Tudatos népirtás volt az elmúlt években
Dr. Gyenes Géza a Jobbik egészségügyi miniszter jelöltje és Gyöngyösi Márton a Jobbik külgazdaság-külügy miniszter jelöltje zárta a Jobbik kampányát a Baranya megyei 6. választókerületben.
Gyenes GézaBarkó Béla helyi jelölt elmondta, azért a két szakpolitikus az utolsó meghívott vendége a Jobbiknak, mert a horvát határ közelsége az itt élőknek mindig is meghatározta az életét. A történelem folyamán már bebizonyosodott, hogy a szomszédos országok közül egyedül Horvátország volt az, aki egy korona alá tartozott a magyarral a Kárpát medencében. Dr. Gyenes Géza meghívása pedig azért volt esedékes, mert a vidék egészségügye siralmas képet mutat az uniós vidékkel szemben.
Dr. Gyenes Géza kiemelte, az elmúlt húsz évben tudatos népirtás folyt az országban. Példaként elmondta, hogy csak 2008-ban több, mint 19 ezer magyar ember halt meg a hiányos egészségügyi ellátás miatt. A Jobbik szakpolitikusa a zárórendezvényen elmondta, megvizsgálnak minden kórházprivatizációt, kiállnak a mentőszolgálat konstruktív fejlesztése, a rezidens képzés mellett és célként fogalmazta meg a külföldön dolgozó magyar orvosok hazacsábítását is.
Gyöngyösi Márton elmondta, egyedül a Jobbik céljaiban szerepel az államadóság újratárgyalása, aely lehetővé teszi az ország számára, hogy levegőhöz jusson a gazdasági válságban. Emellett szólt a magyar mezőgazdaság újraélesztéséről, a liszaboni és az EU-s csatlakozási szerződésről, valamint a Magyar Bank felállításáról.
barikad.hu
FRISS HÍREK
- 16:43
Badentől Győrig menekültek lopott autóval
- 16:20
Már most bejött a Lineker-szabály
- 16:05
Az évtized műkincslopása a XII. kerületben
- 15:44
Útdíj: 85 forintot is fizethetünk kilométerenként
- 15:26
Rosberg indul az élről
- 15:09
Mi lehet a Hajdú-Bét-aktákban?
- 14:48
Az MTK 350 milliós adóssággal veszi át a BSE-t
- 14:30
Szabad lesz a csónakhasználat a Balatonon
- 14:12
Több halálos baleset történt
- 13:54
Tucatnyian megsebesültek egy merényletben
- 13:34
Akik nem tesznek jót az IMF hírnevének
- 13:16
Megtalálták a hajléktalan gyilkosát
- 12:58
Kijev-nap homoszexuálisokkal fűszerezve
- 12:34
Kivonulnak a kereskedelmi csatornák az országból?
- 12:17
Harmincéves íjászcsúcs dőlt meg
- 11:56
Csaknem tragédiába fulladt a "móka"
- 11:41
Szepesi 13 éves volt, amikor először zaklatták
- 11:23
Irániak veszélyeztetik Amerikát?
- 11:06
Vörösiszap-per: jövő héten vallanak és szembesítenek
- 10:47
A Kovács, Janics duó nyerte a párost
- 10:25
20 éves apa verte halálra a csecsemőt
- 10:11
Radioaktív szivárgás Japánban
- 09:51
Halálra gázoltak egy férfit Dabason
- 09:42
Robbanás egy iskolabuszon - gyerekek haltak meg
- 09:26
5297 trafikos vállalta, hogy kinyit
- 09:03
Így védekezik a kábítószer ellen a Dominikai Köztársaság
- 08:39
Szabálysértési egységek alakulnak
- 08:18
Meghalt egy ember Békéscsaba közelében
- 08:00
"Ki kell szárítani Izrael gyökereit"
- 21:56
Bankárbűnözés: újabb 3752 ingatlan kényszerértékesítés előtt
- 21:39
Obama: Szexuális zaklatásnak nincs helye a hadseregben
- 21:22
Muzsikus cigányok parkja - jönnek az új utcanevek
- 21:14
Venezuelában munkásőrséget állítanak fel
- 20:50
Jobbikos segítség a szovátai gyermekotthonnak
- 20:31
Z. Kárpát Dániel a magáncsődről
- 20:24
Történelemhamisító dokumentumfilm a székelyekről
- 20:02
Jobbikos bevonulás Erdélybe
- 19:49
Földmutyi után: csak a jövőbeni pályázatokat hozzák nyilvánosságra
- 19:22
Szerbiát nem érdekli a koszovói szerbek lázongása
- 19:06
Nemzeti megmaradásunk kulcsa: a külhoni magyar oktatás
- 18:53
Meztelenkedő tablóval újítanak a cseh diákok (Fotó)
- 18:40
Tízmilliárd forintot várnak a reklámadóból
- 18:27
Előzetesben a csecsemőgyilkos sarkadi nevelőapa
- 18:09
Rácz Sándor utolsó útja - fotóriport
- 17:51
Bohócnak nevezték, feljelent a portugál elnök
- 17:36
Bizonyítékokat ígér és a titkosszolgálatokhoz fordul Szabó Bálint
- 17:19
Dél-Korea a segélyek visszafizetésére szólította fel Észak-Koreát
- 17:00
Elmarad az idei Székely Sziget
- 16:49
Gyüre Csaba Veszprémben
- 16:41
Kihunyt két csillag
- 16:30
"Budapest nem egy óriásira nőtt vigalmi negyed"
- 16:12
Oroszlánkölykök születtek a Fővárosi Állatkertben (Fotó)
- 15:54
Kistermelő-ellenes tervezetet hozhat az EU
- 15:50
Mutyipánik: lemondott a trafikról a fideszes családja
- 15:43
Wesselényi Programot hirdet a Magyar Tavasz
- 15:34
Elfoglalta Budapestet a Jobbik
- 15:23
Orwelli: sikeresen visszavertük a láthatatlan terrortámadásokat
- 15:18
Éhen halnánk a méhek nélkül
- 14:54
Újabb rovarirtó szereket tiltanak be az EU-ban
- 14:45
Lezárult a nyomozás az izsáki rendőrök ügyében
- 14:27
Mi lesz a miskolci tejgyár sorsa?
- 14:16
Phenjan: Nincs garancia a békére
- 14:09
Az utolsó hideg nap
- 14:01
Állítólag időben elkészül az új Albert Stadion
- 13:55
Aknavetővel lőttek egy börtönt a „demokratikus” szír felkelők
- 13:50
Kis híján kerti tóba fulladt egy kisfiú Egyházasfalun
- 13:40
Internetes csaló került lakat alá Tolnában
- 13:24
Kikerülünk az túlzottdeficit-eljárás alól?
- 13:18
Vége a Kancsendzönga-expedíciónak
- 13:09
Bezárja kapuit a Katakombaszínház
- 12:59
Németországban képzettebbek a bevándorlók, mint a helyiek
- 12:44
"Steiner a magyarországi zsidóság szégyene"
- 12:42
Fegyverüzlet: ötvenezer cseh pisztolyt vesz Egyiptom
- 12:26
Álmában szúrta le férjét egy nő Hegyeshalmon
- 12:25
Villamoson tüntetett Gyurcsány pártja









