"Nem ügy" Vona Gábor lehallgatása

Bevezető: 

Molnár Zsolt, a Nemzetbiztonsági Bizottság szocialista elnöke nem tartja súlyos ügynek, hogy lehallgathatták Vona Gábort, a csókakői események kapcsán.

Cikk Front kép - 280x185: 

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, sajtótájékoztatóján kezdeményezte a Nemzetbiztonsági bizottság ülésének összehívását Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos tagja illetve maga a Jobbik két TEK-kel kapcsolatos esemény kapcsán.

A jobbikos képviselő elfogadhatatlannak tartotta, hogy Hajdu János, a TEK vezetője egy politikai rendezvényen "megoldandó és kezelhető problémának" nevezte a Jobbikot, vagyis egyértelmű politikai állásfoglalást tett a parlamenti párttal szemben.

A képviselő kifogásolta a hétvégi csókakői eseményeket is. Mint ismert, a rendőrség hermetikusan megszállta a települést, hogy megzavarja vagy megakadályozza az Új Magyar Gárda avatását, ám nem jártak sikerrel, mert a törvényesen működő szervezet egy másik településen tartotta rendezvényét.

Kérdés azonban, honnan szerzett információt a rendőrség a tervezett avatásról. A párt feltételezése szerint jobbikosokat, gárdistákat titkosszolgálati eszközökkel figyelnek meg, telefonjaikat lehallgatják. A rendezvényen egyébként három jobbikos országgyűlési képviselő is jelen volt, köztük Vona Gábor, a Jobbik elnöke, így valószínű, hogy őt is lehallgatták, ami bűncselekménynek minősülhet.

Nem ül össze a bizottság

A szocialista Molnár Zsolt, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke hivatalos levélben válaszolt Mirkóczki felszólítására. A levélből kiderül: Molnár nem hívja össze a bizottságot a két esemény kapcsán, azokat ugyanis nem tartja súlyos ügynek.  Molnár a levélben így fogalmaz: "A Nemzetbiztonsági bizottság az előzetes tervek szerint az őszi ülésszak első bizottsági ülését a szeptember 1O-ével kezdődő héten tartja. Tekintettel arra, hogy a levelében felvetettek nem indokolják a bizottság ülésének soron kívüli összehívását, kezdeményezését napirend kiegészítési javaslatnak tekintem, így az Ön által ismertetett témák megvitatására a Nemzetbiztonsági bizottság ezen ülésén kerülhet sor."

A Terrorelhárítási Központ vezetőjének egyértelmű, Jobbik ellen irányuló politikai állásfoglalása és egy parlamenti párt elnökének lehallgatása tehát nem éri el az MSZP-képviselő ingerküszöbét.

Esküvői fotózásokat vállal Molnár?

Röviden: nem. De ezt is hihetnénk, mivel Dr. Molnár Zsolt Országgyűlés honlapján található adatlapján egy fotós honlapjára mutató hivatkozást találhatunk, mint a "képviselő személyes honlapja".

Elképzelhető, hogy a molnarzsolt.hu domain korábban az MSZP-képviselő tulajdonában állt, ám mivel nem hosszabbította meg regisztrációját, egy azonos nevű fotós lecsapott rá, de az sem kizárt, hogy egyszerű elírásról van szó, minden esetre a parlament.hu jelenleg az ifjú művészre hivatkozik.

A képviselőé azonban a drmolnarzsolt.hu weboldal, ám sok információval itt sem gazdagodunk a munkásságát illetően, a honlapot megnyitva ugyanis "Az oldalt az előfizető kérésére kikapcsoltuk" üzenet fogad minket.


barikad.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse az alfahir.hu Facebook-oldalát is!

FRISS HÍREK