Mély hallgatás a MÁV székház ügyéről

Bevezető: 
<p>A felduzzasztott vasúti vezetést kiköltöztették a méregdrágán bérelt, Könyves Kálmán krt. 54-60 sz. „üvegkalitkába ” a régi épület pedig, azóta is üresen áll.</p>
Cikk Front kép - 280x185: 

Újabb volt ÁPV-s gyanúsított a postaszékház ügyben, olvashattuk a híranyagban 2012. március 22-én. Többek között megtudhattuk, hogy a posta mintegy 100 millió forintért bérelt új irodaházat, a szerződés szerint minimum 10 évre, összesen 12 milliárd forintért.

Mint ismeretes 2008 – tól - a gazdasági válság kezdetétől -, az Andrássy út 73-75. szám alatti MÁV Vezérigazgatóság épületéből, a felduzzasztott vasúti vezetést kiköltöztették a méregdrágán bérelt, Könyves Kálmán krt. 54-60 sz. „üvegkalitkába ” a régi épület pedig, azóta is üresen áll.

Ilyen döntést hozni, hogy évi 192 millió forint körüli üzemeltetési költséggel fenntartott saját tulajdonú épületből kiköltözni, és beköltözni egy 1 milliárd 650 millió forintos éves összköltségű banki érdekeltségű bérleménybe, kimeríti a Btk. 319 § hűtlen kezelés fogalmát. De ez az összeg itt még meg sem áll, mivel a szerződést euróban kötötték, és az árfolyamváltozás következtében 2011-ben kitette a 2 milliárd Ft költséget. 2009-ben 1.205 300 000 Ft, 2010-ben 1.645 400 000 Ft, 2011-ben kb. 2 milliárd Ft, 3 év alatt összesen 4. 850 700 000 Ft. A szerződést 5 évre kötötték, így még hátra van két év, és mivel az euro árfolyam csak felfelé szökik, úgy a hátralévő időszakra bekalkulálhatunk még 4 milliárdot, így lesz 8. 850 700 000 Ft.

A Jobbik 2011. év végén a MÁV székház ügyben megtette a feljelentést a hatóság felé, de igen nagy a csend, semmi hír! Az épület azóta is ott áll üresen az Andrássy úton, és napról-napra pusztul az állaga! Így kell ezt csinálni, leamortizálni és olcsón eladni, a már „megszokott módon” - mondta Fónagy János 2008-ban. - Azóta mást mond!

Korondi Miklós

barikad.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse az alfahir.hu Facebook-oldalát is!

FRISS HÍREK