Legyőztük az izraelieket
Idegenbeli győzelemmel folytatta szombaton a nyolcmeccses Európa-bajnoki selejtezősorozatot a magyar női kosárlabda-válogatott, amely harmadik mérkőzésén 18 ponttal bizonyult jobbnak az izraeli csapatnál idegenben.
A hét felkészülési mérkőzéséből hatot megnyert nemzeti csapat múlt héten 51-47-es vereséggel kezdte meg az Eb-selejtezőket Fehéroroszországban, majd szerdán 80-45-re legyőzte a portugálokat Miskolcon.
Jól kezdett szombaton is a januárban kinevezett Stefan Svitek együttese, eredményesen gyűjtögette pontjait, miközben sorra szedte a lepattanókat a gyenge izraeli kísérleteket követően, illetve saját elhibázott dobásai után. A hazaiak olyannyira rosszul céloztak, hogy az első negyedbeli kilenc pontjukat is alul tudták múlni a másodikban, amikor csak ötig jutottak. Ez egyrészt a magyarok jó védekezésének a következménye volt, másrészt viszont a tiszta helyzeteiket is kihagyták az izraeliek. A mérkőzés feléig 24 pontnyira nőtt a magyar csapat előnye.
A harmadik negyed első felében eredménytelenek maradtak a magyar dobások, de így sem tudtak meglépni a hazaiak - akik pedig ekkor már több támadásukat pontosan fejezték be -, hátrányuk az újabb szünetig mindössze egy ponttal csökkent.
A mérkőzés végéig ugyan kicsit közelebb zárkóztak az izraeliek, de a magyarok győzelme egyáltalán nem forgott veszélyben.
A válogatott legeredményesebb játékosa a 15 ponttal zárt, nemrég honosított Quigley Allie volt.
A három mérkőzés után két győzelemmel és egy vereséggel álló magyarok szerdán az ukránokat fogadják Sopronban. A csoportból az első két helyezett jut ki a jövő évi, franciaországi kontinenstornára.
MTI - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:53
Mai gyógynövényünk: A szegfűszeg
- 21:49
Járnak a vonatok Hajmáskér és Veszprém között
- 21:30
Marad a hűvös idő
- 21:21
Aranyérmesek a tekéseink
- 21:01
Brazília 900 millió dolláros tartozást enged el
- 20:41
Agüero egy évvel tovább marad a Manchesternél
- 20:19
Megkéseltek egy járőröző francia katonát Párizsban
- 20:04
150 ezer német szurkoló Londonban
- 19:40
Halálos motorbaleset Gasztonynál
- 19:22
Egész napos iskola – kiknek kedvez?
- 19:00
Kozma István lesz a lilák vezetőedzője
- 18:43
Trianonra emlékezik a világ magyarsága
- 18:32
Három autó ütközött - öt sérült
- 18:21
Pénztárcatolvajt fogtak
- 18:02
Öt órát szobrozhatnak a kamionok Záhonynál
- 17:39
Dalí-kiállítás Várpalotán
- 17:20
Moszkvai tüntetőket vettek őrizetbe
- 17:02
Negyedszer is kikapott a Paks
- 16:43
Badentől Győrig menekültek lopott autóval
- 16:20
Már most bejött a Lineker-szabály
- 16:05
Az évtized műkincslopása a XII. kerületben
- 15:44
Útdíj: 85 forintot is fizethetünk kilométerenként
- 15:26
Rosberg indul az élről
- 15:09
Mi lehet a Hajdú-Bét-aktákban?
- 14:48
Az MTK 350 milliós adóssággal veszi át a BSE-t
- 14:30
Szabad lesz a csónakhasználat a Balatonon
- 14:12
Több halálos baleset történt
- 13:54
Tucatnyian megsebesültek egy merényletben
- 13:34
Akik nem tesznek jót az IMF hírnevének
- 13:16
Megtalálták a hajléktalan gyilkosát
- 12:58
Kijev-nap homoszexuálisokkal fűszerezve
- 12:34
Kivonulnak a kereskedelmi csatornák az országból?
- 12:17
Harmincéves íjászcsúcs dőlt meg
- 11:56
Csaknem tragédiába fulladt a "móka"
- 11:41
Szepesi 13 éves volt, amikor először zaklatták
- 11:23
Irániak veszélyeztetik Amerikát?
- 11:06
Vörösiszap-per: jövő héten vallanak és szembesítenek
- 10:47
A Kovács, Janics duó nyerte a párost
- 10:25
20 éves apa verte halálra a csecsemőt
- 10:11
Radioaktív szivárgás Japánban
- 09:51
Halálra gázoltak egy férfit Dabason
- 09:42
Robbanás egy iskolabuszon - gyerekek haltak meg
- 09:26
5297 trafikos vállalta, hogy kinyit
- 09:03
Így védekezik a kábítószer ellen a Dominikai Köztársaság
- 08:39
Szabálysértési egységek alakulnak
- 08:18
Meghalt egy ember Békéscsaba közelében
- 08:00
"Ki kell szárítani Izrael gyökereit"
- 21:56
Bankárbűnözés: újabb 3752 ingatlan kényszerértékesítés előtt
- 21:39
Obama: Szexuális zaklatásnak nincs helye a hadseregben
- 21:22
Muzsikus cigányok parkja - jönnek az új utcanevek
- 21:14
Venezuelában munkásőrséget állítanak fel
- 20:50
Jobbikos segítség a szovátai gyermekotthonnak
- 20:31
Z. Kárpát Dániel a magáncsődről
- 20:24
Történelemhamisító dokumentumfilm a székelyekről
- 20:02
Jobbikos bevonulás Erdélybe
- 19:49
Földmutyi után: csak a jövőbeni pályázatokat hozzák nyilvánosságra
- 19:22
Szerbiát nem érdekli a koszovói szerbek lázongása
- 19:06
Nemzeti megmaradásunk kulcsa: a külhoni magyar oktatás
- 18:53
Meztelenkedő tablóval újítanak a cseh diákok (Fotó)
- 18:40
Tízmilliárd forintot várnak a reklámadóból
- 18:27
Előzetesben a csecsemőgyilkos sarkadi nevelőapa
- 18:09
Rácz Sándor utolsó útja - fotóriport
- 17:51
Bohócnak nevezték, feljelent a portugál elnök
- 17:36
Bizonyítékokat ígér és a titkosszolgálatokhoz fordul Szabó Bálint
- 17:19
Dél-Korea a segélyek visszafizetésére szólította fel Észak-Koreát
- 17:00
Elmarad az idei Székely Sziget
- 16:49
Gyüre Csaba Veszprémben
- 16:41
Kihunyt két csillag
- 16:30
"Budapest nem egy óriásira nőtt vigalmi negyed"
- 16:12
Oroszlánkölykök születtek a Fővárosi Állatkertben (Fotó)
- 15:54
Kistermelő-ellenes tervezetet hozhat az EU
- 15:50
Mutyipánik: lemondott a trafikról a fideszes családja
- 15:43
Wesselényi Programot hirdet a Magyar Tavasz
- 15:34
Elfoglalta Budapestet a Jobbik
- 15:23
Orwelli: sikeresen visszavertük a láthatatlan terrortámadásokat









