Példamutatás: csökkentette saját fizetését a spanyol király
Az európai uralkodóházak tagjai ha csak kicsit is, de megízlelik a gazdasági válság ízét: legutóbb épp a bankszektor megrendült helyzetével szembesülő Spanyolország királya, János Károly csökkentette saját maga és fia keretét 7 százalékkal.
Öltözködésre így is marad 300 ezer euró
Az uralkodó erre az évre 272 ezer, a trónörökös pedig 131 ezer eurós fizetésre számíthat. A nekik járó összeget azt követően csökkentették, hogy Spanyolországban megszorító csomagot hirdetett meg a kormány. A spanyol uralkodóház büdzséje viszonylag szűkös (8,26 millió eurós) a többi európai házéhoz képest, a király azonban még ezt is csökkentette, mégpedig 8,16 millióra.
Mostantól két lányának is szűkebb keretből kell gazdálkodnia, ráadásul ők saját fizetést sem kapnak. Az El Mundo című lap azonban még így is megjegyezte: a két infánsnőnek, a királynénak és a trónörökös feleségének 292 ezer 625 eurót költhet ruhákra, cipőkre, kiegészítőkre és szépítkezésre.
Belépőt szed a brit királynő
Takarékoskodik II. Erzsébet brit uralkodó is. A felbecsülhetetlen értékű műgyűjteménye, ékszerei és birtokai révén régóta a világ egyik leggazdagabb nőjeként emlegetett királynő néhány éve megnyitotta a Buckingham-palota egyes részeit a látogatók előtt, hogy a belépőkből szerezzen pénzt. Az ötlet sikeres volt, a monarchia fenntartására ma már kevesebb állami pénz kell.
II. Erzsébet a gazdasági válság miatt még kevesebb állami forrást használ fel. Befagyasztották az udvartartás fizetését, és a királynő nagyobb részben támaszkodik saját bevételeire, kevesebbet költ javainak fenntartására.
Hivatalos adatok szerint a brit adófizetőknek 2011-ben 32,1 millió fontjukba került a monarchia intézménye, ez 5,3 százalékkal kevesebb az előző évinél. A lefaragások jelentős része a királyi rezidenciák fenntartására fordított pénzeket érintette: az összeg 15,4 millió fontról 11,9 millióra apadt.
"Saját zsebből" fizeti jachtját a holland királynő
Jól keres Beatrix holland királynő, aki évi 829 ezer eurót kap, de emellett évi 4,314 millió euró is rendelkezésére áll személyes kiadásaira. A válság miatt azonban az ő, Vilmos Sándor trónörökös és neje, Maxima pénzét is csökkentették 2011-ben, mégpedig 422 ezer euróval. Így sem szűkölködnek, 39,2 millió euróból kell kijönniük. A takarékoskodás jegyében az utazások költségeit fogták vissza Hágában. Beatrix emellett vállalta, hogy "saját zsebből" fizeti jachtja fenntartását.
II. Albert belga király az idén megfogadta, hogy fizetésének egy részét birtokainak fenntartására fordítja. Ritka megszólalásai egyikének alkalmával januárban bejelentette, hogy befagyasztja azt a 10,8 millió eurós összeget, amelyet az államtól kap. Rezidenciái fenntartását - amelyet eddig hagyományosan a kormány vállalt - 350 ezer euróval támogatja. A belga alkotmány értelmében az inflációval azonos mértékben kell emelni a király bérét, Albert ezt az összeget ajánlotta fel.
Skandináviát elkerülte a válság
Skandináviában a válság szele még nem csapta meg az uralkodókat. Norvégia - Európa egyik legtehetősebb országa - még nem csökkentette az uralkodóház költségvetését, hasonlóképpen Dánia és Svédország sem. Az északi országok büdzséjét nem rázta meg az adósságválság, persze a kontinens déli felét megrendítő válság hullámai oda is eljutottak, az európai piac ugyanis hagyományosan nagy felvevője a skandináv exportnak.
MTI – barikad.hu
FRISS HÍREK
- 19:21
Agyonlőtte magát a Notre-Dame főoltára előtt
- 19:12
Világháborús bombát találtak a Várbazárban
- 18:54
Lakása helyett egy bankba tört be egy részeg ukrán férfi
- 18:43
Öt év börtönt kapott a rontáslevétellel milliókat kaszáló jósnő
- 18:32
Így büntet minket az unió
- 18:21
Korrupció miatt őrizetbe vették a volt grúz miniszterelnököt
- 18:14
A Fidesz szerint nincs felelőse a jogalkotási baklövésnek
- 17:56
Mégsem ördögűző a pápa
- 17:44
A szíriai vérfürdő destabilizálhatja Irakot is
- 17:38
Juszt Lászlóra és Fekete Gy. Attilára vallott a koronatanú
- 17:14
Megjelent Timosenko naplója: "Igazság a rácsok mögül"
- 17:03
A Jobbik kezdeményezésére vezethetnek be helyi pénzt Keszthelyen
- 16:56
A Sixtus-kápolna a zsebtolvajok népszerű vadászterületévé vált
- 16:47
Védtelen idős asszonyokat vertek meg és raboltak ki
- 16:23
RMDSZ-es politikus: Csíksomlyó "szörnyű képmutatásgiccs"
- 16:22
Mennyibe kerül nekünk egy kormány? (Videó)
- 15:54
Százmilliós kötbér a szegedi 2-es villamos miatt
- 15:52
Íme a szekszárdi trafikmutyit bizonyító hangfelvétel!
- 15:47
Több mint egymillió liter eltitkolt alkoholt fedeztek fel
- 15:18
Májusban lesz jövőre az európai parlamenti választás
- 15:04
Vona Gábor a Lomonoszov Egyetemen tartott előadást
- 15:03
23 év gyümölcse: veszélyben a miskolci tömegközlekedés
- 15:03
Idén is folytatódik a naposcsibék osztogatása
- 14:52
Életfogytiglant is kaphat a kovácsvágási rablógyilkos
- 14:35
Csütörtökön jön az újabb benzináremelés
- 14:30
Megúszhatja a bűnvádi eljárást a plagizáló Ponta
- 14:13
Ismét Trianonra emlékezik a világ magyarsága
- 13:56
A miskolci régi fideszesek nyílt levele
- 13:56
A kormány helyett a Jobbik számoltatná el a kommunistákat
- 13:41
Hátba szúrta apját egy ittas tinédzser
- 13:32
Egyelőre nem értek le Erőss Zsolték a 4-es táborba
- 13:25
A kedd az új hétfő - percről percre a Parlamentből
- 13:22
Vona Gábor nyílt levele Balázs Józsefnek
- 13:11
Kalózok garázdálkodnak a Száva szerb szakaszán
- 12:50
Befejeződött a víz leeresztése a Balatonból
- 12:31
Művégtagok nélkül mászta meg a Mount Everestet
- 12:17
Az új pakisztáni kormányfő tárgyalna a tálibokkal
- 12:00
Még nem kezdődött el a pedofilok összeírása Szerbiában
- 11:34
Zenés Est a Szabó Dezső Katakombaszínházban
- 11:29
Erősödött a forint - 290 alatt az euró
- 11:09
Élesedő német-magyar miniszterelnöki nyiltkozatháború
- 10:58
Kerékpárost ütött el a jobbikos képviselő
- 10:44
Ne ájuljunk el a lett gazdasági modelltől
- 10:25
Jelentős kárt okozott a madárinfluenza Kínában
- 10:24
Románok tüntettek az erdélyi autonómiáért
- 10:22
Terhelő vallomást tehet a koronatanú Portikra
- 10:21
Cigányozták a bírót, lefújta a meccset
- 10:11
Ma szavazhatnak a trafikok profitjának emeléséről
- 10:08
Egyre kevesebbet mobilozunk
- 10:01
A milliárdos tudta, hogy meg fogják ölni
- 09:49
Ferguson az Év edzője
- 09:33
Duplán fizetteték meg a gyorspótjegyet
- 09:30
Az iszfaháni kódex rejtélye
- 09:18
Tűzharc az izraeli-szíriai határon
- 09:16
Napi 180 ezerért őrzik az ócsai lakóparkot
- 09:14
Rekord méretű óriáskígyót fogtak a floridai mocsárban
- 09:06
Elhunyt a Doors billentyűse
- 08:48
Filmet forgatnak Robert Capáról
- 08:40
Százezrek meggyilkolásával vádolják az ugandai mészárost
- 08:35
Multikulti: bevándorlók verték szét Stockholm elővárosát
- 08:13
Vegyünk-e fel hitelt? Majd az ombudsman eldönti
- 07:53
Felbecsülik a Magyar Posta megmaradt vagyonát
- 07:46
Észak-Korea elengedte az elrabolt kínai halászokat
- 07:35
Világszínvonalú a magyar építésű trolibusz
- 07:31
A vádlottak padjára kerülhet Kóka János
- 07:22
Napi kábellopás: most a ceglédi vonalon késnek miattuk a vonatok
- 07:17
Eladó az Antenna Hungária
- 07:11
Tornádó pusztított Oklahomában – közel százan meghaltak
- 22:03
Kína közeledne Indiához
- 21:39
Cserbenhagyta magyar áldozatát a bolgár kamionos
- 21:31
1 nap, 1 hely, 1000 faj
- 21:24
Mourinho távozik a Realtól
- 21:09
Szájkosár: az Inter és a Roma is büntetést kap
- 20:49
Elegük van az atomból a japánoknak
- 20:32
Sírkő dőlt egy kisgyermekre









