Óriási gondban hazánk: mély recesszióba süllyedünk

Bevezető: 

Az év első felében visszaesés volt Magyarországon – erre makrogazdasági adatokból lehet következtetni. Az év egészére is recessziót jósolnak az elemzők.

Cikk Front kép - 280x185: 

Villám a magyar tájonBár csak a jövő héten közli a KSH a bruttó hazai termék (GDP) alakulásáról szóló második negyedéves számot, piaci elemzői vélekedések szerint a közelmúltban megjelent főbb magyar makrogazdasági adatokból arra lehet következtetni, hogy az év első részében visszaesés volt Magyarországon.

Az év első három hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,7 százalékkal zsugorodott a gazdaság, méghozzá úgy, hogy a beruházások 8,6 százalékkal, az export pedig 0,9 százalékkal esett vissza.

Sarkadi Szabó Kornél, a Hungária Értékpapír Zrt. a Magyar Hírlapnak nyilatkozva úgy vélekedett: nem zárható ki a 0,5-1 százalékos, mínuszos előjelű GDP-szám. Hasonlóan látja Németh Dávid, az ING Bank vezető elemzője is, aki szerint nem is az a kérdés, hogy a második negyedéves, illetve az első fél éves bruttó hazai termék „visszaesőben lesz-e”, hanem hogy az év második részében megfordítható-e a tendencia.

A kormány korábban az év egészére 0,2 százalékos gazdasági növekedéssel számolt. A költségvetési tartalékokból az így kieső bevételt elméletileg lehet pótolni. Egyszázalékos mínusz a GDP-ben 80-100 milliárd forintos költségvetési pozícióromlással jár.

Lóránt Károly közgazdász, uniós ügyekkel foglalkozó szakértő úgy tartja, óriási teher az ország államadóssága. Hozzátette: ha összeadjuk a külső és belső államadósságot, akkor csaknem 39 ezer forintról beszélünk, ami a GDP 142 százaléka. A Jobbik már számtalanszor elmondta: újra kellene tárgyalni erről, hogy könnyítéseket kaphassunk, mivel a jelenlegi környezetben a magyar gazdaság már nem tudja kitermelni azt az összeget, amit finanszíroznunk kellene.

Eközben jócskán lefelé módosította mind az idei, mind a jövő évre eddig érvényben tartott GDP-előrejelzését a Morgan Stanley londoni elemzője. Pasquale Diana szerint az elmúlt hat év gyenge magyar gazdasági teljesítménye után most úgy néz ki, hogy még mindig több negyedévig recesszióval néz szembe az ország, és az azt követő időszakban is csak stagnálásra, illetve lassú növekedésre van kilátás. A Portfolio.hu közlése szerint az eddigi 0.3 százalékos idei GDP-csökkenési előrejelzését 1,2 százalékos visszaesésre módosította, és ezzel párhuzamosan a jövő évi előrejelzését is jócskán – 1,7 százalékos növekedésről 0,7 százalékos bővülésre – rontotta.

Magyar Hírlap, portfolio.hu nyomán barikad.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse az alfahir.hu Facebook-oldalát is!

FRISS HÍREK