2016. 11. 17. 15:37

Megtaláltuk a fotóst, aki a félreérthető pillanatképet lőtte Vona Gábor „bajtársi puszilkodásáról”

A fotós szerint egy „gyenge” és „félreérhető” pillanatfelvételt lőtt Vona Gáborról és az egyik szimpatizánsáról. Elmondta, hogy „az is biztos, hogy ezen a képen nincs más, csak gratuláció, teljesen banális bajtársi puszilkodás” Kifejtette: ezen eset alapján, úgy tűnik, egyre könnyebb úgy hazudni, hogy az ember nem ismeri az igazságot.

Mint az közismert: Simonyi Balázs készítette azt a fényképet 2009-ben, amin Vona Gábor látható egy politikai rendezvényen egy másik személlyel együtt. A pillanatfelvétel a XXVIII. Magyar Sajtófotó Pályázat humor kategóriájában található meg. Hét, hosszú esztendővel később az alkotást Terry Black arra használta fel, hogy megkérdőjelezze a Jobbik elnökének és annak szimpatizánsának a nemi identitását, mintegy bizonyítékul bemutatva, alátámasztva az ezek szerint légből kapott korábbi állításait. Természetesen (?) a közismert transzvesztita előadóművész bejegyzését a fotóval együtt átvette a Ripost.hu és a Habony Árpád köreihez köthető sajtótermékek széles palettája.

Mindezekkel kapcsolatban megkerestük azt a fotóst, aki nem csak megélte, hanem rögzítette is a pillanatot az uniós választás eredményváróján. Simonyi elmondta, hogy a kép újrafelhasználása előtt nem kereste meg senki, nem ajánlottak azért külön pénzt neki. Mint írta annak idején a Magyar Narancs külsős fotósaként természetesen kapott munkadíjat a teljes sorozatért. Elismerte, hogy „a kép vélhetően asszisztált egy sajátos értelmezéshez, átmedializálódott”. Ő azonban úgy érzi, hogy nem asszisztált a kormánypárti média lejárató kampányához. Hangsúlyozta, hogy soha nem áll szándékában részt venni ilyen „hacacárékban”. Nem tervez azonban peres vagy nem peres eljárást a fotó jogdíját illetően, kivéve akkor, „ha egy sztárügyvéd garantálja, hogy egy rakat pénzt nyerünk vele, amit egy az egyben átutalunk a Gyerekrohamkocsisoknak.” „Másra kellenek az életerő pontjaim” – nyilatkozta a médiamunkatárs. Megkerestük a képet tartalmazó fotósorozatért hét évvel ezelőtt a fotósnak fizető Magyar Narancs szerkesztőségét is, de cikkünk megjelenéséig még nem válaszoltak arra vonatkozóan, hogy terveznek-e jogi lépéseket az utánközlés miatt.

Simonyi kérdésünkre úgy felelt, nem tud azonosulni azzal, hogy a művét kiragadták annak kontextusából és mások nemi identitását megkérdőjelezték vele, köztük olyan személyét is, aki nem közszereplő. Megjegyezte, hogy:

nem tudjuk a kontextust, pont ezért lehetnek különböző olvasatok. Kép alapján ítélni mindig rizikós,

ugyanakkor a politikai megrendelésről nincs tudomása.

Beszámolt arról is, hogy a fotó neki csak ismerős volt, és maga is némi keresgélés után csodálkozott rá, hogy ő készítette azt, ugyanis a kétezres években még aktívan dolgozott fotózsurnalisztaként, több tízezer képet exponált, fényelt és törölt (a „memóriájából” is), címkézett és rendszerezett. Pályázott és nyert ösztöndíjakat, négy Sajtófotó-díjat. Elmesélte, hogy ugyan a szóban forgó fotóval is nevezett anno humor/bulvár kategóriában, de

méltán esett ki a zsűrizésen, gyenge fotó volt. Most már humorosnak sem tűnik. Klasszikus elkapott pillanat, ami egy másodperccel később vagy korábban kattintva más és más értelmezést kaphatott volna. Jóhiszeműt vagy rosszindulatút. Valakinek így elgondolkoztató fotóetikai esettanulmánnyá vált, valakinek komoly problémává, vagy vizuális fegyverré

– húzta alá. Szerinte a képe aláírása korrekt volt (egy jobbikos aktivista köszönti a pártelnököt), de a politikai szatírának szánt képcímmel együtt a fotó (Mint férfi a férfival) félreérthető lehet, ugyan az exponálási helyzetből (az említett kontextusból), előzetes tudás alapján ez biztos nem adódott.

Ezt is sajnálom

– szögezte le. Hozzátette: „a sajtófotóban nem igazán lehet művészcímeket adni, mint Untitled vagy No4. A muszáj-cím az én saram és újságírói felelősségem, bár kétségtelenül ironikusan utal a Jobbik legalábbis véleményes genderpolitikájára.” Simonyi úgy emlékezett vissza az eseményre, hogy

az is biztos, hogy ezen a képen nincs más, csak gratuláció, teljesen banális bajtársi puszilkodás.

Kifejtette: ezen eset alapján, úgy tűnik, egyre könnyebb úgy hazudni, hogy az ember nem ismeri az igazságot.

„Összességében: a fotó csak egy apropó a szokásos majomparádéhoz, nem értem, hogy van embereknek erre kedve, ideje, energiája. Sokkal szebb az őszi erdő, minthogy csesztessük egymást, inkább mindenki menjen sétálni, élvezze az életet, és hagyja békén a másikat”

– üzente a fotózsurnaliszta.