budapesten
- 14:21
2,1 milliárd foritnot csalhatott ki ügyfeleiből az ügyvéd
- 14:09
"Az anyjuk picsájával verekedjenek a drágalátos BKV sofőrök"
- 13:59
Nincs előrelépés a cseh kormányválság ügyében
- 13:46
Fej nélküli holttestet találtak
- 13:34
Izraeli csapattal meccsel a Fradi és a Diósgyőr
- 13:34
"EU diktatúra" (Videóval!)
- 13:18
Vizet osztanak az állomásokon
- 13:06
Kriza Ákos pénzért ad információt?
- 12:51
Az EU ismét a keresztény jelképek ábrázolása ellen lépett fel
- 12:40
A Reding-Bilderberg botrány és az ijedt balliberális média
- 12:34
Obama már Berlinben van
- 12:21
Csapdahelyzet - Bogár László előadása
- 12:08
Nyugati orientáció?
- 11:51
Meghurcolt felvidéki magyar: „Nem ezt vártam a kétharmadtól!”
- 11:48
Ismét szabadon lehet hajózni a Dunán
- 11:41
84 millióval több a kínai az ezredforduló óta
- 11:32
Assange biztos benne, hogy vádirat várja
- 11:20
Börtön járna a felelőtlen bankári tevékenységért
- 11:17
Félmillió tonna kristálycukrot akartak fiktíven elkönyvelni
- 11:17
Kivégezték a 11 lányt megerőszakoló vezetőt
- 11:12
Rengeteg a devizaper, továbbképzik a bírókat
- 11:00
Bűntudat helyett öntudat
- 10:55
Katasztrófa: rekordkevés gyerek született 2013-ban
- 10:40
Ön mit tud az elesett kerékpárosról?
- 10:38
Keze-lába összekötve, lefejezve, mégis öngyilkosság
- 10:31
Kormányzati légiflotta jöhet létre
- 10:22
Jobbik: A kormány fejezze be kommunista időket idéző propagandát!
- 10:18
Új sportágban számítanának Beckhamre!
- 10:12
Nem oldódtak meg a jogi kérdések az Omega slágerével kapcsolatban
- 10:01
Golyóval a fejében játszotta végig a meccset
- 10:01
Taroltak a trafiktenderen a felcsúti "Mészárosok"
- 09:54
Összes kórházi szerződését felmondta a legnagyobb gyógyszercég
- 09:49
Tagad és perel Szepesi botránykönyvének szereplője
- 09:45
Önkéntesek újítják fel a vasútállomásokat
- 09:44
Könyörögtek az utasok a részeg buszsofőrnek
- 09:33
Nem adja fel a béna rabló








