A püspök a Fidesz rendezvényére elment, a Jobbiktól elhatárolódott? - Frissítve
Kiss-Rigó LászlóKiss-Rigó László pénteken a Fidesz-KDNP hódmezővásárhelyi kampányrendezvényén beszélt. Elfogadhatatlannak nevezte az MSZP szóvivője, hogy Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök az elmúlt hétvégén Hódmezővásárhelyen a Fidesz mellett és az MSZP ellen kampányolt - mondta hétfői sajtótájékoztatóján a kormánypárt szóvivője.
Nyakó István ezért bocsánatkérésre szólította fel a Fideszt és a püspököt. A szocialista politikus szerint senkit sem lehet politikai hovatartozása miatt kiközösíteni az egyházból. Az MSZP tudomásul veszi, hogy az egyházak is hozzászólnak a közügyekhez, ám az elfogadhatatlan, hogy kiközösítik azokat a híveket, akik a szocialistákkal szimpatizálnak - mondta hétfőn Nyakó István. Kiss-Rigó László pénteken a Fidesz-KDNP hódmezővásárhelyi kampányrendezvényén beszélt.
A barikád.hu úgy tudja, hogy a Jobbik is hivatalosan is meghívta Kiss-Rigó Lászlót szegedi rendezvényére, ám a püspök elhatárolódott a párttól. Ellenben elmondta, hogy a Fidesz meghívásának mindenképpen eleget tesz. Szerkesztőségünk természetesen nem az ellen emel kifogást, hogy vallási vezetők nem látogathatnak politkai rendezvényt, hanem amiatt, hogy a püspök pont annak a pártnak mondott nemet, amely nem csak nevében keresztény, hanem programjában is kiáll a keresztény értékek mellett.
Frissítés:
Bármely szervezetnek, így az egyháznak is joga van ahhoz, hogy kifejtse, melyik formáció vagy párt vall az övéhez hasonló értékeket - mondta Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök az MTI-nek Nyakó István MSZP szóvivő hétfői szavaira reagálva.
Kiss-Rigó László kifejtette, ahogy Hódmezővásárhelyen is elmondta, örülne, ha a magyar politikai életben több olyan formáció lenne, amely hitelesen tudja képviselni a keresztény egyház által vallott "józan és ésszerű értékeket". Tény azonban, hogy jelenleg csak egy ilyen párt van - tette hozzá.
Az igazi baloldali értékek, mint a szolidaritás, a szociális gondoskodás, a társadalmi igazságosság keresztény értékek is - jelentette ki a püspök -, hozzátéve, ahogy a liberális értékek, mint a szabadság, a tolerancia és az emberi méltóság is fontosak a keresztény egyháznak.
Amikor azt mondja egy püspök, hogy csak és kizárólag a Fidesz az, amelynek értékei közel állnak az egyház tanításaihoz, az MSZP pedig ettől távol áll, akkor igenis politizál - tette hozzá a püspök szavaihoz Nyakó, a szocialista párt szóvivője.
atv - barikád.hu
FRISS HÍREK
- 22:13
Újabb tanú vallott Portikra
- 22:01
Bomba a Várbazárban: összeült a védelmi bizottság
- 21:35
90 év börtön italhamisításért Törökországban
- 21:26
Kínában felállították a világ legnagyobb Buddha-szobrát
- 20:53
Megállították a Tisza holtágaiból a víz visszaáramlását a folyóba
- 20:47
Gyászmenetre nyitottak tüzet tévedésből egyiptomi katonák
- 20:22
Érettségi nélkül vezeti az Európai Parlamentet Martin Schulz
- 20:12
Afganisztán Indiától kérne katonai támogatást
- 19:56
Trafiktörvény: csak a saját hangját hallotta meg a kormány
- 19:46
Bankcsőd-előrejelző rendszert akar az osztrák kormány
- 19:21
Agyonlőtte magát a Notre-Dame főoltára előtt
- 19:12
Világháborús bombát találtak a Várbazárban
- 18:54
Lakása helyett egy bankba tört be egy részeg ukrán férfi
- 18:43
Öt év börtönt kapott a rontáslevétellel milliókat kaszáló jósnő
- 18:32
Így büntet minket az unió
- 18:21
Korrupció miatt őrizetbe vették a volt grúz miniszterelnököt
- 18:14
A Fidesz szerint nincs felelőse a jogalkotási baklövésnek
- 17:56
Mégsem ördögűző a pápa
- 17:44
A szíriai vérfürdő destabilizálhatja Irakot is
- 17:38
Juszt Lászlóra és Fekete Gy. Attilára vallott a koronatanú
- 17:14
Megjelent Timosenko naplója: "Igazság a rácsok mögül"
- 17:03
A Jobbik kezdeményezésére vezethetnek be helyi pénzt Keszthelyen
- 16:56
A Sixtus-kápolna a zsebtolvajok népszerű vadászterületévé vált
- 16:47
Védtelen idős asszonyokat vertek meg és raboltak ki
- 16:23
RMDSZ-es politikus: Csíksomlyó "szörnyű képmutatásgiccs"
- 16:22
Mennyibe kerül nekünk egy kormány? (Videó)
- 15:54
Százmilliós kötbér a szegedi 2-es villamos miatt
- 15:52
Íme a szekszárdi trafikmutyit bizonyító hangfelvétel!
- 15:47
Több mint egymillió liter eltitkolt alkoholt fedeztek fel
- 15:18
Májusban lesz jövőre az európai parlamenti választás
- 15:04
Vona Gábor a Lomonoszov Egyetemen tartott előadást
- 15:03
23 év gyümölcse: veszélyben a miskolci tömegközlekedés
- 15:03
Idén is folytatódik a naposcsibék osztogatása
- 14:52
Életfogytiglant is kaphat a kovácsvágási rablógyilkos
- 14:35
Csütörtökön jön az újabb benzináremelés
- 14:30
Megúszhatja a bűnvádi eljárást a plagizáló Ponta
- 14:13
Ismét Trianonra emlékezik a világ magyarsága
- 13:56
A miskolci régi fideszesek nyílt levele
- 13:56
A kormány helyett a Jobbik számoltatná el a kommunistákat
- 13:41
Hátba szúrta apját egy ittas tinédzser
- 13:32
Egyelőre nem értek le Erőss Zsolték a 4-es táborba
- 13:25
A kedd az új hétfő - percről percre a Parlamentből
- 13:22
Vona Gábor nyílt levele Balázs Józsefnek
- 13:11
Kalózok garázdálkodnak a Száva szerb szakaszán
- 12:50
Befejeződött a víz leeresztése a Balatonból
- 12:31
Művégtagok nélkül mászta meg a Mount Everestet
- 12:17
Az új pakisztáni kormányfő tárgyalna a tálibokkal
- 12:00
Még nem kezdődött el a pedofilok összeírása Szerbiában
- 11:34
Zenés Est a Szabó Dezső Katakombaszínházban
- 11:29
Erősödött a forint - 290 alatt az euró
- 11:09
Élesedő német-magyar miniszterelnöki nyiltkozatháború
- 10:58
Kerékpárost ütött el a jobbikos képviselő
- 10:44
Ne ájuljunk el a lett gazdasági modelltől
- 10:25
Jelentős kárt okozott a madárinfluenza Kínában
- 10:24
Románok tüntettek az erdélyi autonómiáért
- 10:22
Terhelő vallomást tehet a koronatanú Portikra
- 10:21
Cigányozták a bírót, lefújta a meccset
- 10:11
Ma szavazhatnak a trafikok profitjának emeléséről
- 10:08
Egyre kevesebbet mobilozunk
- 10:01
A milliárdos tudta, hogy meg fogják ölni
- 09:49
Ferguson az Év edzője
- 09:33
Duplán fizetteték meg a gyorspótjegyet
- 09:30
Az iszfaháni kódex rejtélye
- 09:18
Tűzharc az izraeli-szíriai határon
- 09:16
Napi 180 ezerért őrzik az ócsai lakóparkot
- 09:14
Rekord méretű óriáskígyót fogtak a floridai mocsárban
- 09:06
Elhunyt a Doors billentyűse
- 08:48
Filmet forgatnak Robert Capáról
- 08:40
Százezrek meggyilkolásával vádolják az ugandai mészárost
- 08:35
Multikulti: bevándorlók verték szét Stockholm elővárosát
- 08:13
Vegyünk-e fel hitelt? Majd az ombudsman eldönti
- 07:53
Felbecsülik a Magyar Posta megmaradt vagyonát
- 07:46
Észak-Korea elengedte az elrabolt kínai halászokat
- 07:35
Világszínvonalú a magyar építésű trolibusz
- 07:31
A vádlottak padjára kerülhet Kóka János









