Újabb lista: kik a magyar szcientológusok?
L. Ron Hubbard: a "teremtő"Ha szélsőjobboldali szervezet volna, napestig cikkezne társadalomellenes tevékenységéről a hazai média. Mivel azonban bejegyzett „egyházról” van szó, a nem történelmi vallási közösségek jogaira hiperérzékeny véleményformálók legföljebb ha megmosolyogják a science-fiction regények lapjaira illő tanaikat. Sőt gyakran azok vívják ki rosszallásukat, akik a szcientológusok – mert róluk van szó – működésének árnyoldalaira figyelmeztetnek, vagy csak számba veszik, hogy kik is tartoznak e világszerte fenntartásokkal kezelt szervezethez.
Mint például a Heti Válasz, amikor tavaly augusztusban listát közölt a száz legbefolyásosabb magyarországi szcientológusról (http://www.hetivalasz.hu/cikk/0708/16395). Lajstromunkon a legjellemzőbb tevékenységi körök - személyzeti, pénzügyi, tanácsadás, oktatás, étrendkiegészítő-forgalmazás, stb. - fontosabb képviselőit tüntettük fel. Miközben a szcientológusok működését kritikával figyelők üdvözölték kezdeményezésünket, az érintettek levélözönt zúdítottak ránk és kívánták - esetenként szó szerint - pokolba lapunkat.
Olyanok is voltak, akik az - úgymond - vallási alapon való nyilvántartáson akadtak fenn, és azt kérdezték: mikor tervezzük „feketelistára" tenni más egyház híveit, vagy éppen a zsidókat. „Abban a pillanatban, amikor a Nemzetbiztonsági Hivatal róluk is olyan jelzőkkel emlékezik meg, mint a szcientológusokról" - feleltük. Az NBH évkönyve ugyanis már jó ideje a „totalitárius berendezkedés", „anyagi és mentális kizsákmányolás", „agresszív propaganda-, burkolt politikai lobbitevékenység" kifejezésekkel utal félreérthetetlenül a szcientológusokra.
Most újabb névsorral állunk elő. Birtokunkba került ugyanis a szcientológus vállalkozások nemzetközi szervezetének (WISE) hazai tagnyilvántartása. A belső szaknévsorként működő lista tevékenységi körök szerint, illetve betűrendben közli a szcientológus vállalkozásokat, hogy - miként az előszóban olvasható - „Ön szélsebesen kapcsolatba kerülhessen azon etikus üzletemberekkel, akiknek az Önéhez hasonló realitásuk és értékrendjük van".
A gépjármű-forgalmazó és építőipari vállalkozásoktól a reklámiparig és a könyvelésig, a számítógép-kereskedelemtől a vendéglátásig hetven kategóriában több mint 250 cég képviselője található a névsorban. A felsorolás sok esetben átfedést mutat tavalyi listánkkal, ám annál bővebb, így teljesebb képet mutat a szcientológusok beágyazottságáról.
L. Ron Hubbard követőinek mozgolódásáról tanúskodik az a WISE-tagok által szervezett rendezvény is, melyről lapunk az elmúlt hetekben szerzett tudomást. A szervezet tagjainak kezdeményezésére Cégvezetők Első Országos Csúcskonferenciája címmel június végén a budaőrsi Holiday Inn szállóban tartottak tanácskozást hazai vállalkozások részvételével.
Ehhez kapcsolódóan a szcientológusok akcióba fogtak a cégvezetők körében. „Egy csoport, amely a »körülmények« ellenére is sikeresen működő magyar vállalkozásokból áll, országos kampányba kezd, amelynek célja, hogy javítsa a kis- és középvállalkozások esélyeit" - olvasható abban a körlevélben, melyet hazai cégvezetőknek juttattak el. A Kampány a Sikeres Vállalkozásokért néven futó akció csapata nevében Pálinkás Róbert - a http://www.marketingzseni.hu/ honlap üzemeltetője - által aláírt üzenet szerint kis- és középvállalkozásokat céloztak meg, kedvcsinálónak pedig ingyenes szolgáltatásokat kínáltak nekik. (Ennek egyik példájaként június közepén a balatonfüredi Anna Grand Hotelben tartottak ingyenes tréninget.)
A konferencia szakértői köre arról tanúskodik, hogy a szcientológus vállalkozók nem kispályán játszanak. A rendszerváltás előtt a KISZ köreiben még Gyurcsány Ferenc környezetében is megforduló Piroska Gyula kezdeményezésére tartott tanácskozás előadói közt találjuk Vincze Mártát, az ország egyik legsikeresebbnek nevezett elit adótanácsadóját, Balogh Gábort, a Western Union pénzküldő szolgáltatás hazai meghonosítóját, Fazekas Zsoltot, az Euronics üzethálózat tulajdonosát, valamint Hovány Mártont, a Hovány Autókereskedelmi cégcsoport névadóját. Csak utóbbi két cég évi 30, illetve 20 milliárd forintos forgalommal/bevétellel büszkélkedhet, így nem túlzás azt mondani, hogy a mintegy 250 WISE-tag vállalkozás összesen több százmilliárdosra becsülhető forgalmával meghatározó szerepre tett szert az ország gazdasági vérkeringésében.
És hogy a szcientológusoknak mi is lehet a valódi céljuk? Erről a következő idézet tanúskodhat. „Törekedj a kulcsfontosságú helyekre minden lehetséges módon - mint a nőegylet vezetője, egy vállalat személyzeti igazgatója, egy jó zenekar vezetője, az elnök titkára, a kereskedelmi szakszervezet tanácsadója - bármilyen kulcsfontosságú helyre. Legyen belőle jó megélhetésed, legyen jó autód, de végezd el a munkát, kezeld és javítsd az embereket" - vési a szcientológusok eszébe a szervezet alapítója, L. Ron Hubbard abban a körlevélben, amelyet ma a WISE-tagok figyelmébe ajánl a magyarországi szervezet egyik kiadványa. A végső cél pedig nem kevesebb, mint - ugyancsak Hubbard szerint - „létrehozni egy felsőbbrendű civilizációt, amelyben béke lehet a Földön".
A világszerte bírált szervezetről további információk a http://www.antiszcientologia.hu/ honlapon.
A lista:
Ackermann Ágnes
W-Ackermann Kft., Budapest
Ács József
Maus Kft., Szeged
Ács Katalin
Szín-Ker Kft., Budapest
Alpek István
Alpek Mélyépítő Bt., Paks
Bagi Tibor
Admin-IT Kft., Budapest
Balla Csaba
AD 52 Print Bt., Budapest
Banda Anikó
Főnix Vendégház, Bakonybél
Bánkuti József
HR Navigátor Hungary Kft., Budapest
Bánszki András
Békéscsaba
Baráth Péter
Baráth Cukrászda, Tolna
Barna László
Yachting Holiday Bt., Nagybaracska
Bártfai János
Bártfai Team, Márkó
Baski József
Csillagvilág Kft., Kecskemét
Báthori István
Báthori Furniture Technologies Bt., Budapest
Beck Zsolt
Beck & Partners Kft., Budapest
Bencze Tibor
Clear Tech, Budapest
Béres Gábor
Perfect Profil Kft., Szeged
Bihari Péter
Bihari Vállalkozás Kft., Debrecen
Bíró Zsolt
Giga-dollár Kft., Budapest
Ifj. Bíró Zsolt
Mega-dollár Kft., Budapest
Bognár Attila
Patrónus 99 Kft., Szolnok
Bonyai Péter
Tudáscenter Kft., Budapest
Borbély Veronika
Győri-Smile Bt., Győr
Dr. Boros László
Eger
Bors Sándor
Globo Kft., Veszprém
Braun Mónika
Régikapu Bt., Budapest
Budai Olivér
Tree Trade-K Kft., Keszthely
Burzi Zsolt
4Types Kft., Vác
Búza József
Béta Kft., Székesfehérvár
Czinkóczi Gábor
Art Management Bt., Budapest
Czipó Dezső
Metronome 1000 Kft., Eger
Csala György
SBSS Kft., Budapest
Csányi Sándor
Jó Közérzet Központ, Szeged
Csatári Tamás
Akrodent Kft., Szeged
Csizmadia Zsolt Ákos
Suutari-D Kft., Budapest
Csőkör Irén
HumanField Iroda, Budapest
Csörgő Judit
Sil-Marillion Kft., Budapest
Csuka József
Csuka Kft., Szekszárd
Dávid Attila
New Age Foods Bt., Telki
Demecs István
Vitaking Kft., Veszprém
Dochnál Róbert
Dochnal Kft., Bonyhád
Domonkos Árpád
Clear Management Consulting Bt., Budapest
Durda Péter
Profit Maker Kft., Budapest
Dvorszky Gábor
Caga Kft., Budapest
Elek Attila
Pécs
Fabó Péter
Berill Reklám Stúdió Kft., Veszprém
Faller Dénes
Theta Vita Kft., Miskolc
Farkas Gyula
Farkas Gyula, Budapest
Farkas Zoltán
Ferrowolf Bt., Sándorfalva
Farkas Péter
Eger
Dr. Fazekas Péter
Vöröskő Kft., Veszprém
Fazekas Zsolt
Vöröskő Kft., Veszprém
Fehérvári Gábor
Budapest
Fellner Andrea
Present Time Ügynökség, Budapest
Ferencz József
Pannonia Rt., Nagykanizsa
Fisler Nikoletta
HR Navigátor Hungary Kft., Budapest
Forgács József
GFB Kft., Vác
Frenyó András
Kövi-I Bt., Veszprém
Frónius Kati
Goodwill & Promotion, Budapest
Fügi László
Polc Bolt Kis-és Nagykereskedés, Győr
Gáll Gregor
SAB Bt., Herceghalom
Gáll Gyula
Premis Kft., Budapest
Gärtner Péter
Brüsszel Center Magyar Pályázati Tanácsadó Központ Kft., Budapest
Gáspár Róbert
Gáspár-Glass Kft., Budapest
Gergelyfy Gábor
Budapest
Gesztesi Erzsébet
Seminar Consulting, Budapest
Gózon Ferenc
Fer-Gum 2000 Kft., Kiskunlacháza
Ifj. Gyalókay Frigyes
Sopron
Gyergyai György
Vida Sana Bt., Budapest
Gyurka András
Prominent Group Kft., Szekszárd
Ifj. Gyülvészi Tibor
Figurina Kft., Dunaharaszti
Halmai Szilvia
Performia Hungary
Hargas Győző
HARtech Kft., Szentendre
Heincz Viktor
Metall-Techno Kft., Budapest
Holbok István és Holbok Anikó
Holbok Consulting Bt., Kecskemét
Homolya Péter
Ho-Va Pack Kft., Budapest
Horánszky Éva
Észak-kelet Magyarországi Kommunikációs Nyelviskola, Miskolc
Horváth Zoltán
Admiral & Escorial Consultng Kft., Budapest
Hovány Márton
Hovány Kft., Kecskemét
Hunya István
Turul Cipő Kft., Gyomaendrőd
Hűvös Krisztián
Art-Press-Stúdió Kft., Budapest
Dr. Ites István
Ites Ügyvédi Iroda, Eger
Ivócs László
Halifa Kft., Budapest
Izsó László
ROSS System Hungary Kft., Tatabánya
Jarács István
JVN Ipari és Kereskedelmi Kft., Budapest
Jozó Tamás
Lengyeltóti
Juhász László
Adix-Trade Kft., Debrecen
Juhász Gábor
Income Consulting, Budapest
Juhos Nándor
Masco Kft., Budapest
Kakas Csaba
Master Pro Hungary Kft., Budapest
Kasza Tamás
Excalibur Menedzsment Bt., Budapest
Kató Csaba
Showtechnic Hungary Kft., Budapest
Keindl Attila
Puri-ker Bt., Dabas
Kelkó Tamás
HumanSelect Bt., Budapest
Kériné Solymosi Marianna
Mosoly 2005 Bt., Szombathely
Kirov Kiril
AlphaSonic Kft., Budapest
Király László
Fetools Kft., Budapest
Knyihár Lajos
Text Nyomdaipari Kft., Dunaújváros
Komlósi Sándor
Komlósi-2 Bt., Szeged
Dr. Kocsis Ildikó
Dr. Kocsis Ildikó Ügyvédi Iroda, Budapest
Koncz Endre Attila
Budakalász
Kónya Tiborné
Elizabeth N. Szalon, Pécs
Korcsmáros Róbert
Home Invest Budapest Kft., Budapest
Dr. Kovács István
Sajókeresztúr
Kovács Gábor
Kowalski Kft., Budapest
Kovács Judit
Tudás Tanoda Bt., Kecskemét
Kovács Krisztián
Flat Bútor Kft., Veszprém
Kovács Miklós
A Kiegyensúlyozott Emberért Alapítvány, Budapest
Kovács Zsolt
Anzsoger Kft., Sárospatak
Kovácsevics Tibor
Spán Kft., Kozármisleny
Kökényessy Judit
Debrecen
Könczöl Beáta
Jobe Bt., Bag
Kökény Lóránt
Budapest
Kuti Szabolcs
Séd-Vix Bt., Veszprém
Laczkó Péter
Lamicoop Kft., Budapest
Lankovits Attila
Budapest
Latinovits Beatrix
Kelen Bt., Taksony
Lauly Gábor
Gábriel Hűtőgépszerviz Bt., Pécs
Lázár Csaba
LCSMarketing Bt., Kozármisleny
Leveleki Zsolt
FLP-Sestertius Bt., Nagykovácsi
Liszeckij László
Premier Média, Budapest
Loksa Ágnes
Loksacél Kft., Budapest
Lovró Bernadett
Malboró/Classics, Budapest
Lukács József
Rolo-Plusz, Szentlászló
Mandl Ádám
Észak-magyarországi Lapterjesztő Kft., Miskolc
Marits István
Team Tuning, Kaposvár
Marozsák Szabolcs
Ügyfélgyár Kft., Budapest
Materny Károly
Materny Építészstudio és Ingatlanforgalmazó Kft., Budapest
Mátics Péter
Verda Hungária Kft., Harc
Matolay Gábor
Admiral & Escorial Consulting Kft., Budapest
Matovics Klára
Alessandria Consultatio Kft., Pomáz
Mesterházy Levente
Kairos Kft., Veszprém
Mészáros László
Prominent Miskolc Bt., Miskolc
Micsinyei Károly
MG Europa Kft., Budapest
Miskei Mária
Akta 2004 Kft., Érd
Mityókné Győrösi Ibolya
Womi Kft., Szeged
Móczár Adorján
ARD Color Kft., Fót
Molnár Csaba
Union Musik 2003 Kft., Budapest
Molnár Mária
Római Atelier Építésziroda Kft., Budapest
Mondovics Tamás
Hubbard College of Administration Közép-Európa, Budapest
Nagy Andor
Vitaking Kft., Veszprém
Nagy András
Baromfi-Nagy-Ker Kft., Újlengyel
Nagy Antal
Brilliance Ipari-Tisztítószer Gyártó Kft., Budapest
Nagy Béla
Comline Budapest Kft., Budapest
Ifj. Nagy Ferenc
Aqua System Service Épületgépészeti és Szolgáltató Kft., Érd
Nagy Géza
Company Doctors Consulting Kft., Budapest
Nagy János
Johnsvill Kft., Páty
Nagy Mariann
Smile Franchise Europe, Szombathely
Nagy Péter
Dekka-Invest Kft., Nyíregyháza
Nagy Zsolt Csaba
Rinnova Kft., Budapest
Németh József
SofTime Kft., Győr
Németh László
Ensi Kft., Budapest
Novák Ferenc
Parallel Kft., Budapest
Novák Pál
Szekszárd
Orbán István
Nagyhalász
Osvát Judit
Rhino Training Kft., Budapest
Oszvaldné Karpeta Veronika
Briltex Bt., Budapest
Dr. Palkovics György
Human Profil Kft., Budapest
Pálmai Daniella
Szezám-Plusz Kft., Budapest
Pataky János
Budapest
Parászka Péter
B & P Kft., Budapest
Patály Ildikó
Orientáció+ Bt., Budapest
Pénzesné Bitai Zsuzsanna
Codra Kft., Budapest
Péterszegi Zoltán
Hűs-Húsház Kft., Balatonlelle
Pető Éva
Comline Budapest Kft., Budapest
Piroska Gyula
Seminar Consulting, Budapest
Plank János
Lapterjesztő Kft., Veszprém
Rácz Antalné
Kálmánházi Baromfi FeldolgozóKft., Kálmánháza
Rácz Vince
Asparagus Kft., Zsombó
Rádóczi Gusztáv
RB-Instructor Bt., Gyömrő
Radvánszky Ágota Dóra
Master Ingatlan Bt., Budapest
Rágyánszky Balázs
GZZ 567 Kft., Budapest
Ribarits Éva
Győr
Ribling Róbert
Szekszárd
Runa Zoltán
Briliáns-Ker Bt., Békéscsaba
Sas Ottó
Thetaprint Kft., Budapest
Schmidt Szilvia
Aktuális Piackutató Kft., Budapest
Schuszter Attila
Pomáz
Sebestyén Sándor
Sebestyén Bt., Budapest
Simon Gyula
Statikum-Invest Kft., Budapest
Sipos Kolos
Sipos Szolgáltató Kft., Tatabánya
Smal Balázs
Scio Bt., Budapest
Soltész Zsolt
Theta-Mest Bt., Budapest
Somogyi Csaba
PapírRex Nyomdaipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., Budapest
Stasztnyné Kocsis Julianna
Stanisys Tervező, tanácsadó, Szolgáltató Bt., Mosonmagyaróvár
Surman Edina
Jé-Fla Kft., Budapest
Szabó Antal
Aim Consulting Bt., Budapest
Szabó Artúr
Budapest
Ifj. Szabó Béla
Növekedés Consulting, Gárdony
Szabó Ervin
Bécsi Lámpás, Budapest
Szabó Judit
egyéni vállalkozó, Budapest
Szabó Gábor
Babilon Bt., Kaposvár
Szabó Péter
Berill Consulting Kft., Kozármisleny
Szabó Rita
Executive Consulting Bt., Budapest
Szakács Péter
Toner Center Kft., Budapest
Szalay Krisztián
Budapest
Szamosközi Zsolt
Time-Travel Bt., Pécs
Szász Gyula
Nagykovácsi
Dr. Szászik Erzsébet
Kreatív Dentál Plusz Kft., Sopron
Szathmáry Zsolt
Szathmáry-Car Kft., Szolnok
Szente-Váradi István
Budapest
Szetey Ágnes
Szetey Művek, Budapest
Szigedi László
Szigedi Bútor Kft., Budapest
Szil Zsolt
Prominent Szeged Kft., Szeged
Sziládi Szilárd
Legal-Car Kft., Budapest
Szombati Gábor
Prefi Kft., Nyíregyháza
Szonnay Márta
Wigym Irodatechnikai Bt., Budapest
Szőke András
Zsuzsi és Bandi Kft., Szeged
Szöllősi Tamás
K & E Invest Kft., Budapest
Szöllősy András
Menet-Trend Kft., Budapest
Szűcs Ágnes
SVT Kft., Budapest
Dr. Szűcs Györgyi
Budapest
Szűcs László
Ingatlanvadász Kft., Gödöllő
T. Szabó Pál
Rinoceros Stúdió Kft., Karcag
Tálas Edit
Hangadó 2000 Bt., Budapest
Tánczos János
Szintézis Kft., Hódmezővásárhely
Tarján Zsolt
Prestige Rent a Car Kft., Szigetszentmiklós
Téti István
Matoplan Kft., Budapest
Tokár Péter
Tesk Tanácsadó Kft., Budapest
Tomán József
Biketrade 97 Kft., Budapest
Toronicza Mihály
MM - Duó Bt., Tolna
Dr. Tóth Csaba
T-Markt Logisztika Kft., Pomáz
Tóth Tamás
Új Média Kft., Nagykanizsa
Tótpál Zoltán
Agárd
Török Zoltán
Famulus Bt., Dunaharaszti
Törteli Zoltán
Naturkényelem Kft., Budapest
Dr. Turi Attila
Vita Optima Bt., Budapest
Türmer Béla
Spidan Autó Kft., Budapest
Újvári István
Dunakanyar Autócentrum Kft., Vác
Újváriné Berczeli Mária
Dunakanyar Autócentrum Kft., Vác
Vági Péter
Dreamworld Entertainment Kft., Budapest
Vahl Viktor
Free Stone Bt., Budapest
Vajnai Zoltán
Avazo Kft., Érd
Valent Gábor
Maximum A. D. Kft., Nyíregyháza
Varga Jánosné
Varga Jánosné, Balatonalmádi
Varga Kornél
Viola Software Számítástechnikai Oktató Bt., Budapest
Varga László
Green Point Bt., Tárnok
Verebes Erika
Ulcisia Oktató és Szolgáltató Kft., Szentendre
Veress Csaba
Koppány Média Kft., Kaposvár
Vissi Gábor
Affluence Bt., Budapest
Ifj. Vető Géza
VLG Kábelkereskedelmi Kft., Budapest
Vörös Mihály
Dolphin Kft., Budapest
Wolf Péter
Alpyx Bt., Paks
Zakar Andrea
Zakar És Társa Bt., Diósd
Zeljko Pauletic
Budapest
Ziszidisz Alekosz
Etios Kft., Törökbálint
Dr. Zsigovics István
Betonterv Kft., Budapest
(hetivalasz.hu)
FRISS HÍREK
- 21:58
Motorbaleset Szolnokon
- 21:22
Magyar nő gyilkosát keresik Olaszországban
- 20:44
Úton az ezüst felé a Videoton
- 20:16
NB2-ben ragadhat a Vasas
- 19:38
Ezernyi zarándok látogatott Veszprémbe
- 19:16
Záhonynál nem jó most kamionosnak lenni
- 19:09
Amerikában kezelik a Barca edzőjét
- 18:31
Rakétákat lőtt ki Észak-Korea, a tengerbe csapódtak
- 18:07
Többé nem pénzelhetik külföldről a baloldalt?
- 17:33
Mutyikormány ellen a maffiabaloldal
- 17:07
Lengyelországba kerül a csíksomlyói szobor másolata
- 17:06
Merénylet: 9 halott, 10 rendőrt elraboltak
- 16:29
Holnap újra megázhatunk
- 16:03
Izgalmas lesz a hajrá - a Fradi nyerte az örökrangadót
- 15:52
Rákóczi-emlékmenet Budapesten
- 15:11
Közel százezer tüntető, kevesebb az antifasiszta
- 14:55
Serena Williams negyedik győzelmét arathatja
- 14:48
Webkamera követte: kikelt a fióka
- 14:26
Trafikmutyi-eljárás a drága tankönyveknél is
- 14:09
A magyar virtus
- 13:53
Magyar kalapácsvető világrekord született
- 13:31
Megöltek egy rendőrparancsnokot
- 13:14
Halálra gázoltak egy nőt Gyomaendrődön
- 12:56
4,63 millió forint bírság közúti szabálytalanságért
- 12:34
Fegyveres rablókat fogtak Budapesten
- 12:16
Igazi férfi: mentelmi jog mögé bújik Daher Pierre
- 11:58
Rakétákkal kísérletezett Észak-Korea
- 11:36
Leszakadt egy vaslépcső az uszodában, gyerekek is megsérültek
- 11:24
Tiltott pornográf felvételeket készített egy férfi
- 11:05
A fővárosi önkormányzat kezébe kerülhet a Margitsziget
- 10:46
Egy évre felfüggeszthetik a pártok állami finanszírozását
- 10:27
Terjed a deviáns házasság a világon
- 10:12
Összeütközött két elővárosi vonat
- 09:53
Lövöldözés a cannes-i filmfesztiválon
- 09:17
Ötezer hektáron írtják a szúnyogokat
- 09:01
Tapogatózik a kormány a földgáz árával kapcsolatban
- 08:45
Pusztított a vihar
- 08:20
Az Atlético 14 év után legyőzte a Realt
- 08:02
"Eltussolási kultúra" és "politikai megfélemlítés" Amerikában?
- 21:54
A parlament előtt a legújabb megszorítások
- 21:46
Mosdatja magát az amerikai adóhivatal lemondatott vezetője
- 21:35
Három embert mentettek ki a viharban Balatonőszödnél
- 21:25
Özönvíz szerű esőben győzött a Debrecen
- 20:50
Otthon győzte le a Haladás a Pápát
- 20:41
Halálos gázolás elkövetőjét fogtak el szekszárdi rendőrök
- 20:30
Több térségre másodfokú riasztást adtak ki
- 20:15
Leminősítették Szlovéniát
- 20:04
Örmény lobbi, MSZP, Fidesz: kéz a kézben
- 19:35
Szembementek a Most-Híddal
- 19:25
Megérkezett Csíkszeredába a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz
- 19:19
P. Tamásra vallott az egyik tanú a büntetőper első tárgyalásán
- 18:47
Füvet termesztettek otthon - elkapták őket
- 18:41
Devizahiteles nyert pert a bankja ellen!
- 18:11
A TV2-t is megszerezheti a Simicska-Nyerges páros
- 17:46
Helyreigazítani tanította a Jobbik a Népszabadságot
- 17:15
Egy leantiszemitázott ország
- 16:59
Vona Gábor Újfehértón
- 16:31
Nekünk a Balaton a Riviéra
- 16:20
HÖOK: a zárolások ne érintsék a felsőoktatási intézményeket!
- 16:14
Ismét termelői piac Újbudán
- 15:59
Meghalt Jorge Videla egykori argentin diktátor
- 15:51
Az ukrán soviniszták újabb támadásra készülnek a vereckei emlékmű ellen
- 15:27
Egyetlen fa 31 embert ütött agyon
- 15:17
Tiltakoznak a szakszervezetek a Pedagógus Kar létrehozása miatt
- 15:07
Több mint 16 milliós kár a vihar miatt
- 14:53
Portik tagadott, csak a "gyerekeit akarta rendesen felnevelni"
- 14:51
Nemzeti dalok Vári Kovács Péterrel
- 14:43
Hatalmas viking kincsre bukkant egy fiatal Dániában
- 14:34
Szándékosan gázolta el haragosát egy férfi Kazincbarcikán
- 14:16
Moszkva nem sérti meg a nemeztközi egyezményeket a szíriai fegyverszállításokkal
- 14:04
Négy drogdílert fogtak el a rendőrök Vas megyében
- 13:49
Jó évet zárt a GYSEV
- 13:30
Vádat emeltek Rezesova ellen
- 13:21
Pedofil támadott meg egy kisfiút Nyíregyházán
- 13:08
Johnson elnök ölette meg Kennedyt?









