Kollektív elmebaj: terepruhás versenyzők okoztak riadalmat Érpatakon

Bevezető: 

Már egy airsoft egyesület rendezvénye is riadalmat kelt a cigányokban.

Cikk Front kép - 280x185: 

Terepruhát viselő airsoft - légfegyverekkel csapatversenyt vívó hobbi-sport -versenyzők okoztak riadalmat Érpatakon vasárnap - közölte a rendőrség.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság ügyeletére az érpataki roma kisebbségi önkormányzat elnöke jelezte telefonon, hogy az Újfehértóhoz közeli településen terepszínű egyenruhát viselő emberek jelentek meg, riadalmat okozva a helyiek között - mondta Fülöp Gergely, a rendőrség nyírségi szóvivője.

A százados tájékoztatása szerint az újfehértói rendőrőrs járőrei azonnal ellenőrizték a bejelentést, és tizennyolc terepruhás embert igazoltattak. Az érintettek - mint kiderült - egy airsoft egyesület tagjai voltak, akik már nem először jártak Érpatakon. A szóvivő hangsúlyozta: az igazoltatáson kívül egyéb rendőri intézkedésre nem volt szükség, a versenyzők a település külterületén megkezdhették a viadalt.

Mint ismeretes, a kormány a büntető törvénykönyv módosítását kezdeményezi, melynek értelmében szabadságvesztésre lenne ítélhető az, aki egyenruhában közvédelmi feladatokat látna el, és ezzel a tevékenységével másokban riadalmat kelt. Lehet, hogy még a paintball klubok is veszélybe kerülnek a forradalmi rendteremtés nyomán?

MTI  nyomán - barikad.hu


Ha tetszett a cikk, kövesse az alfahir.hu Facebook-oldalát is!

FRISS HÍREK