Gúnyhatáron túl
Meghurcolt felvidéki magyar: „Nem ezt vártam a kétharmadtól!”
2013, június 19 - 11:51Fehér István szerint Felvidéken nevetségesen kevesen vették fel az állampolgárságot, és ennek a gyenge magyar külpolitika, valamint a felvidékiek tunyasága az oka.
Fehér István az Echo Tv Világ-panoráma című műsorában nevetségesen kevésnek nevezte, hogy a 450 ezres felvidéki magyarságból mintegy 1500-an vették fel a magyar állampolgárságot. Ez szerinte elsősorban a gyenge magyar külpolitikának és a felvidékiek tunyaságának köszönhető.
„Ha nem változik a magyar kormány mosolydiplomáciája, akkor azok a felvidéki magyarok, akik nyíltan vállalják és felveszik a kettős állampolgárságot, továbbra is ki lesznek téve a szlovák hatóságok kényének és kedvének” – állítja Fehér István révkomáromi középiskolai tanár. „Egyértelműen csalódtunk, puha a magyar diplomácia, hogy finoman fogalmazzak” – tette hozzá.
Megpuccsolták Vadim Tudort
2013, június 18 - 10:24A magyarellenes pártelnök törvényellenesnek tartja a döntését, és a Nagy-Románia Pártból való kizárással fenyegette meg a kezdeményezőket.
A magyarellenes Nagy-Románia Párt (PRM) országos választmánya hétvégén rendkívüli ülést tartott, ahol az alakulat teljes vezetőségét visszahívták, élén Corneliu Vadim Tudor elnökkel – írja a Krónika.ro.
A 24 területi szervezet részvételével, ám Tudor távollétében Bukarestben rendezett szombati gyűlésen rendkívül éles bírálatok fogalmazódtak meg a párt alapító elnökével szemben. Dumitru Badea, a PRM Neamţ megyei elnöke (a rendkívüli választmányi ülés egyik kezdeményezője) szerint Tudor okolható a part mélyrepülésével, mindössze 1-2 százalékos támogatottságával.
Bukaresti demonstráció a magyar orvosképzésért
2013, június 18 - 09:21Az Erdélyből, főként Marosvásárhelyről érkezett többtucatnyi tüntető kora délután a bukaresti Diadalívtől a kormány székháza elé vonult.
A kormány épülete előtt rendezett demonstrációt szombaton a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE), amelyen a résztvevők az oktatási törvény betartását és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar főtanszékeinek megalakítását követelték.
Az Erdélyből, főként Marosvásárhelyről érkezett többtucatnyi tüntető kora délután a bukaresti Diadalívtől a kormány székháza elé vonult, miközben – egyebek mellett – „Törvényes magyar főtanszékeket akarunk!" feliratú transzparenst emelt a magasba. A demonstráción a szónokok a kormány közbelépését sürgették annak érdekében, hogy a MOGYE román többségű szenátusa ne szabotálhassa az oktatási törvény kisebbségvédelmi rendelkezéseit, amelyek garantálják a magyar tagozat intézményen belüli önállóságát.
Băsescu szerint a nacionalizmus miatt nem fejlődik Székelyföld
2013, június 17 - 10:17A román államfő arra figyelmeztette a régiósítást tervező politikusokat, hogy Románia egységes, nem pedig szövetségi állam.
A román államfő arra figyelmeztette az alkotmányt módosító és közigazgatási régiók kialakítását tervező politikusokat, hogy Románia egységes, nem pedig szövetségi állam.
Traian Băsescu a legnépszerűbb kereskedelmi csatorna, a Pro TV meghívottjaként bírálta vasárnap a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) azon tervét, miszerint a kétkamarás parlament felsőháza a megalakítandó régiók képviseletét látná el.
"Ha ők regionális parlamentekben, régióelnökökben és széleskörű autonómiában gondolkodnak, azt jelenti, hogy átalakítják az országot szövetségi állammá. Úgyhogy csak óvatosan, politikus urak a regionalizációval, mert Románia egységes állam" - jelentette ki az államfő.
Távozik Füzes Oszkár
2013, június 17 - 09:31Július végén befejeződik Magyarország bukaresti nagykövetének küldetése – tudta meg a maszol.ro. Füzes Oszkár öt évig vezette a diplomáciai képviseletet. Utódjává Zákonyi Botondot, a Magyar Külügyi Intézet igazgatóját nevezik ki.
Erdélyi jobbikosok gyűjtést szerveznek az árvízkárosultakért
2013, június 15 - 12:24A Jobbik udvarhelyszéki szervezője úgy véli, „egységes nemzetben gondolkodó, az egyetemes magyarságért felelősséget viselő párt erdélyi tagjaiként” most rajtuk a sor.
Mind a hivatásosok, mind a civilek megmutatták, hogy ha bajban van az ország, egyként képesek segítő kezet nyújtani a bajbajutott településeknek és családoknak – közölte az Alfahírrel Nemes Zoltán Csaba, a Jobbik Magyarországért Mozgalom udvarhelyszéki szervezője.
„A kést lehet a hátgerinced állítaná meg!”
2013, június 14 - 15:47Egy felvidéki cigány mulatós buli főszervezője megfenyegette azokat a Facebook-kommentelőket, akik kifogásolták agresszív plakátolási módszereit.
Egy felvidéki cigány mulatós buli főszervezője válogatott szitkokkal illette és megfenyegette azokat a Facebook-kommentelőket, akik kifogásolták agresszív plakátolási módszereit.
Az esetről hírt adó szentkoronaradio.hu felidézi, rendezvényszervezők körében íratlan szabály, hogy az aktuális rendezvény plakátját nem takarják le sajátjukéval. Felvidéken az elmúlt napokban nagy port kavart, hogy az egyik cigány mulatós buli szervezői százas nagyságrendben szándékosan ráplakátoltak több eseményre. Mindegy volt, hogy nemzeti rendezvény, egyszerű rock koncert, vagy egy olyan esemény, melynek bevétele az árva gyerekek táborára megy majd.
Háromezer éves bronztárgyakat találtak Erdélyben
2013, június 14 - 11:45Háromezer éves, bronz fegyverekből, szerszámokból és ékszerekből álló leletegyüttest talált egy iskolás a magyar-román határtól mintegy hat kilométerre fekvő Szatmár megyei Csomaközön.
A Szatmár Megyei Múzeum közleménye szerint a csomaközi középiskolás diák, Angyal Gellért a család krumpliföldjét kapálta, amikor szerszáma bronz tárgyba akadt.
Amerikai képviselők: a románok adják vissza a magyar egyházi javakat!
2013, június 14 - 07:32Az amerikai kongresszus húsz képviselője levélben kérte csütörtökön John Kerry külügyminisztert: erőteljesen lépjen fel a román kormánynál annak érdekében, hogy az állam maradéktalanul szolgáltassa vissza a magyar egyházak 1945 után elkobzott javait.
A képviselők sürgették az amerikai diplomáciai tárca vezetőjétől, hogy a román kormánnyal folytatott tárgyalásai során kérje a kisajátított vallási intézmények méltányos, azonnali és igazságos visszaszolgáltatását.
Történelemhamisítás: összefogtak a románok és a szlovákok
2013, június 13 - 17:12Az összesen 81 évig katonaként szolgált Skultéty László magyar huszár zászlótartó újaradi sírját a román hatóságok megnyitották, majd maradványait a szlovákok elvitték.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár felszólította a szlovák felet, azonnal fejezze be "a történelemhamisító, kegyelet- és jogsértő" magatartást, és Skultéty László huszár zászlótartó hamvait szállíttassa vissza eredeti helyére, Újaradra.
FRISS HÍREK
- 15:47
Bomba miatt ürítik az Országházat
- 15:35
Három forinttal kevesebbet hagyunk a benzinkúton
- 15:24
Késnek a vonatok a záhonyi vonalon
- 15:13
Regényből valóság
- 14:54
Intezív helyreállítások folynak az árvíz után
- 14:40
Obama szerint csökkenteni kell a nukleáris töltetek számát
- 14:32
Vigyázzunk a forróságban!
- 14:30
Megvan a nap leghülyébb MTI fotója
- 14:22
Tizenöt új díszpolgárt avattak Budapesten
- 14:21
2,1 milliárd foritnot csalhatott ki ügyfeleiből az ügyvéd
- 14:09
"Az anyjuk picsájával verekedjenek a drágalátos BKV sofőrök"
- 13:59
Nincs előrelépés a cseh kormányválság ügyében
- 13:46
Fej nélküli holttestet találtak
- 13:34
Izraeli csapattal meccsel a Fradi és a Diósgyőr
- 13:34
"EU diktatúra"
- 13:18
Vizet osztanak az állomásokon
- 13:06
Kriza Ákos pénzért ad információt?
- 12:51
Az EU ismét a keresztény jelképek ábrázolása ellen lépett fel
- 12:40
A Reding-Bilderberg botrány és az ijedt balliberális média
- 12:34
Obama már Berlinben van
- 12:21
Csapdahelyzet - Bogár László előadása
- 12:08
Nyugati orientáció?
- 11:51
Meghurcolt felvidéki magyar: „Nem ezt vártam a kétharmadtól!”
- 11:48
Ismét szabadon lehet hajózni a Dunán
- 11:41
84 millióval több a kínai az ezredforduló óta
- 11:32
Assange biztos benne, hogy vádirat várja
- 11:20
Börtön járna a felelőtlen bankári tevékenységért
- 11:17
Félmillió tonna kristálycukrot akartak fiktíven elkönyvelni
- 11:17
Kivégezték a 11 lányt megerőszakoló vezetőt
- 11:12
Rengeteg a devizaper, továbbképzik a bírókat
- 11:00
Bűntudat helyett öntudat
- 10:55
Katasztrófa: rekordkevés gyerek született 2013-ban
- 10:40
Ön mit tud az elesett kerékpárosról?
- 10:38
Keze-lába összekötve, lefejezve, mégis öngyilkosság
- 10:31
Kormányzati légiflotta jöhet létre
- 10:22
Jobbik: A kormány fejezze be kommunista időket idéző propagandát!
- 10:18
Új sportágban számítanának Beckhamre!
- 10:12
Nem oldódtak meg a jogi kérdések az Omega slágerével kapcsolatban
- 10:01
Golyóval a fejében játszotta végig a meccset
- 10:01
Taroltak a trafiktenderen a felcsúti "Mészárosok"
- 09:54
Összes kórházi szerződését felmondta a legnagyobb gyógyszercég
- 09:49
Tagad és perel Szepesi botránykönyvének szereplője
- 09:45
Önkéntesek újítják fel a vasútállomásokat
- 09:44
Könyörögtek az utasok a részeg buszsofőrnek
- 09:33
Nem adja fel a béna rabló
- 09:26
Keményen büntetik a kínai környezetszennyezőket
- 09:15
Megvan az egyik legkeresettebb homoszexuális, pedofil bűnöző
- 09:05
Betörők jelölgetik a lakásokat Budapesten?
- 09:01
Nem tudták megmenti a gabonatároló alá szorult férfit
- 08:52
Melegebb lesz, mint gondoltuk
- 08:40
Vajon bezáratja Rogán az ország legrosszabb éttermét is?
- 08:38
Gumigátat építene Győr
- 08:26
Megmentette a finálét a Miami, hetedik meccs dönt
- 08:18
Az óceán felett hibásodott meg a gép
- 08:08
Kitálalna a Google
- 07:57
Rekordhiány a japán külkereskedelemben
- 07:48
Már idén szentté avathatják II. János Pált
- 07:34
A lakosság ellenzi a menekülttábor létrehozását
- 07:20
Kihelyezett ülést tart a kormány Fertődön
- 07:14
Súlyos sérültek egy robbanás következtében
- 21:54
Házi őrizetben van a Hunvald-per fő vádlottja
- 21:48
Megjelent az e-útdíj törvény végrehajtási rendelete
- 21:36
Szerdán extrém UV-B sugárzás várható
- 21:21
Facebook-megosztással sikerült a szervdonorok számát növelni
- 21:13
Nem vonul Debrecenben a Jobbik Becsky Tibor háza elé
- 20:59
Meg kell semmisíteni a génmódosított terményeket!
- 20:32
Teljes kártalanítást kapnak a kirabolt trafikosok
- 20:21
Kövér: az Országgyűlés nem hoz létre anticionista csoportot
- 19:56
Béke születik Afganisztánban? Az USA tárgyalna a tálibokkal
- 19:44
Külügy: az ENSZ főbiztosa túllépte a hatáskörét
- 19:28
Jogellenes adatkezelés miatt mondott le a gimnázium igazgatója?
- 19:20
Eddig háromezer dohányboltnak adott ki engedélyt a NAV
- 18:51
Kiakadtak a távközlési cégek az Orbán-kormányra
- 18:42
Szeméthegyeket eredményezhet a rezsicsökkentés
- 18:38
Víz alatt a Lourdes-i zarándokhely








