Rendőrök a bíróság előtt
Négy felelős beosztású csungkingi (Chongqing) rendőrtiszt bíróság előtt elismerte, hogy szándékosan hátráltatta a nyomozást a brit Neil Heywood gyilkosságának ügyében, s igyekezett eltussolni az ügyet - közölte az eljáró bíróság pénteken.
A tájékoztatást a kelet-kínai Anhuj (Anhui) tartomány székhelyén, Hofej (Hefei) városban adták, ahol a csütörtökön tárgyalták Po Hszi-laj (Bo Xilai) volt csungkingi párttitkár feleségének a perét. A nőt szándékos emberölés vádjával állítottak bíróság elé.
Po Ku Kaj-laj elismerte, hogy a család alkalmazottjának közreműködésével tavaly novemberben megmérgezte a brit férfit, akivel neki és fiának üzleti vitája volt. Az ügyben még nem hirdettek ítéletet.
Pénteken a történtekhez kapcsolódóan négy olyan rendőrtisztet állították a vádlottak padjára, akik Po Ku Kaj-laj bűnösségének, a gyilkosság körülményeinek bizonyítékait titkolták el a nyomozás során, "személyes haszonszerzés céljából".
A rendőrök között van Csungking város közbiztonsági hivatalának volt helyettes vezetője, a bűnügyi részleg volt vezetője, a technikai nyomozócsoport volt irányítója, egyben kerületi rendőrparancsnok, valamint egy másik kerület parancsnok-helyettese.
Az eddigi közlésből nem derült ki, hogy mikor ismertetik az ítéletet az elmúlt évtizedek legnagyobb politikai botrányát kiváltó bűnügyben. A közvélemény számára az sem ismeretes, hogy a minden párttisztségétől megfosztott Po Hszi-lajra milyen kihatással lesz feleségének ügye, csupán annyit tudni, hogy fegyelmi eljárás van ellene folyamatban és politikai karrierjének minden bizonnyal vége.
A kínai parlament idei tavaszi ülésszakát záró sajtóértekezleten a Po-ügyre vonatkozó kérdésére válaszolva Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kormányfő kijelentette: a folyamatban lévő eljárásnak és a nyomozás végeredményének törvényesnek kell lennie, arról a közvéleményt tájékoztatni fogják.
MTI - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:56
Bankárbűnözés: újabb 3752 ingatlan kényszerértékesítés előtt
- 21:39
Obama: Szexuális zaklatásnak nincs helye a hadseregben
- 21:22
Muzsikus cigányok parkja - jönnek az új utcanevek
- 21:14
Venezuelában munkásőrséget állítanak fel
- 20:50
Jobbikos segítség a szovátai gyermekotthonnak
- 20:31
Z. Kárpát Dániel a magáncsődről
- 20:24
Történelemhamisító dokumentumfilm a székelyekről
- 20:02
Jobbikos bevonulás Erdélybe
- 19:49
Földmutyi után: csak a jövőbeni pályázatokat hozzák nyilvánosságra
- 19:22
Szerbiát nem érdekli a koszovói szerbek lázongása
- 19:06
Nemzeti megmaradásunk kulcsa: a külhoni magyar oktatás
- 18:53
Meztelenkedő tablóval újítanak a cseh diákok (Fotó)
- 18:40
Tízmilliárd forintot várnak a reklámadóból
- 18:27
Előzetesben a csecsemőgyilkos sarkadi nevelőapa
- 18:09
Rácz Sándor utolsó útja - fotóriport
- 17:51
Bohócnak nevezték, feljelent a portugál elnök
- 17:36
Bizonyítékokat ígér és a titkosszolgálatokhoz fordul Szabó Bálint
- 17:19
Dél-Korea a segélyek visszafizetésére szólította fel Észak-Koreát
- 17:00
Elmarad az idei Székely Sziget
- 16:49
Gyüre Csaba Veszprémben
- 16:41
Kihunyt két csillag
- 16:30
"Budapest nem egy óriásira nőtt vigalmi negyed"
- 16:12
Oroszlánkölykök születtek a Fővárosi Állatkertben (Fotó)
- 15:54
Kistermelő-ellenes tervezetet hozhat az EU
- 15:50
Mutyipánik: lemondott a trafikról a fideszes családja
- 15:43
Wesselényi Programot hirdet a Magyar Tavasz
- 15:34
Elfoglalta Budapestet a Jobbik
- 15:23
Orwelli: sikeresen visszavertük a láthatatlan terrortámadásokat
- 15:18
Éhen halnánk a méhek nélkül
- 14:54
Újabb rovarirtó szereket tiltanak be az EU-ban
- 14:45
Lezárult a nyomozás az izsáki rendőrök ügyében
- 14:27
Mi lesz a miskolci tejgyár sorsa?
- 14:16
Phenjan: Nincs garancia a békére
- 14:09
Az utolsó hideg nap
- 14:01
Állítólag időben elkészül az új Albert Stadion
- 13:55
Aknavetővel lőttek egy börtönt a „demokratikus” szír felkelők
- 13:50
Kis híján kerti tóba fulladt egy kisfiú Egyházasfalun
- 13:40
Internetes csaló került lakat alá Tolnában
- 13:24
Kikerülünk az túlzottdeficit-eljárás alól?
- 13:18
Vége a Kancsendzönga-expedíciónak
- 13:09
Bezárja kapuit a Katakombaszínház
- 12:59
Németországban képzettebbek a bevándorlók, mint a helyiek
- 12:44
"Steiner a magyarországi zsidóság szégyene"
- 12:42
Fegyverüzlet: ötvenezer cseh pisztolyt vesz Egyiptom
- 12:26
Álmában szúrta le férjét egy nő Hegyeshalmon
- 12:25
Villamoson tüntetett Gyurcsány pártja
- 12:19
A miskolci vezetés szándékosan teszi tönkre a 110 éves kórházat?
- 12:14
Németországban szélsőbaloldali robbantókat üldöz a rendőrség
- 12:07
A felvidéki Tóth János látogatása az "EU-fejnél"
- 11:48
A külföldön dolgozó magyarok menthetik meg az ingatlanpiacot?
- 11:31
Átmenetileg betiltottak egy közösségi oldalt Oroszországban
- 11:26
Riasztófegyverből leadott lövés mentette meg egy férfi életét
- 11:02
350 millió forintért lehet űrhajózni Leonardo DiCaprióval
- 10:50
MNO főszerkesztője: Kerényi szájából bélsár jött
- 10:49
Kényszerleszállás a londoni Heathrow-n - lezárták a repülőteret
- 10:49
1600 méteres sál, mezbe öltözött repülő
- 10:39
Hidegrekord: Mínusz 5,5 fokot mértek Csehországban
- 10:24
Félmilliárdnyi adót csalt el egy sertéskereskedő
- 10:15
Élő adásban szoptatták meg a meleg műsorvezetőt (Videó)
- 10:15
Rejtett tartalékok raboltak a 4-es főúton
- 10:15
"A zsidóknak köszönhető a melegházasság"
- 10:09
Ismét kettős mércéről tett tanúbizonyságot az Európai Parlament
- 10:05
Egy brit nő tartotta szóval a londoni machetés gyilkost
- 10:01
Börtönpokol: Stohl fenntartja állításait
- 09:50
Újra támad a madárinfluenza
- 09:26
Hatvan éve hódították meg a Mount Everestet
- 09:14
Cunamiriadót rendeltek el Japánban
- 09:10
Máris módosítanák a fővárosi taxirendeletet
- 09:00
Megbüntette a PSZÁF a KDB bankot
- 08:47
A háziorvosok és a védőnők lesznek a béremelés vesztesei
- 08:27
Összeomlott egy híd Washington államban (fotók)
- 08:21
Z. Kárpát Dániel a magáncsőd intézményéről
- 08:05
Nem tudni mire költ el 700 millió forintot a Miniszterelnökség
- 07:50
Őszöd-ügy: egy nap alatt bukott a Gyurcsány-közeli hazugság
- 07:32
Lelassult a globális felmelegedés üteme









