2017. 01. 7. 11:37

Másfél év letöltendőt kapott a Fidesz ifjúsági tagozatának ex-elnöke

Emlékeznek még Veress Áronra, aki hónapokon át példátlan hatékonysággal égette szénné saját pártját, a Fideszt? A tavalyi év egyik legnagyobb bulvárpolitikai sztárja másfél év letöltendő börtönbüntetést kapott.

A Fidesz Ifjúsági Tagozatának volt elnöke 2015 februárjában bukott le, amikor a Keletinél

hamis 100 euróst akart beváltani, de a pénzváltó leleplezte.

Veress hiába próbált elmenekülni, a rendőrök elkapták.

A lebukás után a kormánypárt sietett kiadni egy közleményt, amelyben az az ordas hazugság állt, hogy Veress Áront már 2012-ben kizárták a pártból, ezért semmilyen felelősség nem terheli őket.
 
A Fidesz azonban hamar lebukott: honlapjukon olyan cikkre bukkantunk, mely még 2013-ban is IT-elnökként hivatkozott Veressre, de birtokunkba jutott a Zalaegerszegi 7 nap, 2014. december 12-én megjelent száma is, mely szintén elnökként mutatta be a pénzhamisítót. Az Alfahír annak idején pedig részletesen feltárta e páratlan karrier csodás történetét.

Veress Áron a Magyar Nemzet szombati száma szerint jogerősen egy év hat hónap letöltendő börtönbüntetést kapott pénzhamisításért. Az ítéletet egyébként még novemberben hozták, és a napilap úgy tudja, az ellen azóta sem fellebeztek.