Panaszkodnak a Zsidó Diákok: zaklatják őket

Bevezető: 

Féloldalas anyagban cikkezik az AFP hírügynökség arról, hogy a kuruc.info miatt telefonon és e-mailben zaklatják a Csatáry László ellen tüntetést szervezőket.

Cikk Front kép - 280x185: 

nemzetközi lapszemleNEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE

2012-07-19

AFP
afp.com

Eddig még nem került sor arra, hogy a francia hírügynökség teljes – fél nyomtatott oldal terjedelmű – anyagát a kuruc.info-nak szentelte volna.

A budapesti jelentés így indul: „A szélsőjobboldali kuruc.info internetes portál szerdán fotókat tett közzé a Budapesten Csatáry László náci háborús bűnös ellen tartott tüntetésről és felhívást intézett arra, hogy információt küldjenek számára a résztvevőkről.” 100 000 forint díjat tűztek ki annak, aki információt nyújt a tüntetőkről. A Zsidó Diákok Európai Uniójának felhívására több tucat ember demonstrált hétfőn azért, hogy Csatáryt állítsák bíróság elé. A szervezet feljelentette a portált. Gergely Andrea, a brüsszeli székhelyű mozgalom elnöke közölte az AFP-vel, hogy azért tett feljelentést, mert amióta a felhívást közzétették fényképükkel együtt, telefonon és e-mailekben zaklatják őket. Deborah Abisror-nak, a mozgalom igazgatójának olyan e-maileket is küldtek, amelyek felszólítják arra, hogy távozzon az országból. A kuruc.info magyar portál, de szervere az Egyesült Államokban van. Gergely Andrea arra is panaszkodott, hogy fotóját a Facebook oldaláról másolták le. A magyar hatóságok több alkalommal próbálták betiltani a kuruc.infót, de sikertelenül. „Orbán Viktor konzervatív miniszterelnök nemrégiben szólította fel az amerikai hatóságokat, hogy ilyen értelemben járjanak el”, zárul a budapesti jelentés.


RIANOVOSTI
de.rian.ru

Az orosz hírügynökség német nyelvű portálja Tel-Avivból keltezett jelentése arról számol be, hogy izraeli jelentések szerint egy radikális nacionalista parlamenti képviselő az Új Testamentum egyik példányát a nyilvánosság előtt széttépte. Michael Ben Ari, a jobboldali cionista Nemzeti Unió pártjának képviselője újságírókat gyűjtött maga köré, hogy lefotózzák, amint széttépi a könyvet és azt egy szemeteskukába löki. Tettét azzal indokolta, hogy a keresztények szent könyve nevében több millió zsidót öltek meg és a középkori inkvizíció alatti zsidóüldözésekre utalt. Reuven Rivlin, a knesszet szóvivője elítélte a cselekedetet. „A demokrácia véleményszabadságot jelent, de nem annak a szabadságát, hogy más vallások követőinek érzéseit figyelmen kívül hagyjuk… Képzeljék el, mi történne, ha egy másik országban egy parlament képviselő szent zsidó szövegeket égetne el”. (Jegyzetünket lásd ITT.)

 

THE DAILY TELEGRAPH
telegraph.co.uk

A legnagyobb példányszámú brit országos politikai napilap írása szerint nemcsak a kamatlábat manipulálták (utal a lap a LIBOR-botrányra), hanem az olajárakat is manipulálni próbálták. Brit politikusok most a kormányt sürgették, hogy a Libor ügyében megindított vizsgálatot terjessze ki az olajszektorra is.

 
TIMES OF ISRAEL
timesofisrel.com

Az izraeli angol nyelvű portál szerint Iránnal kapcsolatban van egy ki nem mondott titok az izraeli-amerikai együttműködésben. Ez pedig az, hogy az Egyesült Államok semmiképpen nem lesz hajlandó követni Izraelt Irán megtámadásában és retteg attól, hogy szövetségese azt megteszi.

 
Készítette az Ordosz műhely

(Felhívjuk olvasóink szíves figyelmét, hogy szemlénkben a dőlt betűkkel megjelent részek kommentárt jelentenek.)
barikad.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse az alfahir.hu Facebook-oldalát is!

FRISS HÍREK