2008. 07. 27. 18:15

Petőfi Emlékév

Az 1848-49-es szabadságharc 160. évfordulója alkalmából Kecskeméten meghirdetett Petőfi Emlékév nyitórendezvényén a költő családjának még élő leszármazottjai találkoztak szombaton az alföldi városban.
A Petrovicsok és Hrúzok elnevezésű, első ízben megtartott rendezvényen nem vett részt a több mint ötven leszármazott mindegyike, többen csak képviseltették magukat. Sárközy István, Kecskemét alpolgármestere megnyitóbeszédében emlékeztetett az Arany János által leírtakra, aki a magyar és az egyetemes világirodalom egyik legnagyobb alakjának nevezte Petőfi Sándort. "Nincs jogunk kétségbe vonni ezt" - tette hozzá az alpolgármester. Az alpolgármester bejelentette: az emlékév 2009-ben, Petőfi halálának 160. évfordulóján fejeződik be. Székelyné Kőrösi Ilona történész, muzeológus, a költő és Kecskemét kapcsolatát bizonyító hiteles dokumentumokról tartott előadást. Elmondta, hogy Petőfi Kecskeméten, az evangélikusok által fenntartott iskolában tanulta meg a betűvetést 1828 és 1831 között. A költő vándorszínészként tért hosszabb időre vissza a városba, amikor találkozott a ma is álló Ókollégium épületében a református jogakadémián tanuló Jókai Mórral. Morvai Ferenc, a Megamorv-Petőfi Bizottság Egyesület elnöke beszámolt arról, hogy tovább folyik a Petőfi-kutatás, és a Petőfi leszármazottak segítségének köszönhetően hamarosan "hitelt érdemlően" be tudják fejezni azt. A Petrovics leszármazottak nevében Bognár Józsefné Petőváry Zalánka szólt, aki még Petrovicsként lett anyakönyvezve, de a múlt század 30-as éveiben szüleinek magyarosítani kellett nevüket. Petőfi édesanyjának Hrúz Máriának a testvéri ágán is nagyszámú leszármazott él. Közülük az oldalágon rokoni kapcsolatban lévő Andrásfalvy Bertalan, akadémikus, néprajzkutató, az Antall-kormány kulturális minisztere mutatta be a családot és emlékezett meg Petőfiről. mti – barikád.hu