Már ma érmet szerezhetünk Londonban
Már a londoni olimpia első hivatalos versenynapján, a szombati nyitányon éremért úszik Cseh László és Hosszú Katinka 400 m vegyesen.
Négy éve éppen Cseh szerezte a magyar csapat első medálját, akkor a második versenynapon állhatott dobogóra, s ezúttal is van esély rá, hogy először az ő tiszteletére húzzák fel a magyar zászlót a játékokon. Ott lesz a mezőnyben az amerikaiak két szupersztárja, Ryan Lochte és az olimpiák történetének legeredményesebb alakja, Michael Phelps is, így nem véletlen, hogy a 400 m vegyes az úszóversenyek egyik legnagyobb érdeklődéssel várt száma.
Cseh Lászlóhoz és Hosszú Katinkához hasonlóan ezen a távon a nemzetközi élmezőnybe tartozik, s akár kellemes meglepetést is okozhat Verrasztó Dávid és Jakabos Zsuzsanna, de ott lehet a döntőben 400 m gyorson Kis Gergő is.
Szintén szombaton van jelenése a 100 m mell selejtezőjében az elsősorban 200-ra készülő és a hosszabbik távon kétszeres világbajnok Gyurta Dánielnek, továbbá 100 m pillangón a teljes magyar csapat legfiatalabbjának, a mindössze 15 éves Szilágyi Liliánának, illetve a Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn, Risztov Éva, Dara Eszter összeállítású 4x100-as női gyorsváltónak.
Nem csak az úszók versenyeznek
Nemcsak a vízben, hanem a tatamin is éremesélyes magyar olimpikon kezdi meg a szereplést a 48 kilós Csernoviczki Éva személyében. A 25 éves dzsúdós 2008 óta minden évben legalább egyszer dobogóra állhatott világversenyen, tavaly például bronzérmet nyert a világbajnokságon. Első ellenfele a negyeddöntőbe jutásért a holland Birgit Ente lesz.
Kellemes meglepetést okozhat még a nyitónapon a magyar szurkolóknak Mohamed Aida, aki - az eddigi eredményei és komoly tapasztalata alapján -, ha jó napot fog ki, éremszerzés közelébe kerülhet a női tőrözők küzdelmeiben. Az ötödik olimpiáján szereplő 36 éves vívó a legjobb 32 között amerikai riválissal kezd.
Több sportágban elsőfordulós meccseket vívnak a magyarok: az asztaliteniszezőknél Tóth Krisztina, Pattantyús Ádám és Zwickl Dániel a 48 közé, a teniszezőknél Szávay Ágnes a 32 közé, az ökölvívóknál a 75 kilós Harcsa Zoltán a 16 közé jutásért száll harcba.
A tornászoknál a férfiak selejtezőjére kerül sor - Berki Krisztián és Hidvégi Vid a lólengés döntőjébe igyekszik -, míg az evezősök versenyein a kormányos nélküli kettesek mezőnyében Simon Béla és Széll Domonkos száll vízre.
A londoni olimpia első magyar szereplője az országúti kerékpárosok 250 km-es mezőnyversenyében induló Lovassy Krisztián lesz, ő 11 órakor startol.
A csapatsportágak közül elkezdődnek - magyar részvétel nélkül - a női röplabdázók, kézilabdázók és kosarasok küzdelmei, a labdarúgótornán pedig már a második forduló mérkőzéseit rendezik.
mti - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 19:21
Agyonlőtte magát a Notre-Dame főoltára előtt
- 19:12
Világháborús bombát találtak a Várbazárban
- 18:54
Lakása helyett egy bankba tört be egy részeg ukrán férfi
- 18:43
Öt év börtönt kapott a rontáslevétellel milliókat kaszáló jósnő
- 18:32
Így büntet minket az unió
- 18:21
Korrupció miatt őrizetbe vették a volt grúz miniszterelnököt
- 18:14
A Fidesz szerint nincs felelőse a jogalkotási baklövésnek
- 17:56
Mégsem ördögűző a pápa
- 17:44
A szíriai vérfürdő destabilizálhatja Irakot is
- 17:38
Juszt Lászlóra és Fekete Gy. Attilára vallott a koronatanú
- 17:14
Megjelent Timosenko naplója: "Igazság a rácsok mögül"
- 17:03
A Jobbik kezdeményezésére vezethetnek be helyi pénzt Keszthelyen
- 16:56
A Sixtus-kápolna a zsebtolvajok népszerű vadászterületévé vált
- 16:47
Védtelen idős asszonyokat vertek meg és raboltak ki
- 16:23
RMDSZ-es politikus: Csíksomlyó "szörnyű képmutatásgiccs"
- 16:22
Mennyibe kerül nekünk egy kormány? (Videó)
- 15:54
Százmilliós kötbér a szegedi 2-es villamos miatt
- 15:52
Íme a szekszárdi trafikmutyit bizonyító hangfelvétel!
- 15:47
Több mint egymillió liter eltitkolt alkoholt fedeztek fel
- 15:18
Májusban lesz jövőre az európai parlamenti választás
- 15:04
Vona Gábor a Lomonoszov Egyetemen tartott előadást
- 15:03
23 év gyümölcse: veszélyben a miskolci tömegközlekedés
- 15:03
Idén is folytatódik a naposcsibék osztogatása
- 14:52
Életfogytiglant is kaphat a kovácsvágási rablógyilkos
- 14:35
Csütörtökön jön az újabb benzináremelés
- 14:30
Megúszhatja a bűnvádi eljárást a plagizáló Ponta
- 14:13
Ismét Trianonra emlékezik a világ magyarsága
- 13:56
A miskolci régi fideszesek nyílt levele
- 13:56
A kormány helyett a Jobbik számoltatná el a kommunistákat
- 13:41
Hátba szúrta apját egy ittas tinédzser
- 13:32
Egyelőre nem értek le Erőss Zsolték a 4-es táborba
- 13:25
A kedd az új hétfő - percről percre a Parlamentből
- 13:22
Vona Gábor nyílt levele Balázs Józsefnek
- 13:11
Kalózok garázdálkodnak a Száva szerb szakaszán
- 12:50
Befejeződött a víz leeresztése a Balatonból
- 12:31
Művégtagok nélkül mászta meg a Mount Everestet
- 12:17
Az új pakisztáni kormányfő tárgyalna a tálibokkal
- 12:00
Még nem kezdődött el a pedofilok összeírása Szerbiában
- 11:34
Zenés Est a Szabó Dezső Katakombaszínházban
- 11:29
Erősödött a forint - 290 alatt az euró
- 11:09
Élesedő német-magyar miniszterelnöki nyiltkozatháború
- 10:58
Kerékpárost ütött el a jobbikos képviselő
- 10:44
Ne ájuljunk el a lett gazdasági modelltől
- 10:25
Jelentős kárt okozott a madárinfluenza Kínában
- 10:24
Románok tüntettek az erdélyi autonómiáért
- 10:22
Terhelő vallomást tehet a koronatanú Portikra
- 10:21
Cigányozták a bírót, lefújta a meccset
- 10:11
Ma szavazhatnak a trafikok profitjának emeléséről
- 10:08
Egyre kevesebbet mobilozunk
- 10:01
A milliárdos tudta, hogy meg fogják ölni
- 09:49
Ferguson az Év edzője
- 09:33
Duplán fizetteték meg a gyorspótjegyet
- 09:30
Az iszfaháni kódex rejtélye
- 09:18
Tűzharc az izraeli-szíriai határon
- 09:16
Napi 180 ezerért őrzik az ócsai lakóparkot
- 09:14
Rekord méretű óriáskígyót fogtak a floridai mocsárban
- 09:06
Elhunyt a Doors billentyűse
- 08:48
Filmet forgatnak Robert Capáról
- 08:40
Százezrek meggyilkolásával vádolják az ugandai mészárost
- 08:35
Multikulti: bevándorlók verték szét Stockholm elővárosát
- 08:13
Vegyünk-e fel hitelt? Majd az ombudsman eldönti
- 07:53
Felbecsülik a Magyar Posta megmaradt vagyonát
- 07:46
Észak-Korea elengedte az elrabolt kínai halászokat
- 07:35
Világszínvonalú a magyar építésű trolibusz
- 07:31
A vádlottak padjára kerülhet Kóka János
- 07:22
Napi kábellopás: most a ceglédi vonalon késnek miattuk a vonatok
- 07:17
Eladó az Antenna Hungária
- 07:11
Tornádó pusztított Oklahomában – közel százan meghaltak
- 22:03
Kína közeledne Indiához
- 21:39
Cserbenhagyta magyar áldozatát a bolgár kamionos
- 21:31
1 nap, 1 hely, 1000 faj
- 21:24
Mourinho távozik a Realtól
- 21:09
Szájkosár: az Inter és a Roma is büntetést kap
- 20:49
Elegük van az atomból a japánoknak
- 20:32
Sírkő dőlt egy kisgyermekre









