Kis ország - hatalmas sportnemzet
A magyar sport magára talált Peking után, az éremtáblázat szerint nyolcadik helyen állunk. Ám van egy érdekesebb statisztika is, amely népesedés alapján vizsgálja az éremtáblázatot. Eszerint pedig Hazánk a második!
Risztov Éva aranyérmével immáron nyolcadik helyen állunk a hivatalos éremtáblázaton, többek között olyan országokat előzünk, mint Olaszország, Ausztrália vagy épp Hollandia, és mindössze egy aranyérem választ el minket Németországtól, Franciaország pedig csak a több ezüstnek és bronznak köszönheti hetedik helyét (a jelenlegi állás szerint).

A magyar sport tehát biztosan magára talált Peking után, ám van egy érdekesebb statisztika is, amely népesedés alapján vizsgálja az éremtáblázatot. E lista szerint pedig Hazánk a második!
E listát az egymillió főre eső aranyak száma alapján állították össze, eszerint a 100 000 lakosú apró szigetország, Grenada egy aranyával behozhatatlan előnyre tett szert, ám rögtön után Hazánk következik: sportolóink által gyűjtött nyolc arany alapján 0,8 arany jut egy millió főre.
A statisztika szerelmeseinek további érdekességeket rejt a táblázat, hiszen rögtön utánunk Új-Zéland következik három arannyal és egy 0.69 átlaggal. Az ötödik-hatodik helyen jelenleg Szlovénia és Horvátország áll, majd Dánia után "csak" a nyolcadik a házigazda Nagy-Britannia 22 arannyal és 0.34-es átlaggal.
A többi dobogós közül az Egyesült Államok 34 aranyával és 0.1-es átlagával csak a 24-en, míg Kína 0.02-es átlagával a 38-ik helyen szerénykedik.
A teljes listát itt olvashatja:
1 Grenada 1 0 0 9.1734
2 Magyarország 8 4 3 0.8033
3 Új-Zéland 3 2 5 0.6932
4 Jamaica 2 2 2 0.6922
5 Szlovénia 1 1 2 0.5008
6 Horvátország 2 1 1 0.4464
7 Dánia 2 4 3 0.3608
8 Nagy-Britannia 22 13 13 0.3489
9 Kazahsztán 6 0 2 0.3424
10 Fehéroroszország 3 3 4 0.3144
11 Hollandia 5 4 6 0.2989
12 Litvánia 1 0 1 0.2836
13 Ausztrália 6 12 9 0.2725
14 Kuba 3 3 1 0.2709
15 Svájc 2 1 0 0.2612
16 Dél-Korea 12 7 6 0.2456
17 Grúzia 1 1 1 0.2188
18 Norvégia 1 1 1 0.2124
19 Észak-Korea 4 0 1 0.1627
20 Franciaország 8 9 11 0.1219
21 Olaszország 7 6 5 0.1143
22 Németország 9 15 10 0.1107
23 Svédország 1 3 3 0.1098
24 Egyesült Államok 34 23 25 0.1083
25 Dominikai köztársaság 1 1 0 0.0991
26 Csehország 1 3 3 0.0983
27 Románia 2 5 2 0.0915
28 Oroszország 11 19 23 0.0797
29 Ukrajna 3 1 6 0.0669
30 Dél-Afrika 3 1 1 0.0615
31 Lengyelország 2 1 6 0.0521
32 Irán 4 3 1 0.0507
33 Spanyolország 2 6 1 0.0425
34 Venezuela 1 0 0 0.0357
35 Japán 4 13 14 0.0314
36 Kanada 1 4 9 0.0292
37 Algéria 1 0 0 0.0282
38 Kína 36 22 19 0.0268
39 Kenya 1 2 2 0.0232
40 Etiópia 2 0 2 0.0213
41 Brazília 2 1 7 0.0097
Akit érdekelnek további statisztikák, itt megtekintheti őket.
barikad.hu
FRISS HÍREK
- 18:09
Rácz Sándor utolsó útja - fotóriport
- 17:51
Bohócnak nevezték, feljelent a portugál elnök
- 17:36
Bizonyítékokat ígér és a titkosszolgálatokhoz fordul Szabó Bálint
- 17:19
Dél-Korea a segélyek visszafizetésére szólította fel Észak-Koreát
- 17:00
Elmarad az idei Székely Sziget
- 16:49
Gyüre Csaba Veszprémben
- 16:41
Kihunyt két csillag
- 16:30
"Budapest nem egy óriásira nőtt vigalmi negyed"
- 16:12
Oroszlánkölykök születtek a Fővárosi Állatkertben (Fotó)
- 15:54
Kistermelő-ellenes tervezetet hozhat az EU
- 15:50
Mutyipánik: lemondott a trafikról a fideszes családja
- 15:43
Wesselényi Programot hirdet a Magyar Tavasz
- 15:34
Elfoglalta Budapestet a Jobbik
- 15:23
Orwelli: sikeresen visszavertük a láthatatlan terrortámadásokat
- 15:18
Éhen halnánk a méhek nélkül
- 14:54
Újabb rovarirtó szereket tiltanak be az EU-ban
- 14:45
Lezárult a nyomozás az izsáki rendőrök ügyében
- 14:27
Mi lesz a miskolci tejgyár sorsa?
- 14:16
Phenjan: Nincs garancia a békére
- 14:09
Az utolsó hideg nap
- 14:01
Állítólag időben elkészül az új Albert Stadion
- 13:55
Aknavetővel lőttek egy börtönt a „demokratikus” szír felkelők
- 13:50
Kis híján kerti tóba fulladt egy kisfiú Egyházasfalun
- 13:40
Internetes csaló került lakat alá Tolnában
- 13:24
Kikerülünk az túlzottdeficit-eljárás alól?
- 13:18
Vége a Kancsendzönga-expedíciónak
- 13:09
Bezárja kapuit a Katakombaszínház
- 12:59
Németországban képzettebbek a bevándorlók, mint a helyiek
- 12:44
"Steiner a magyarországi zsidóság szégyene"
- 12:42
Fegyverüzlet: ötvenezer cseh pisztolyt vesz Egyiptom
- 12:26
Álmában szúrta le férjét egy nő Hegyeshalmon
- 12:25
Villamoson tüntetett Gyurcsány pártja
- 12:19
A miskolci vezetés szándékosan teszi tönkre a 110 éves kórházat?
- 12:14
Németországban szélsőbaloldali robbantókat üldöz a rendőrség
- 12:07
A felvidéki Tóth János látogatása az "EU-fejnél"
- 11:48
A külföldön dolgozó magyarok menthetik meg az ingatlanpiacot?
- 11:31
Átmenetileg betiltottak egy közösségi oldalt Oroszországban
- 11:26
Riasztófegyverből leadott lövés mentette meg egy férfi életét
- 11:02
350 millió forintért lehet űrhajózni Leonardo DiCaprióval
- 10:50
MNO főszerkesztője: Kerényi szájából bélsár jött
- 10:49
Kényszerleszállás a londoni Heathrow-n - lezárták a repülőteret
- 10:49
1600 méteres sál, mezbe öltözött repülő
- 10:39
Hidegrekord: Mínusz 5,5 fokot mértek Csehországban
- 10:24
Félmilliárdnyi adót csalt el egy sertéskereskedő
- 10:15
Élő adásban szoptatták meg a meleg műsorvezetőt (Videó)
- 10:15
Rejtett tartalékok raboltak a 4-es főúton
- 10:15
"A zsidóknak köszönhető a melegházasság"
- 10:09
Ismét kettős mércéről tett tanúbizonyságot az Európai Parlament
- 10:05
Egy brit nő tartotta szóval a londoni machetés gyilkost
- 10:01
Börtönpokol: Stohl fenntartja állításait
- 09:50
Újra támad a madárinfluenza
- 09:26
Hatvan éve hódították meg a Mount Everestet
- 09:14
Cunamiriadót rendeltek el Japánban
- 09:10
Máris módosítanák a fővárosi taxirendeletet
- 09:00
Megbüntette a PSZÁF a KDB bankot
- 08:47
A háziorvosok és a védőnők lesznek a béremelés vesztesei
- 08:27
Összeomlott egy híd Washington államban (fotók)
- 08:21
Z. Kárpát Dániel a magáncsőd intézményéről
- 08:05
Nem tudni mire költ el 700 millió forintot a Miniszterelnökség
- 07:50
Őszöd-ügy: egy nap alatt bukott a Gyurcsány-közeli hazugság
- 07:32
Lelassult a globális felmelegedés üteme
- 07:27
Nyilvánosságra hozták a szíriai rendezési tervet
- 07:22
Ismét randalíroztak a bevándorlók Stockholmban
- 07:12
Elárverezik a balatoni kempingeket
- 07:08
Budapesten hallgatják meg Csatáry Lászlót
- 22:01
Újabb gyilkosság: megölte feleségét egy csongrádi férfi
- 21:47
Jeruzsálemből vár javaslatokat a magyar delegáció
- 21:38
Elfogták a pécsi gyilkost
- 21:19
Elítélik a katonagyilkosságot a brit muzulmánok
- 21:12
Szerelemféltésből gyilkolt a pécsi késelő
- 21:10
Németország a legnépszerűbb a világon
- 20:48
A magyar az antiszemita, ugye?
- 20:44
Döntések a világ sorsáról? - újra ülésezik a Bilderberg-csoport
- 20:07
Nepáli serpák megpróbálják felderíteni, hol tűntek el Erőss Zsolték
- 19:46
Döntött a bíróság: nem vonulhatnak a homokosok Kijevben









