Magyar érettségi: Karinthy, Arany és Camus
Az eduline.hu oktatási hírportál információi szerint Karinthy Frigyes két karcolatának összehasonlító elemzése, Arany János Tetemre hívás című művének elemzése és egy Camus-mű alapján a heroikus életfelfogásról szóló érvelés közül választhattak a diákok a középszintű magyar érettségin. Hivatalos tájékoztatás az idei tételekről csak délután várható.
A portál információin szerint Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című karcolatfüzérének két része - A jó tanuló felel és A rossz tanuló felel - az összehasonlító elemzés alapja, míg az érveléses feladathoz kapcsolódó idézet Camus Pestis című regénye. Utóbbi feladatban irodalmi példák segítségével kell érvelni a heroikus életérzés mellett vagy ellen - olvasható a honlapon.
Az oktatási államtitkárság tájékoztatása szerint a középszintű írásbeli 240 percig tart, ezalatt a diákoknak két feladatlapot kell megoldaniuk, a szövegértési feladatlapra 60 perc, a szövegalkotási feladatlapra pedig 180 perc áll a rendelkezésre. A diákok először a szövegértési feladatlapot oldják meg, és csak ennek az összegyűjtése után kezdhetik meg a szövegalkotási feladatlap megoldását.
Pósfai Péter, az OH elnökhelyettese az MTI-nek hétfőn azt mondta: hivatalos tájékoztatás az idei tételekről a vizsgák befejeztével, délután egy óra után várható.
MTI – barikad.hu
FRISS HÍREK
- 13:00
Veszélyes bűnözőt fogtak el Kazincbarcikán
- 12:43
Itt van Antal Nimród Metallica koncertfilmjének előzetese
- 12:24
Álorvost fogtak Szabolcsban
- 12:19
Ismét gyűlölködik az Amnesty International
- 12:17
Erőss Zsolt és Kiss Péter örökre a hegy fogságában maradt
- 12:15
Megjelent a Kárpátia második videóklipje
- 12:08
Angela Merkelt kitüntette az Európai Rabbik Konferenciája
- 12:00
Napirenden a Hezbollah terrorszervezetnek nyilvánítása
- 11:35
Offshore-botrányba keveredett a Raiffeisen vezérigazgatója
- 11:18
Belehalt a bántalmazásokba egy 9 hónapos csecsemő Sarkadon
- 11:11
Thriller miatt büntették az RTL Klubot
- 11:04
Izraeli főparancsnok: "Nagyon gyorsan egy háborúban találhatjuk magunkat"
- 10:43
Új adót emleget Orbán
- 10:33
Trianonra emlékezik a világ magyarsága
- 10:32
Halálra késeltek egy nőt Pécsen
- 10:25
Rasszistázás és naivság a vitanapon
- 10:21
Az összes trafiknyertes megkötötte szerződését
- 10:17
Kulcsár Gergely és Mirkóczki Ádám Debrecenben
- 10:01
Elkészült az első szegedi magyar-cseh troli kocsiszekrénye
- 10:00
Magyar hegymászók a halálzónában
- 09:57
A déli hunok fővárosának megalapítására emlékeznek Kínában
- 09:36
Piramisjáték a Szegedi Tudományegyetemen?
- 09:36
2400-ért lehet óriáskerekezni az Erzsébet téren
- 09:22
A hét sajtóközleménye: retteghet a KDNP!
- 09:03
Lángokba borították Svédországot a bevándorlók (videóval)
- 08:44
Mellbe szúrt egy FBI-ügynököt a bostoni merénylő barátja
- 08:38
A szennyvízszippantásról és a diktatúrákról tárgyal a T. Ház
- 08:20
Megtalálták az őszödi beszéd kiszivárogtatóit? (Frissítve)
- 07:53
Több ezer barlangrajzot fedeztek fel Mexikóban
- 07:31
Az eddigi legsúlyosabb szankciókat jelentették be Irán ellen
- 07:17
Titkos Hajdú-Bét dossziékat vizsgálna Wittner Mária
- 07:06
Drágul a benzin és a gázolaj
- 21:32
Akciósan árulták a lopott tűzifát
- 21:16
Népszavazhatunk a kötelező gépírásoktatás bevezetéséről
- 20:56
Leleplezték a CIA tikos repülőjáratait
- 20:38
Elmarad a romániai kamionos sztrájk
- 20:31
Vona Gábor: Lesz elszámoltatás, közbiztonság és munkahely
- 20:13
Gyöngyöspatán már ágyúval lőnek (Videó)
- 20:04
Válasz az ámokfutásra: keresztény nők a Femen ellen
- 20:03
A földigiliszták védhetik meg a kerteket a káros csigáktól
- 19:49
Terrortámadás Londonban?
- 19:44
Kerry figyelmeztette a szíriai elnököt
- 19:31
Ismét randalíroztak a bevándorlók a svéd fővárosban
- 19:12
Újabb brutális sorozatgyilkost engednek szabadon
- 19:11
A serpák jelenthetik az utolsó szalmaszálat Erősséknek
- 18:55
Újabb két rendőr úszta meg a felelőségre vonást
- 18:39
A palesztinok többsége már elmenekült Szíriából
- 18:11
45 millió forint közpénzből rendezhet roma filmet Győzike
- 17:55
Duna-ügyben továbbra is papírtigris-kormányunk van
- 17:38
Élénkül az ingatlanforgalom a Balatonnál
- 17:25
Kerékpárrablásért hat év börtönt kapott egy rejtett tartalék
- 17:05
Felkel a mi napunk - Holnap jelenik meg a legfrissebb Bar!kád
- 16:54
Az izlandiak többsége ellenzi az EU-csatlakozást
- 16:35
Esős, hideg időnk lesz holnap
- 16:28
Négymeccses eltiltást kapott Dzsudzsák Balázs
- 16:24
Újabb csecsen terroristával végzett az FBI?
- 16:04
Coming outolt Vona: ezt ábrázolja a tetoválása
- 15:59
Gaudi-Nagy Tamás a KISZ vagyon szétrablásáról
- 15:50
Kizárta az UEFA a román klubot
- 15:37
Megfőnek a tűzoltók az új ruhában
- 15:27
Előzetesben a debreceni késelő
- 15:15
Csak a Jobbik utasította el a rendőrkapitányi beszámolót
- 15:07
Állapotos kismama sérült meg egy balesetben Agárdon
- 15:05
Felfújható tankokkal harcoltak Hitler ellen
- 15:01
Az Összetartozás Dala - giccses művel terrorizál a kormány
- 15:00
Azonnal vonják vissza az új földtörvényt!
- 14:55
Júliusban indul a Costa Concordia kapitányának pere
- 14:48
Meghalt egy magyar katona Koszovóban
- 14:38
Kommunista luxusnyugdíjak: kitérő választ adott a Fidesz
- 14:37
Amputált lábú indiai nő jutott fel a Csomolungmára
- 14:25
Sikerrel rajtolt Babos Roland Garroson
- 14:17
Felkészült a rendőrség a balatoni szezonra
- 14:03
Vádat emelnek az anyagyilkossággal gyanúsított férfi ellen
- 13:43
Japán is a gyermekrablás ellen
- 13:38
Fizetnének az ultraortodoxoknak a katonai szolgálatért









