Rendőrség: P. László egyedül gyilkolt

Bevezető: 

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője szerint egyértelműen kijelenthető, hogy a gyilkosnak nem volt tettestársa.

Cikk Front kép - 280x185: 

p. lászlóBándy Kata feltételezett gyilkosa egyedül követte el tettét - jelentette be Dakos József, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője szombaton, az ügyben folyó nyomozásról rendezett sajtótájékoztatón Pécsen.

Az eredetileg hétfőre tervezett sajtótájékoztató oka az volt, hogy a nyomozás már abba a stádiumba jutott, hogy a rendőrség „bátran ki tudott állni” a nyilvánosság elé. Dakos József rendőr dandártábornok, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője elmondta: „egyértelműen” kijelenthető, P. Lászlónak nem volt tettestársa.

A megyei rendőrfőkapitány közölte: az eddigi nyomozati munka azt mutatja, hogy a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított 26 esztendős P. László gyalogosan közlekedett, a lánnyal a háza előtt elegyedett szóba, majd a gyilkosság helyszínéig követte. A nyomozók eddigi megállapításai szerint a lányt megfojtotta a gyilkos, majd megpróbálta eltüntetni a holttestet.

A közel fél órás sajtótájékoztatójáról készült videófelvétel itt tekinthető meg:

MTI, mno.hu - barikad.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse az alfahir.hu Facebook-oldalát is!

FRISS HÍREK