Ovidiusz Szkítiában

Cikk Front kép - 280x185: 

A nagy római költő, Publius Ovidius Naso (Kr. e. 43-Kr. u. 17. Körül) élete alkonyát a Fekete-tengeri kikötővárosban, Tomisban töltötte, ahol megismerkedett a szkítákkal. Leveleiben felvillantja az ott élt népek életmódját.

Kegyvesztett költő

Az előkelő lovagi családból származó költő nagy udvart tartott fent Rómában és sokáig jó kapcsolatot ápolt Róma első császárával, Augustusszal. A korabeli pletyák szerint ennek a jó kapcsolatnak hamar vége szakadt, egyrészt, mert a költő nyíltan kritizálta a császár politikáját, másrészt, mert Júliát, Augusztus unokáját támogatta, felajánlotta neki házát a szerelmi légyottokra, ezért Róma első embere Kr. u. 8-ban a Fekete-tenger melléki kikötővárosba, Tomisba (ma: Konstanza) száműzte, ahonnan nem jöhetett vissza, így az egyik legjelesebb költő szeretett városától messze halt meg.

Tomis, a végállomás

Ovidius elindult kényszerű új otthonába és az akkori viszonyok között egy év alatt ért oda. Ott sem hagyott fel a verseléssel, ennek a korszakának a fő műfaja az elégia lett. Ovidius számos kiváltságot élvezett az idegen városban, megtarthatta római polgárjogát és vagyonát, sőt rendszeresen tarthatta kapcsolatot római barátaival, bár az akkori viszonyok között évente nem túl sok levelet válthattak egymással, mégsem békült meg sorsával, szüntelenül hazavágyott. Tomisi élményeit tartalmazó verseit Kr. u. 13-ban adta közre, mely „Pontuszi levelek” címet kapta. Ezekben írt az idegenekkel való kapcsolatáról, de a versekből kitűnik, hogy sohasem tudta megszokni új otthonát, idegen volt neki a szkíta világ. Hiába fogadták szeretettel a helyi előkelőségek, sőt a közrendű szkíták, trákok.

^{„Tenger, először Jásónnak gályája hasított} 

^{föld, ahol ellenség bõven akad, meg a hó,} 

^{lesz-e idő, mikor én, Násó elhagylak, amelyben}

^{tájra, mi békésebb, enged egy enyhe parancs?} 

^{Vagy mindig ugyanitt, barbárok lakta vidéken} 

^{ell éljek, s Tomiban fedje be testem a föld?}

^{Adj békét, ha ugyan van béke a pontusi földön,}

 ^{ott, ahol az ellenség gyors paripája tapos!}

^{Adj békét nékem, hisz a számüzetésemet is te}

^{súlyosbítod, a baj nemcsak enyém, a tiéd!}

^{Hogyha tavasz jön, nem láthatsz te virágkoszorút, sem}

 ^{földmûvest nyáron, meztelen itt a mezõnem hoz néked az õsz venyigén érett szemű szőlőt,}

 ^{folyton csak hideget hord ide északi szél,} 

^{jégtõl dermed a tenger színe, alatta a halnak}

 ^{börtöne, ott úszik, rajta a jégtakaró,}

^{nincs neked egy hűs forrásod, tenger vize foly csak,}

 ^{hogyha iszol, sós íz, szomjúságot okoz,} 

^{puszta mező, ritkán láthatsz egy fát is a réten,}

^{egyhangú ez a föld, tengeri síkot idéz,}

^{nem csicseregnek még madarak sem, messze az erdõ,}

 ^{néha jön egy, ha rikolt, csak vizet inni akar}

^{bús az ürömfû, elborzasztja e puszta vidéket,}

 ^{illik ide, s keserű termést itt csak ez ad,}

^{végy hozzá félelmet, az ellen támad a falra,}

 ^{mérges nyílvessző fegyvere hozva halált,}

^{mindentõl oly távolesik, hogy az úttalan úton}

 ^{nincs biztonságban senki hajón, se gyalog.”}

OB

barikad.hu